Tíz projekt az első országos blokklánc verseny elődöntőjén

Budapest, 2018. április 22. Több mint harminc pályázat érkezett Magyarország első blokklánc versenyére, a Block Knights Contest-re, melyek közül tíz csapat jutott az elődöntőbe a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazata alapján. A projekteket élőben mutatják be Puzsér Róbert és Szirmai Gergely közreműködésével április 27-én, Budapesten, az Akvárium Klubban.

Az első blokklánc verseny Magyarországon

Első alkalommal rendeznek blokklánc versenyt Magyarországon, melyre a megadott határidőre több mint harminc pályázat érkezett. A versenyzők a blockchain technológiára épülő megoldásaikat maximum három perces videó keretében mutatták be, melyek közül a szakértő zsűri kilenc, a közönség pedig egy csapatot juttatott tovább az elődöntőbe.

A Block Knights Contest első élő megmérettetésére április 27-én kerül sor a budapesti Akvárium Klubban, ahol egyrészt az elődöntős csapatokmutatják be megoldásaikat, másrészt a jelenlévők betekintést kapnak a kripto- és blokklánc világ titokzatos múltjába, kialakulásának társadalmi hátterébe, egyúttal megismerhetik az iparág legfőbb kihívásait Szirmai Gergely és Puzsér Róbert tolmácsolásában. Az elődöntőn a legfontosabb piaci szereplők, egyetemek és szakemberek lesznek jelen, köztük a nemzetközi színtéren sikeresen szereplő, magyar kötődésű FarmaTrust vezérigazgatója.

„Meggyőződésünk, hogy az élen járó magyar megoldásoknak köszönhetően, amég formálódó blokklánc világban Magyarország vezető szerepet fog betölteni. Éppen ezért az esemény célja, hogy ösztönözzük a magyar szerepvállalást, bátorítsuk a vállalkozásokat a technológia használatára és további fejlesztésére, a szakmai párbeszéd elindítására. Hiszünk benne, hogy egy olyan közösséget tudunk kialakítani, melynek tagjai egymást támogatva és inspirálva képesek felhelyezni hazánkat a nemzetközi blockchain térképre” – fogalmazott Czeglédi Tamás, a Blockchaineum alapító tagja.

Az elődöntőn a Miss International szépségverseny 12 döntősével is találkozhatnak a résztvevők, akikre „on chain” adhatják le szavazataikat.

Az esemény zárásaként sor kerül az elődöntő végeredményének kihirdetésére is. A legjobb három csapat tovább jut a döntőbe, mely a Blockchaineum 2.0 konferencia keretein belül zajlik május 23-án. A fődíj több mint egy millió forint összértékű blockchain csomag, mely többek között tanácsadást, mentorálást és a projekt további fejlesztéséhez szükséges eszközöket tartalmaz.

Részletek: www.blockknights.hu

**Figyelem! Fenti írásunk egy fizetett sajtóközlemény. A Bitcoin Bázis nem vállal felelősséget a cikk tartalmáért, megbízhatóságáért, minőségért és a hirdetés természetéért. Olvasóinknak fokozottan ajánljuk az egyéni kutatást és a cikkben közölt állítások alapos ellenőrzését. A Bitcoin Bázis semmilyen formában nem vállal felelősséget a sajtóközleményben leírt termék vagy szolgáltatás használata következtében bekövetkező esetleges kárért és veszteségért.***

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük