Bitcoin logó a versenyautókon – Bubba Wallace NASCAR autója a Square Cash Appjét reklámozza

Bubba Wallace, a NASCAR egyik versenyzője bőven szerepelt az utóbbi hetekben a sportújságok címlapján. Először azért, mert keményen lobbizott, hogy végre eltüntessék a konföderációs zászlót a NASCAR eseményekről, később pedig amiatt, mert a jelentések szerint egy akasztókötelet találtak a versenyző garázsában. Most azonban végre egy igazán pozitív hírről számolhatunk be: autójára ugyanis a Square Cash Appjének logója és a bitcoin jele is fel fog kerülni.

A bitcoin a NASCAR-ban versenyez már

Az autó- és motorsportok logói és szponzorjai mindig is meghatározók voltak: gondoljunk csak a Ferrari ikonikus Marlborójára, amire még hosszú évekkel később is emlékeznek a rajongók (és a nem-rajongók egy jelentős része is). A dolog érthető is: ha órákon keresztül nézi az ember a logókkal borított autókat, akkor azok nagyon könnyedén úgy ivódnak bele az emlékezetünkbe, mint a legnagyobb sikerek és a legelképesztőbb bukások szerves részei.

Most pedig a bitcoin is csatlakozhat ehhez – a NASCAR egyik autójára ugyanis a Square Cash App logója mellett a bitcoin jele is felkerül. A szponzori kapcsolatot Jack Dorsey Twitter-főnök és Square társalapító jelentette be július 14-én. Bubba Wallace autójának festéséről még képeket is osztott meg a közösségi média posztban Dorsey, így azt is láthatjuk már, hogy hova és pontosan milyen logó is kerül felfestésre.

A szponzoráció egyértelműen jó időzítéssel is jön, hiszen Bubba Wallace az elmúlt hetekben meglehetősen sokat szerepelt a sajtóban – és nem kifejezetten csak sport teljesítményei miatt. A NASCAR versenyző ugyanis egyedüli afroamerikai versenyzőként a mezőnyben a #blacklivesmatter mozgalom részeként a konföderációs zászló eltávolításáért lobbizott. (A konföderációs zászló máig meglehetősen mélyen rasszista jelképnek számít Amerikában.) Ezt követően arról is rengeteget cikkezett a sajtó, hogy az egyik futamhétvégén egy akasztókötélre hasonlító tárgyat találtak Wallace garázsában – erről végül kiderült, hogy nem szándékos fenyegetés volt.

Wallace-ról még Trump is Twitteren osztotta meg a véleményét (és határozottan nem Wallace mellett állt a rasszizmus elleni harcban). Az elnök azt is hozzátette, hogy Wallace tevékenysége rontja a NASCAR megítélést és nézettségét. A Wallace-ról szóló hírek óta 8%-kal növekedett a NASCAR nézettsége.

A NASCAR-os autóra való felkerülés egyértelmű pozitívum Dorsey-ék Cash Appjének; a bitcoin logó szerepeltetése pedig egy ekkora presztízsű versenyen a teljes kriptoközösségnek örömre adhat majd okot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük