Callcoin – olcsó nemzetközi hívások bitcoin fizetéssel

Callcoin bot a Telegram MessengerEgy lett cég olyan bitcoin alapú programot hozott létre a Telegram applikáción belül, amellyel olcsóbban lehet nemzetközi hívásokat kezdeményezni.

A lett és kanadai alapítókkal rendelkező csoport, a 120 minutes készítette el a Callcoin nevű programot, ami akár tízszer olcsóbb nemzetközi hívás díjakat kínál. A program neve a Callback (visszahívás) és Bitcoin szavamból tevődik össze. Az új szolgáltatás internet alapú telefonálás (VoIP) helyett visszahíváson alapul. A Callcoin program először a hívófélt hívja majd tárcsázza a hívott félt is és összeköti a két partner vonalát. A fizetés bitcoinban lehetséges.

“A bitcoint már nem tekintik sem csalásnak sem valami különös dolognak már a világon. A bitcoin piaci kapitalizációja meghaladja a tíz milliárd dollárt és a legtöbb helyen már elfogadják fizetőeszközként. Az online privát szféra rendkívül fontossá vált, így az emberek nyitottak az olyan új termékekre amik azt nyújtják amit ígérnek. A Callcoin az első telefonos szolgáltatás ami hívás funkciót is kínál és a fizetés kriptopénzben is lehetséges.” Nyilatkozta Dmitry Chuyenko a Callcoint készítő cég, a 120 minutes ügyvezető igazgatója.

Olcsó nemzetközi hívások

A Callcoin segítségével egy hívás díjak például az alábbiak szerint alakulnak:

Kanada -> Franciaország 4 eurocent/perc

USA -> Olaszország 5ec/perc

Mexikó -> Spanyolország 3ec/perc

A normál hívás díjak 10-20 ec/perc körül mozognak ezekben az országokban. Magyarországról az Egyesült Királyságba, Franciaországba és Németországba is 3 eurocent körül alakul egy perc díja.

Nemzetközi hívások mellett sokféle további szolgáltatást nyújt a Callcoin

Callcoin szolgáltatásokA felhasználók feltölthetik az egyenlegüket bitcoinnal, vásárolhatnak kódokat amit aztán tovább is adhatnak másoknak. Elérhető a hívástörténet, ellenőrizhetőek a díjak, különböző telefonszámok bérelhetőek. Módosítható továbbá a hívószámkijelzés és visszahíváshoz több szám is beállítható.

A szolgáltatás jelenleg angolul és oroszul érhető el. A felhasználóknak nem kell megadniuk a saját telefonszámukat sem a regisztrációhoz.

A céget a lett techiparban ismert Nick Ustinov is támogatja. Nick Ustinov a népszerű lett email szolgáltató, az Inbox.lv alapítója, a Roamer applikáció fejlesztője és a Lokalise.co tulajdonosa, ami szoftver fejlesztőknek nyújt fordítási támogatást.

Az első évben százezer felhasználót célozták meg, ennyi ügyfelet szeretne a cég a szolgáltatásba bekapcsolni. Szeretnék a funkciókat a jövőben kibővíteni, különös tekintettel arra, hogy további nem hívással kapcsolatos pénzügyi megoldásokat is kínáljanak majd a bitcoinnal rendelkezőknek.

BitPanda - Bitcoin, altcoin és egyéb digitális eszközök váltása

Zs

“Right now Bitcoin feels like the Internet before the browser.” - Wences Casares

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.