Digitális pénz tervét dédelgeti a kanadai jegybank is

Kanada központi bankja egy szuverén digitális valuta bevezetését fontolgatja, amely végül felválthatja a készpénzt, és leküzdheti a monetáris ellenőrzés fenyegetéseit, melyet a kriptovaluták okoznak, írta a The Logic.

A központi bank terve szembetűnően sok hasonlóságot mutat a Kínai Népbankkal (PBOC), amely augusztusban bejelentette, hogy egy államilag támogatott digitális valuta bevezetésére készül annak érdekében, hogy jobban nyomon követhesse 1,3 milliárd polgárának tranzakcióit. Ezzel megszilárdíthatja a monetáris politikáját, elkerülve a kriptovaluták használatát. Kína a Facebook Libra bejelentése után pörgött rá különösen a témára. Nem szerette volna ugyanis azt, hogy a Facebook kijátssza az országot a nemzetközi kosárcoinjával.

A PBOC-hez hasonlóan a kanadai bank is kijelentette, hogy először megkönnyítené a digitális valuta forgalomba hozatalát, és végül helyettesítené a fizikai készpénzt. A készpénz forgalomban tartása ugyanis túl költséges lehet a következő években, írta a bank egy belső elemzése.

A Kanadai Központi Bank szerint a projekt még csak kutatási szakaszban van, a tervnek még zöld utat kell kapnia.

A kriptó terjed, a központi bankok lépéseket tesznek

Kanada csatlakozik azon nemzetek bővülő listájához, amely országok előzetesen arra a megfontolásra jutottak, hogy szuverén digitális valutákat bocsátanak ki. Kénytelenek valamint tenni, hiszen a kriptovaluták már egyre nagyobb teret nyernek globális szinten is.

A kanadai bank, amely a Financial Post szerint már 2013-ban megkezdte a digitális valuták kutatását, a legutóbbi beszámolójában azt mondta, hogy a kriptovaluták „közvetlen fenyegetést jelenthetnek a monetáris politika végrehajtására és annak végső hitelező (LOLR) szerepére”.

A központi bankok már többször kihangsúlyozták a monetáris ellenőrzés fenntartásának fontosságát a digitális valutatervük bejelentése során. Arról azonban mindenki mélyen hallgat, hogy a polgárok tranzakcióinak nyomon követése is komoly motiváció lehet. Néhány hete a brit pénzügyi felügyelet jelentette be, hogy végrehajtja az AML-szabályokat (pénzmosás elleni) a kriptotőzsdéken, az ATM-eken, a nyílt forráskódú alkalmazásokon és a digitális pénztárcákon is. Ez egy drámai lépés lenne, amely a hagyományos bankokra jellemző ellenőrzéseket vezetné be a kriptovaluták világába is.

A kanadai bank hozzátette azt is, hogy a leendő digitális valuta jobban nyomon követhető, mint a készpénz. Ezzel lehetővé tennék, hogy a rendőrség és az adóhatóság könnyen elérhesse a kanadaiak tranzakciós nyilvántartásait.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük