Az összes kínai keresőmotor letiltotta a Binancet, a Huobit és az OKEXet
Kína folytatja a kriptoipar elleni kemény fellépést, mivel a nemzeti keresőmotorok három nagy tőzsdét is letiltottak. Mi lehet a következő lépés?
Néhány nappal azután, hogy a világ legnépesebb országa blokkolta a kriptoinfluenszerek közösségi média fiókjait, a legfrissebb jelentések szerint az összes kínai keresőmotor leállította a Binance, a Huobi és az OKEx keresési eredményeinek megjelenítését.
Egy kínai újságíró szerint, aki a Wu Blockchain Twitter fiókját kezeli azt írta, hogy a helyi keresőmotorok (például a Baidu és a Sogou) blokkolták a három legnépszerűbb kriptovaluta tőzsdék keresési eredményeit. Nevezetesen ezek a Binance, a Huobi és az OKEx.
Emellett az újságíró rámutatott arra is, hogy a leggyakrabban használt közösségi média platformok közül néhány, például a Weibo és a Zhihu is ugyanezt tette.
A felhasználók sem kínaiul, sem angolul nem tudnak rákeresni a három tőzsdére. Bár az ország az utóbbi időben számos alkalommal indított támadást a kriptovaluta ipar ellen, úgy tűnik, nem érezte még elégségesnek az eddigi tiltó intézkedéseket.
Ez a fejlemény mindössze néhány nappal azután történt, hogy a Weibo letiltotta a kriptovalutákat népszerűsítő prominens személyek fiókjait. Érdemes megjegyezni, hogy Kína először 2013-ban jelentette ki, hogy betiltja a bitcoint és a többi kriptovalutát is. Azóta az ország időközönként előjön újabbnál újabb szigorításokkal az iparággal kapcsolatban és nem rejti véka alá negatív véleményét.
Miközben Kína ellenzi a decentralizált kriptovalutákat, addig a nemzet gyorsan halad előre a központi bank által kibocsátott digitális valuta (CBDC) projektjével, amelynek célja a lakosság feletti ellenőrzés további fokozása.
Regelj MOST a Bitpandára és 10 000 Ft üdvözlőjutalmat kapsz Bitcoinban!
MI A TEENDŐD?- Regelj a Bitpandára
- Hitelesítsd a fiókod
- Váltsd be a promóciós kódot: JOINBITPANDAHU2
- Vásárolj legalább 35 000 forintért kriptót
- Az ajánlat 2026. június 19. 00:00 (CEST) és 2026. július 5. 23:59 (CEST) között újonnan regisztrálóknak szól!
