Bajban a bitcoinbányászat? Az erős BTC sem segít

Ahogy arra számítani lehetett, a januárban bevezetett spot Bitcoin ETF-et követően régen látott magaslatokat ért el a digitális arany értéke. A vágtázás már több mint 50 napja tart, aminek köszönhetően a bitcoin árfolyama már két éve nem látott, 63,000 dolláros szinten áll.

Azonban ennek ellenére a bányászati szektorban mostanáig kifejezetten visszafogott aktivitást lehetett tapasztalni.

A 2024-es futam ideje során ugyanis a legtöbb bányászati vállalatnál stagnálás vagy csökkenés következett be.

Példák között lehetne említeni az Iris Energy-t (IREN), aminek az aktivitása 11 százalékkal esett vissza az említett időszakban. Továbbá szintén jelentős, 6.2 százalékos csökkenés látható a Riot Platforms (RIOT) esetében.

Bár a szektor legnagyobb szereplői pozitív irányba mozdultak el, ennek mértéke minimális. Például az egyik legnagyobb bányászati cég, a Bitfarms (BITF) esetében mindössze 5 százalékos növekedés volt tapasztalható.

Ez azért meglepő, mivel a legnépszerűbb kriptó értékében az említett időszakban több mint 50 százalékos emelkedést lehetett látni.

Vagyis a korábbi tapasztalatokkal szemben, ezúttal a bikafutam nem gyakorolt kiugró hatást a bányászatra.

Az ezzel foglalkozó vállalatok számára elengedhetetlen, hogy minél több hardvert megvásároljanak, azonban a profitra nincs garancia. Továbbá a bányászat kiugróan magas, állandó költségeket von maga után, így egy vállalat könnyedén találhatja a tönk szélén magát.

Elméleti szinten ezért minél magasabb a bitcoin értéke, annál gyorsabban növekedhet a vállalat.

A jutalom mértéke jelenleg 6.25 BTC, ami minden 10. percben kerül kiosztásra a leggyorsabb bányász számára.

bitcoin-price-etuktuk

Egészséges mértékben esett vissza a szektor teljesítménye

A trend egyik lehetséges oka kétségtelenül a hamarosan esedékes felezésben keresendő. Erre nagyjából 4 évente kerül sor, és a folyamat során a BTC-jutalom mértéke a felére csökken.

A jelenlegi piaci viszonyokat figyelembe véve a JPMorgan elemzői szerint ez minden bizonnyal ki fogja szorítani a kisebb piaci szereplőket.

A CleanSpark kommunikációs vezetője, Isaac Holyoak az alábbi gondolatokat osztotta meg a téma kapcsán:

“Az előző néhány évben folyamatosan egy egészséges fogyatkozást lehetett látni a szektorban. Azonban ezt megelőzően jellemző volt, hogy a bányászati ágazat hozama túlszárnyalta a BTC növekedését.”

Holyoak hozzátette, a visszaeséssel párhuzamosan a szektor működése is egészségesebbé vált.

Lényeges azonban kiemelni, hogy a bányászat mellett más bevételi forrással is rendelkeznek ezek a cégek.

Köszönhetően az egyre nagyobb számban elérhető BRC-20 alapú mém tokeneknek, a tranzakciós díjakból származó bevétel is magasabb. Ugyanis a BTC jutalom mellett a sikeres bányász az adott időszak tranzakciós díját is meg fogja kapni.

Szintén fontos még kiemelni, hogy a mesterséges intelligencia terjedésével és fejlődésével egyre több cég kínál felhőalapú bányászatot. Köszönhetően az így elérhetővé váló teljesítménynek, a cégek előfizetés formájában állandó bevételhez juthatnak hozzá.

A CleanSpark egyike azon kevés cégeknek, amelyeknek idén sikerült túlszárnyalni a BTC növekedését is. Év eleje óta a növekedés mértéke 64 százalék volt, aminek a túlnyomó része februárban valósult meg.

Még ennél is lenyűgözőbb, hogy 2023-ban a vállalat értéke több mint 600 százalékkal emelkedett.

Kenterbe veri a bányászokat az eTukTuk

Bár tagadhatatlanul izgalmas befektetés lehet a bitcoinbányászat, találhatunk ennél magasabb hozammal kecsegtető lehetőségeket is. Ilyen az előző hetek sztárja is, az eTukTuk, ami hamarosan forradalmasíthatja Ázsia közlekedését.

Hála a saját fejlesztésű tuk tuk járműveknek, illetve a hozzájuk tartozó töltőállomásoknak, az eTuKTuk valóban képes lehet az elképesztő sikerekre.

Éppen ezért számos elemző úgy tartja, a natív TUK tokenek kínálhatják 2024 egyik legjobb lehetőségét.

Amennyiben ez nem lenne elég, az eTukTuk csapat egyúttal egy piacvezető mesterséges intelligenciát is kínál a felhasználóknak. Az innovatív megoldásnak hála csökkenthetők lesznek a forgalmi torlódások, egyúttal minden eTukTuk felhasználó láthatja majd a társai tartózkodási helyét.

Ezen tulajdonságai miatt a legtöbb elemző egyetért abban, hogy az eTukTuk a megjelenést követően döbbenetes sikerre számíthat.

Például a több mint 300,000 feliratkozóval rendelkező Michael Wrubel szerint akik még időben lecsapnak a TUK tokenekre, azoknak a listázást követően akár 10-szeres hozam is ütheti a markukat.

A következő évek során a globális felmelegedés elleni harc egyre nagyobb szerephez fog jutni, amiben az eTuKTuknak oroszlánszerepe lehet.

Éppen ezért lehet érdemes még most, a hamarosan megjelenő tömegek előtt lecsapni a TUK tokenre.

Az előértékesítés célja 5 millió dollár amiből már 1.6 millió teljesült, így akár már 1-2 hónapon belül elérhetővé válhatnak a TUK tokenek.

Ha érdekelnek a projekt részletei, látogass el a magyar nyelven is elérhető weboldalra, még ma!

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**