Betiltották a felelőtlennek minősített kriptoreklámot

A londoni székhelyű digitális pénz kereskedéssel foglalkozó Coinfloor nem mindig van a hírek középpontjában. Most azonban tettek róla, hogy még azok is róluk beszéljenek, akiknek egyébként nincs nagyon közük a kriptovalutákhoz. A Coinfloor számára ugyanis készült egy eléggé megosztó reklám, amelyet az Egyesült Királyságban most be is tiltottak. Az angol reklámhatóság ugyanis a kriptoreklámot félrevezetőnek és társadalmi szempontból felelőtlennek minősítette.

Betiltották a Coinfloor kriptoreklámot

Alapvetően egy, helyi sajtóba készült reklámról van szó, amely még tavaly decemberben jelent meg. Ebben egy 63 éves nő szerepel, aki arról beszél, hogy már nem éri meg a megtakarításait a bankban tartani. A kísérőszöveg szerint ugyanis a kamatlábak nagyon alacsonyak, ezért amikor megkapja a nyugdíját, harmadát aranyba, harmadát ezüstbe és utolsó harmadát pedig bitcoinba teszi. A szöveg egyébként még folytatódik azzal is, hogy mennyire egyszerű volt a hölgy számára a bankszámlájáról bitcoint vásárolni.

A megjelent reklám után többen panaszt tettek a hatóságnál, amely szerint a nyugdíjasokat megcélzó hirdetés félrevezető volt. A probléma nem a szöveggel volt vagy azzal, hogy ki volt a szereplő, hanem azzal, hogy nem volt egyértelműen kiemelve a kockázat. Főleg azért sem, mert a felügyeleti hatóság szerint a bitcoin piaca egyáltalán nem szabályozott környezet, tehát a befektetés kockázata még nagyobb. Volt ugyan egy apróbetűs rész, ami szerint akár el is veszítheti a befektető az összes pénzét, de a hatóság úgy találta, hogy ez nem volt elégséges a figyelem megfelelő felhívására.

Az egyik panaszos egyébként még azt is kifogásolta, hogy társadalmilag felelőtlen a bitcoint biztonságos befektetésként hirdetni a megtakarítások elhelyezésére. A Coinfloor reagálásában kiemelte, hogy a kriptoreklámot nem a tőzsde, hanem a főszereplő véleményének bemutatására használták. Ráadásul a tőzsde szerint a reklám nem is utalt arra, hogy a nő helyes döntést hozott-e. Ettől függetlenül végül a hatóság úgy döntött, hogy a reklám ebben a formájában többé nem jelenhet meg az Egyesült Királyságban. A fő indok tehát az volt, hogy nem volt elég jól kiemelve a bitcoinhoz kapcsolódó kockázat. A Coinfloort valószínűleg egyébként nem fogja a reklámozástól eltántorítani a hatóság döntése, hiszen emlékezhetünk rá, még decemberben elárasztották a londoni metrót is hirdetéseikkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük