MiCA ide vagy oda: az uniós stabilcoin-adózás nem lett egyszerűbb
Olaszország legújabb stabilcoin-adózási szabálya egy jó példa arra, hogyan tud egy alapvetően érthető cél a gyakorlatban nehezen alkalmazható, ellentmondásos rendszerré válni. A jogalkotó papíron adókedvezményt vezetett be az euróhoz kötött stabilcoinokra, a mindennapi kriptós helyzetekben azonban ez a kedvezmény alig használható, miközben a szabályozás jogi bizonytalanságokat is teremt.
A történet túlmutat az olasz sajátosságokon. Inkább egy tankönyvi példája annak, amikor egy nemzeti adószabály nincs összhangban az uniós kriptós keretrendszerrel, a MiCA-val. Az eredeti cél az egyszerűbb és átláthatóbb szabályozás lett volna, a végeredmény azonban egyáltalán nem könnyítés lett.
Mi az az e-money token a MiCA szerint?
A MiCA-rendelet a stabilcoinokat két nagy kategóriába sorolja, ezek közül az egyik az úgynevezett e-money token. E-money tokennek azokat a kriptoeszközöket tekinti a szabályozás, amelyek egyetlen hivatalos pénznemhez vannak kötve, például az euróhoz vagy a dollárhoz, és jogi értelemben nagyon közel állnak az elektronikus pénzhez.
Ide sorolható például az EURC, a Circle euróhoz kötött stabilcoinja, és bizonyos értelmezések szerint az USDC is, amennyiben egy adott jogrendszer e-money tokenként tekint rá. A MiCA egyik kifejezett célja, hogy az átlátható fedezettel működő, szabályozott stabilcoinok, különösen az euróban denominált megoldások nagyobb szerepet kapjanak az uniós kriptopiacon.
Mit változtatott az olasz adószabály?
Az olasz adóhatóság új megközelítése első ránézésre egyszerűnek tűnik. Az euróban denominált e-money tokenekből származó jövedelmekre és tőkenyereségekre 26 százalékos adókulcs vonatkozik, míg minden más kriptoeszköz – beleértve a dollárhoz kötött stabilcoinokat is – 2026-tól 33 százalékos adó alá esik.
Felületesen vizsgálva ez egy tudatos ösztönzőnek hathat, az állam tulajdonképpen adópolitikán keresztül támogatná az euróhoz kötött, MiCA-kompatibilis stabilcoinok használatát. A szabályokzás részletei azonban gyorsan világossá teszik, hogy a kedvezmény a gyakorlatban jóval szűkebb körben alkalmazható, mint ahogyan azt az elsőre gondolnánk.
Az euró-preferencia és uniós jogi feszültség
Az egyik legérzékenyebb pont, hogy az alacsonyabb adókulcs kizárólag az euróhoz kötött e-money tokenekre vonatkozik. Olaszország érthető módon az euró szerepét szeretné erősíteni a dollár dominanciájával szemben. Uniós nézőpontból azonban már jóval összetettebb a helyzet.
Az Európai Unión belül több tagállam is saját valutát használ, teljesen jogszerűen. Ha az ezekhez a pénznemekhez kötött stabilcoinokat egy tagállam automatikusan magasabb adókulccsal kezeli, az könnyen felvetheti a tőke szabad áramlásának kérdését. Miközben a MiCA célja egy egységes kriptopiac kialakítása, az olasz adószabály egy erőteljes nemzeti preferenciát épít be a rendszerbe.
Mi a gond a 26%-os kulccsal?
A legnagyobb probléma nem jogelméleti, hanem kifejezetten gyakorlati. Egy tipikus kriptós élethelyzetben a 26 százalékos kulcs szinte elérhetetlen. Egy gyakran idézett szakértői példa szerint, ha egy befektető bitcoint tart, majd az árfolyam emelkedése után euróhoz kötött stabilcoinra vált, az addig keletkezett nyereség továbbra is a magasabb, 33 százalékos adókulcs alá esik, mivel a hozam forrása maga a bitcoin volt.
Amikor később az euróalapú stabilcoin euróra váltása történik meg, az már nem minősül újabb adóköteles eseménynek. Ennek következtében a 26 százalékos kulcs gyakorlatilag csak akkor kerülhet elő, ha maga az euróhoz kötött stabilcoin termel önálló jövedelmet, például kamat vagy más hozam formájában. A klasszikus kriptóból stabilcoinba menekülés forgatókönyv így szinte minden esetben a magasabb adókulcs alatt marad.
Szürkezónák az értelmezésben
A szabályozás egyik kevésbé látványos, de annál érdekesebb mellékhatása az úgynevezett adóarbitrázs lehetősége. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a szabályok okos kombinálásával valaki úgy tudja egyik eszközből a másikba mozgatni a pénzét, hogy közben kevesebb (vagy nehezebben megállapítható) adófizetési kötelezettség keletkezik.
Egyes szakértői értelmezések szerint előfordulhat, hogy az olyan kripto‑kripto váltások, ahol gyakorlatilag ugyanazt a funkciót betöltő stabilcoinokat cserélünk egymásra (például USDC‑t EURC‑re), nem minden esetben számítanak adóköteles eseménynek. Ha pedig ezután az euróhoz kötött stabilcoin (EURC) euróra váltása sem minősül tőkenyereséget keletkeztető ügyletnek, akkor elméletben kialakulhat egy olyan tranzakciós útvonal, ahol az adóztatás jogilag nehezebben fogható meg.
Ellentmondásos eredmény
Az olasz jogalkotói szándék alapvetően érthető, hiszen az euróban denominált, szabályozott stabilcoinok részesítené előnyben és igazodna a MiCA szellemiségéhez. A megvalósítás azonban túlságosan szűkre szabja a kedvezmény gyakorlati alkalmazását, hátrányosan érinti a más uniós devizákhoz kötött tokeneket, és olyan jogi szürkezónákat hoz létre, amelyek nem feltétlenül a következetes jogkövetést jutalmazzák.
Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy ez kizárólag az olasz adózók problémája, a történetnek szélesebb tanulságai vannak. A MiCA nem egységesíti az adózást, csak a keretrendszert, így az egyes tagállamok között jelentős különbségek maradhatnak. A stabilcoinok adózása egyre inkább gazdaságpolitikai eszközzé válik, miközben a joghatóság kérdése felértékelődik a határokon átnyúló kriptóügyleteknél.