Befejeződött a legújabb BNB érme égetés

A Binance kriptovaluta tőzsde bejelentése szerint lezárult a legújabb, tizenhatodik BNB token égetés. Az égetés során mintegy 1,3 millió darab, összesen 393 millió dollár értékű BNB érmét semmisítettek meg.

A Binance, ami kereskedési volumen alapján a legnagyobb kriptotőzsde az egész világon, az összes BNB token felének elégetése mellett kötelezte el magát. Ez körülbelül 100 millió érmét jelent.

Korábban a kriptotőzsde minden lezárt negyedév után elégette az adott negyedévben elért profit 20 százalékát, azonban ezt a gyakorlatot már közel 1 éve nem tartják. Az új gyakorlat szerint, ami a frissített hivatalos fehérkönyvbe is belekerült, a cég az adott negyedévre vonatkozó kereskedési adatok alapján saját maga dönt az elégetett érmék számáról.

A mostani égetés során forgalomból kivont BNB tokenek száma visszaesés a legutóbbi negyedévhez képest, amikor is rekord értékű, 595 millió dollárnyi érme került megsemmisítésre. Azt azonban, hogy az elégetett érmék az összes forgalomban lévő érmének hány százalékát teszik ki, a Binance nem hozta nyilvánosságra.

Nem várnak 27 évet, inkább felpörgetik a tempót

Pedig elviekben pont az lenne a dolog lényege, hogy a folyamat addig folytatódik, amíg az összes kibányászható érmének a fele elégetésre nem kerül. Az érmék égetése a legtöbbször az adott érmék egy hozzáférhetetlen, mindentől elzárt kriptotárcába való mozgatását jelenti a blokkláncon belül, ahol aztán az idők végezetéig ülnek érintetlenül, mintha nem is léteznének.

A digitalis érmék égetését viszonylag gyakran és széleskörűen alkalmazzák a kriptovilágban, például a rendelkezésre álló kínálat csökkentésével az érme árfolyamának támogatására, vagy növelésére.

A Binance még januárban jelentetett meg egy hosszabb közleményt, amelyben a BNB érme égetés sebességének jövőbeni felgyorsulására hívták fel a figyelmet. Erre szerintük azért van szükség, mert a folyamat különben olyan lassú lenne, hogy a korábbi tempó mellett akár 27 teljes évbe is kerülhetne, mire elérik a kitűzött számú érme forgalomból való kivonását.

A Binance körül egyébként látványosan elkezdett elfogyni a levegő az utóbbi időben. Mivel a kriptovalutákra vonatkozó szabályozói környezet jellemzően a világ minden részén elég homályos, és a kriptotőzsdék hagyományosan nem éppen kezüket lábukat törik, hogy minden adminisztratív akadálynak megfeleljenek, az utóbbi időben több országban is betiltották, vagy súlyos szankciókkal sújtották a vállalatot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük