Azonnal listázta a Binance a Uniswap új tokenjét, az UNI-t

Nemrég jelentette be a Binance, hogy listázzák az UNI tokent. A Uniswap natív kriptopénze így másfél órával a megjelenése után már a vezető kriptotőzsdén is elérhetővé vált.

Bár sok kritika érte a Binance háza elejét a Sushiswap-listázás miatt, az ellentmondásokkal mit sem törődve már az UNI is elérhető a kínálatukban.

Az elkövetkező 4 éven belül a tokenek szétosztása az alábbi arányok szerint zajlik majd:

  • 15%-ot azonnal szétosztanak a régóta hűséges felhasználók között,
  • a maradék 60%-át a közösség tagjai,
  • 40%-át pedig a csapattagok, befektetők, tanácsadók kapják.

4 év után a token 2% körül szeretné stabilizálni inflációs rátáját.

Az eredeti bejelentés szerint az UNI biztosítaná azt, hogy a Uniswap közösség által irányított és önfenntartó lehessen:

Az UNI (ERC-20) bevezetése ezt a célt szolgálja, lehetővé téve a közösségileg megosztott birtoklást és az élénk, változatos és elkötelezett kormányzórendszert, amely aktívan vezeti a protokollt a jövő felé.

A likviditásbányász programok szeptember 18. és november 17. között futnak majd, és az ETH/USDT, ETH/USDC, ETH/DAI, ill. ETH/WBTC párokat érintik a decentralizált váltón. A poolok között összesen 5 millió UNI kerül arányosan szétosztásra.

A Binance gyorsan beszállt a bizniszbe, és bejelentette, hogy UNI/BTC, UNI/BNB, UNI/BUSD és UNI/USDT kereskedési párokat vezet be szeptember 17-én, magyar idő szerint hajnali 5 órától.

A vezető kriptotőzsdét így is egy sor kritika érte, amiért napokkal a SUSHI megjelenése után azt is kereskedésre elérhetővé tette.


Ez annak a Uniswap-másolat projektnek a natív tokenje, amelyet egy anonim alapító indított útjára. Az álnevén csak Chef Nomi 14 millió dollárnyi, általa megérdemeltnek titulált SUSHI-t adott el. Miután a közösség felháborodása utolérte, átadta a projektet az FTX-vezérigazgató Sam Bankman-Friednek. Nomi később beismerte a hibáját, és visszautalta a pénzt.


Bár a tokenben történő beutalások már most is elérhetők, a Binance figyelmeztetett:

Az UNI egy új token, amely a megszokottnál magasabb kockázatot jelent, és mint olyan, valószínűleg magas árvolatilitásnak lesz kitéve. Kérjük biztosítsa a megfelelő kockázatkezelést, végezzen saját kutatómunkát az UNI fundamentumait illetően, és lássa át a projekt működését, mielőtt kereskedésbe fogna.

Mások sem ódzkodnak az UNI-tól

Persze bármennyire is tekintünk rosszallóan a Binance-re piaci dominanciája miatt, azt azért szem előtt kell tartanunk, hogy ők is egy profitorientált vállalat, amelynek akárhogy is, az üzleti szempontokat is figyelembe kell vennie.

Azzal, hogy lehetőséget adnak egy adott tokennel történő kereskedése, még nem biztos, hogy teljes mellszélességgel ki is állnak amögött, amit képvisel. Ettől függetlenül bizonyos mértékben hozzájárulnak az adott projekt sikeréhez.

És hogy ez a cikk ne csak a Binance-ről szóljon, említsük meg, hogy a top 10 váltó közül a cinkosok közt szerepel még a Coinbase Pro, a KuCoin, a Gate.io és az OKEx is. Ezek szintén azonnal lecsaptak a lehetőségre.

Borítókép: by Justin Dolske.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük