Bőr alá ültethető bitcoin chip segítségével fizethetnek a csehek

Csehországban egy innovatív cég bőr alá ültet chipeket, amik lehetővé teszik a bitcoinnal való fizetést. A chip segítségével különböző cégeknél lehet fizetni, ugyanúgy ahogy a paypass kártyák vagy a az NFC-s telefonok is működnek.

Csehországban az első pár ember már beültette a chipet a kezébe és így bitcoinnal tudnak majd fizetni az erre kijelölt helyeken. A kasszánál csak felemelik a kezüket és intenek a fizetéshez.

Jan Hubik, a forgalmazó Paralelni Polis cég vezetője egy cseh magazinnak nyilatkozott.
“A beültetésnek nincs sok kockázata, mert a chip vásárláskor steril csomagolásban érkezik. Ezt egy szintén steril injekcióval ültetik be a bőr alá. A beavatkozáshoz nincs szükség másra mint a kéz és a környezet fertőtlenítésére.”
A 2x20mm-es chipet a bal kézfejbe ültetik be a hüvelyk és a mutató ujj közé közvetlenül a bőr alá.

Egyre több a jelentkező a bitcoin chip beültetésére

Bitcoin chip beültetés

“Az első implantáció 2016 januárjában történt. A második 2016 szeptemberében és még ketten sorban állnak a beavatkozásra” – tette hozzá a cégvezető. Jan Hubik nem orvosként, hanem kísérleti fizikusként végzett a prágai egyetemen. A bitcoin és más technológiai újítások lelkes követője, saját magán is elvégezte a bitcoin chip beültetését.

A fizetéskor egy bitcoin tranzakció jön létre a chip tulajdonosa és az elfogadó cég között. Csehország eddig is éllovas volt a bitcoin technológia fejlesztésében. Az országban már több mint 100 kereskedő fogadja el fizetőeszközként a kriptopénzt, többségük Prágában. Ezen kívűl már 8 bitcoin ATM is működik országszerte, így Csehország a 12. legnépszerűbb ország a világon a bitcoin ATM-ek tekintetében.

Nem ez az első eset bőr alatti chipek alkalmazására.

Az Egyesült Államokban 2002 októberében engedélyezték a bőr alá ültethető chipeket. Argentínában a Club Atlético Tigre foci csapat bőr alá ültetett chipeket ajánlott fel a rajongóinak a belépőjegyek kiváltására. A svéd Epicenter irodakomplexumban pedig már több száz dolgozónak van RFID chip a bőre alatt, akik amellett döntöttek, hogy a belépőkártyáik helyett használnak az épületben.

Az NFC implantátum beültetéséről és használatáról a cseh cég videót is készített.

BitPanda - Bitcoin, altcoin és egyéb digitális eszközök váltása

Zs

“Right now Bitcoin feels like the Internet before the browser.” - Wences Casares

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.