Biometrikus fizetéseket tesztel az EU a digitális pénztárcájához

Az Európai Bizottság az EU digitális pénztárcához egy kísérleti program finanszírozásába fogott bele, aminek feladata a biometrikus fizetések tesztelése lesz. 

A 2023 márciusában induló pilot projektet az északi és balti országok, valamint Olaszország és Németország által létrehozott NOBID (Nordic-Baltic eID Project) vezeti. Az államok közösen dolgoznak ki egy nagyszabású kísérleti programot, amelynek célja a határokon átnyúló fizetések lebonyolításának tesztelése lesz az EU-ban.

A NOBID egy több vállalatból, például a Thalesből és az iProovból álló multinacionális konzorcium élére kerül, és kezdi meg a fizetésekre összpontosító kísérleti projektet. Ez egyike a négy uniós programnak a digitális személyit illetően.

„Az iProov nagy örömére szolgál, hogy a NOBID konzorciumot választották a kísérleti tervezet megvalósítása érdekében. A projekt bebizonyítja, hogy a biometrikusan ellenőrizhető okmányok képesek a fizetések egyre összetettebbé váló világának új kihívásait teljesíteni.” – mondta Andrew Bud, az iProov alapítója.

Az EU digitális tárca. Forrás: reclaimthenet.com.

A csoportosulásban részt vevő nemzetek képviselői és üzleti vezetői Norvégiából, Lettországból, Dániából, Németországból, Izlandról, Olaszországból és Lettországból érkeznek. A projekthez szükséges anyagi háttér az Európai Bizottság DIGITAL Europa programjából származik majd.

A NOBID-ban résztvevő országok. Forrás: reclaimthenet.com.

Másrészt bankok és pénzügyi intézmények is részt vesznek majd a kísérleti programban. Mellettük digitális kormányzati ügynökségek és technológiai szolgáltatók is jelen lesznek.

A NOBID képviselői meg vannak győződve arról, hogy már elegendő tapasztalattal rendelkeznek egy nagyszabású fizetési kísérleti projekt megvalósításához. Továbbá azt is elmondták, hogy a fizetési kísérleti projekt a meglévő infrastruktúrán alapul majd. Ez az azonnali fizetéseket, számláról számlára való utalást, valamint a boltokban és az interneten történő fizetések elfogadását hivatott biztosítani.

Aggodalmak a digitális tárcát illetően

Az EU korábban azt nyilatkozta, hogy a digitális személyazonosító tárcája 2024-re készül el, amely központosítja a polgárok személyazonosító igazolványait, például jogosítványukat vagy bankszámláikat.

Eközben mind az adatvédelem, mind egyes vállalatok szószólói aggodalmaikat fejezték ki a tervvel kapcsolatban.  Az Európai Digitális Jogok szervezete elmondta, hogy a tervezett rendszer alkotmányellenes és több országban, például Németországban, Ausztriában és Hollandiában is törvénytelen lenne. Másrészt a vállalatoknál azt láthatjuk, hogy a digitális személyazonosító tárca infrastruktúrájukba való integrálásának költségei problémákat fog felvetni.