Baltic Honeybadger 2022 – Európai Bitcoin Konferencia 1. nap

Élménybeszámoló

Tegnap délután szerencsésen megérkeztem a lett fővárosba, Rigába, ahol immáron negyedik alkalommal kerül megrendezésre Európa legnagyobb Bitcoin konferenciája a Riga Bitcoin Week keretében.

Már a repülőn az összes szakállas srácról tudni lehetett, hogy nagy valószínűséggel egy helyre tartunk, főleg amikor előkerültek a Wasabi Wallet-es és Blockstream-es kapucnis pulcsik. Hiába, jó szemem van a bitcoiner archetípus kiszúrására.

Riga igazán eklektikus város, magán viselve a poszt-kommunista hangulatot, mind az épületek, mind pedig a Bolt sofőrök vonatkozásában – mindegyikőjükről a Vadászat a Vörös Októberre című remekműben szereplő KGB-ügynökök jutnak eszembe.

Ma reggel 10 órakor vette kezdetét a konferencia Giacomo Zucco – milánói bitcoin maxi, a BlockchainLabit CEO-ja – fantasztikus előadásával, melyet úgy kezdett, hogy a pénzmosás gyönyörű… Inkább filozófiai volt az irányvonal és meglehetősen lelkesítő, legalábbis számomra.

A látogatók két színpad között választhattak, és nyilván én is kivettem a részem mindkettőből. A Bitcoin színpadon Zucco-t Jimmy Song követte, aki arról tartott érdekes prezentációt egy cowboy kalapban, hogy a fiat pénzt meg kell semmisíteni. Gondolhatjátok, hogy tapsvihar követte az előadását, mint ahogyan az egy bitcoin maxitól el is várható.

Honeybadger - Európai Bitcoin Konferencia

Ezután következett Lisa Neigut prezentációja majd egy panel beszélgetés Adam Back, Paul Sztorc, Lisa Neigut és Obi Nwosu közreműködésével a sidechain-ekről, ami megmondom őszintén számomra túl techi volt, így megnéztem a másik színpadot. És milyen jól tettem!

A Stats színpadon ugyanis belecsöppentem Riccardo Giorgio Frega – olasz podcaster (Bitcoin Italia podcast) – élménybeszámolójába. A barátnőjével körbeutazták El Salvadort azzal a céllal, hogy felmérjék, vajon tényleg lehetséges-e bitcoinnal túlélni az országban, elvégre hivatalos fizetőeszköz. A válasz meglehetősen lehangoló volt, szerinte Bukele elnök pusztán politikai fogásnak tekinti a digitális aranyat és a polgárok nem értik a kritptovaluta lényegét. A nagy nemzetközi láncok, mint a McDonald’s vagy a Pizza Hut pedig természetesen még mindig az amerikai dollárt favorizálják és nem fogadják el a bitcoint nívós kínálatukért (vigyázat, irónia!). Ugyanakkor önkéntes tanárok oktatják a diákokat a bitcoinról – egy alulról jövő kezdeményezés keretében – és a világon elsőként igazi tankönyvből folyik az oktatás.

Őt követte Anita Posch, aki különböző afrikai országokban elért fantasztikus eredményeiről beszélt, Bitcoin for Fairness (Bitcoin a méltányosságért) nevű szervezetén keresztül.

A késői ebéd után a nap legjobban várt eseménye következett, Michael Saylor jelentkezett be a kivetítőn egy kérdezz-felelekre. Mivel a teljes konferencia összes prezentációjának felvétele elérhető lesz a Honeybadger YouTube csatornáján hamarosan, így csak annyit spoilerezek, hogy arra kérdésre, hogy kivel nyeletné le az “orange pill”-t azt felelte, hogy az USA elnökével. És szerintem mindannyian tudjuk, miért.

Michael Saylor

A nap zárásaként szintén remote-ban volt jelen Jack Mallers, a Strike CEO-ja, aki egy Chicago-i esküvőről jelentkezett be. Róla egyébként az amerikai Forbes magazin is megemlékezett tavaly a 30 under 30 pénzügyi listáján és igen figyelemreméltó gondolatait osztotta meg a nagyközönséggel a lightening network-ről.

Fantasztikus és fárasztó nap volt, de izgatottan várom a holnapot olyan előadókkal, mint Dan Held vagy Knut Svanholm.

Hodl!

Borítókép: Painting Bitcoin