Bitcoin 2020-ban: jó alkalom bitcoin vásárlásra?

Miközben történelmünk egyik legbizonytalanabb társadalmi-gazdasági időszakán megyünk keresztül, az emberek azt keresik, hogyan lehetne pénzüket biztonságba helyezni a következő, potenciális gazdasági összeomlás előtt. Egyesek azzal érvelhetnek, hogy a pénzügyi válság már 2008 óta tart, míg mások azt gondolják, hogy éppen egy újabba kerültünk, miután a COVID-19 lezárásokat eredményezett.

Egy biztos. A Bitcoin hatalmas profitokat hajtott befektetőinek a kialakult helyzet hatására, mivel egyre többen ismerik fel értékmegőrző képességeit. Az látjuk, hogy az emberek a világ minden tájáról kezdik felfedezni a kriptovaluták világát, és sok más, hagyományos eszköz helyett inkább a Bitcoint választják.

Ha olvastál már a Bitcoinról, akkor elgondolkodhattál azon, hogy érdemes-e még Bitcoinba fektetni. A népszerű kriptovaluta már csaknem 300%-ot hozott a 2018-as mélypontjához képest. Pontosan ezért írtuk meg ezt a cikket. A következő néhány bekezdésben naprakész információkat adunk az iparral kapcsolatos hírekről, és próbáljuk megjósolni azt, hogy mire is számíthatsz a jövőben.

A Bitcoin iránti kereslet folyamatosan növekszik

A különféle médiumok ismét felvetették a Bitcoin témáját, és egyre többet beszélnek róla. Év eleje óta számos legendás Wall Street-i befektető is élénk érdeklődést tanúsított a Bitcoin iránt. Sokan állítják, hogy a kereslet a népszerű kriptovaluta iránt folyamatosan nő, és ez a következőeket figyelembe véve látható is:

Felhasználói regisztráció a tőzsdéken – A Binance és a Coinbase saját állítása szerint a piac fellendülésével párhuzamosan nő a regisztrált felhasználók száma is. Profitmaximalizálás érdekében egyre többen regisztrálnak a kereskedési platformokra.
Minden idők legmagasabb hashrátái – A Binance olyan számokkal tud szolgálni, ami minden idők legmagasabb hashrátáit mutatja, amikor a Bitcoin hálózat hashrátájáról van szó. Ez azt jelenti, hogy a Bitcoint bányászó node-ok száma jelentősen emelkedett.
A Bitcoinhoz kapcsolódó podcastokra való feliratkozás – Anthony Pompliano „The Pomp” podcastja rekordot döntött 2020-ban. A népszerű Bitcoin-központú pénzügyi podcast és annak Substack hírlevele az elmúlt hónapokban rekordszámú érdeklődőt vonzott.

A Bitcoin a feleződés után általában jól teljesít

Egy másik dolog, amiről röviden beszélnünk kell, a Bitcoin feleződések utáni teljesítménye. Ha nem ismered a Bitcoin Feleződés fogalmát, mindenképpen olvasd el ezt a bejegyzést!

2020 májusában a Bitcoin a harmadik felezésen ment keresztül, amikor a bányászok jutalma blokkonként 12,5 Bitcoinról 6,25 Bitcoinra csökkent. Ez a kínálatcsökkenés felkeltette az emberek érdeklődését. Ez az érdeklődés folyamatosan növekszik és a kriptovaluta árában tükröződik vissza.

Az előző éveket figyelembe véve a feleződések után a Bitcoin általában kétéves emelkedési tendenciát mutatott. Mivel a Bitcoin hajlamos a történelmi árfolyamokat követni, sokan most is megnövekedett érdeklődést mutatnak – ha ez a feleződés a Bitcoin hasonló mértékű növekedését eredményezné, akkor 2020 végére lekörözhetné a mindenkori legmagasabb árat.

A vállalatok készpénztartalékot helyeznek Bitcoinba

Az idei év egyik legfontosabb eseménye – amely megmutatja, hogy a legjobb választás most Bitcoint vásárolni – sok nagyvállalat döntése, amelyek készpénztartalékaikat (egy részét) a népszerű kriptovalutába fektették.

A trend akkor kezdődött, amikor Michael Saylor, a Nasdaq által jegyzett MicroStrategy alapítója úgy döntött, hogy 250 millió dollárt fektet 21 000 bitcoinba. A vállalat később további 16 000 Bitcoint vásárolt, így összesen 400 millió dollárt helyezett a kriptovalutába.

Nyilvánvaló, hogy ezek a vállalatok a világ legjobb elemzőivel egyeztetnek és alaposan megvizsgálják a piacot, mielőtt ilyen pénzügyi döntéseket hoznának. De a MicroStrategy alapítója magabiztosabb, mint valaha. Azt állítja, hogy a BTC befektetése sokkal jobb választás, mint az infláció miatt folyamatos értékvesztésen átmenő készpénz.

A MicroStrategy mellett több nagyvállalat is foglalkozik BTC-vel, mint befektetési lehetőséggel. Például a kanadai étteremlánc, a Tahinis Restaurants is átváltotta teljes készpénztartalékát Bitcoinra, nem sokkal a MicroStrategy után. És ez csak két példa a vállalatok hadára, amelyek követni fogják ezt a tendenciát.

A bankok ellehetetlenítik a pénzt

A közelmúltban a járvány miatti lezárások következtében az amerikai bankok nullára csökkentették a kamatlábakat. Európában ugyanez megy már évek óta. Összességében az embereket nem ösztönzik arra, hogy a pénzüket a bankban tartsák, és mivel az értékcsökkenés éves szinten történik, a pénzeszközeik lassan olvadó jégkockáként eltűnnek.

Ez egy másik oka annak, hogy ilyen sokan döntenek úgy, hogy Bitcoinba fektetnek. A népszerű kriptovaluta képes fenntartani a befektetés értékét, és statisztikailag bebizonyosodott az is, hogy hosszú távon növekedés fog bekövetkezni. Ugyanez vonatkozik az aranyra is, amely szintén népszerű lett az elmúlt hónapokban.

Zárszó

Ha még mindig arra vagy kíváncsi, hogy megfelelő-e az alkalom Bitcoin vásárlására, a fenti pontoknak egyértelmű választ kellene adniuk. Még mindig a Bitcoin növekedési görbe elején tartunk, és aki most befektetésként választja még hatalmas hasznot húzhat a kriptovaluta potenciális növekedéséből.

Fontos azonban a lehetséges kockázatokat is figyelembe venned. Habár a Bitcoin aszimmetrikus kockázat-megtérülési lehetőséggel rendelkezik, még mindig egy kockázatos és meglehetősen ingatag befektetés. Ezért mielőtt elmélyülnél benne, győződj meg arról, hogy csak annyit fektetsz be, amennyi elvesztését még megengedheted magadnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük