Milliárdokat kell fizetnie a csaló Bitcoin feltalálónak

Craig Wright, az ellentmondásos ausztrál informatikus, aki magát éveken keresztül a Bitcoin feltalálójának titulálta, a floridai bíróságon döntő ítélettel kellett szembesüljön. Az ítélet alapján, Wright állítólagos bitcoin vagyonának 50%-át át kell adnia korábbi üzletpartnere, Dave Kleiman nevében eljáró Ira Kleimannak. A bíróság egyben azt is kimondta, hogy Wright csalással, hamisítással követelte magának a Bitcoin feltalálója címet és a vele járó szellemi tulajdont.

Egy Twitter felhasználó, aki maga is részt vett a meghallgatáson, azt állítja, a bíró meghozta a végső döntést a Kleiman-ügyben. Később Wright maga is megerősítette a hírt egy interjú során kijelentvén, “ha egy bíróság meghoz egy döntést, akkor én megfelelek a döntésnek. És a bíróság hozott egy döntést. Ilyen egyszerű.”

Az augusztus 26-án tartott meghallgatás egy nagyobb ügy, a Wright-Kleiman ügy része volt, ahol a verdiktet 1 millió bitcoin valós tulajdonosának személyéről mondták ki. Kleiman megbízottjai azzal vádolták Wright-ot, hogy ellopta Dave Kleiman bitcoinjait miután az informatikus hirtelen elhunyt még 2013-ban.

Az információk szerint a bíró elutasította Wright vallomását és szerinte meghamisította a bizonyítékul szolgáló dokumentumokat.

Ugyanez a Twitter-felhasználó azt is kijelentette, hogy a bíró meglehetősen nagy tisztelettel és megértéssel viseltetett Wright iránt, többször is nyíltan Satoshi Nakamotonak nevezte.

A tegnap döntéssel azonban még nincs vége az ügynek. Az is bizonyos, hogy lévén se Craig Wrightnak, akit a kriptoközösség többsége csak Faketoshi névvel illet, se Dave Kleiman nevében eljáróknak nincs hozzáférése Satoshi Nakamoto 1 000 000 bitcoinjához, ezért a döntés súlya és precedensszerű értéke ellenére, továbbra is szimbolikus marad.

Közben egyre többen igyekeznek meglovagolni a Satoshi Nakamoto kiléte körülötti rejtély hírértékét, sorra jelentve be követelésüket a Bitcoin feltalálói címre.

Craig Wright pet-projektje a Bitcoin Satoshi Vision (BSV), ami a BTC egy olcsó utánzata, 3.65%-ot vesztve értékéből 129.57 dolláron kereskedik. Wright szerint a verdikt nincs hatással a BSV árfolyamára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük