Újabb csúcsokon a dogecoin – a kriptoközösség szerint nincs árfolyam manipuláció

Miközben szint az összes kriptopénz árfolyama esik a dogecoin újabb és újabb csúcsokat tud be a háta mögött.

Újabb csúcsokon a dogecoin

Mint ahogy szeptember elején beszámoltunk már róla, megállíthatatlanul tör előre a dogecoin a piacon. Bár kriptopénzek árfolyama jellemzően követni szokták a bitcoin árfolyam mozgását, a dogecoin az utóbbi időben szárnyalásba kezdett, míg minden más inkább lefelé vette az irányt.

Az eredetileg csak egy viccnek gondolt altcoin szép pályafutást járt be az utóbbi időszakban. Több mint két hónapos oldalazás után az elmúlt két hétben meredeken ívelt felfelé az árfolyam. Jelentős korrekcióra pedig eddig még nem került sor annak ellenére, hogy valamennyit azért vesztett értékéből a dogecoin is az emelkedést követően.

Bár a februári mindenkori csúcstól még távol vagyunk, az elmúlt 6 hónap maximumát adta az utóbbi két hetes emelkedés. A csúcs $0.006896 dollárnál volt, ilyet is több csak több, mint fél éve láthattak a doge tulajdonosok.

dogecoin árfolyam

Továbbra is népszerű altcoinnak számít

A doge esetében továbbra is meghatározó tényező, hogy az aktív címek száma nem hogy csökken, de folyamatosan nő. Ez jelentős előny a többi altcoinhoz képest, amiket a kriptopénzes hype elmúltával inkább csak dobnak a felhasználók.

Egy altcoin valós értékét nehéz pontosan meghatározni, de ha nem használják a felhasználók, akkor valójában semmit sem ér. Ebben mindenképpen kitűnik a többi kriptopénz közül, az aktív címeket tekintve ugyanis a dogecoin a harmadik legnépszerűbb altcoin. Ez főleg annak köszönhető, hogy pont kis tranzakciókra lett kitalálva a dogecoin, ezért az olcsó és gyors átutalás mindig is megvalósítható volt a hálózaton.

Nincs szó piaci manipulációról a közösség szerint

A mémcoin kapcsán a közösség lelkesedése töretlennek látszik. A Redditen számos bejegyzés szól az árfolyamról, sokak szerint nagy dolog zajlik éppen most a piacon, azonban piaci manipulációt nem emlegetnek. Az emelkedés mögött nem a szokásos hype és spekuláció van, mindössze a valós értéke egy kriptopénznek – állítják sokan.

Az árfolyamtól függetlenül ez a mém érme mindenképpen erős és lojális követőbázissal rendelkezik, a többi kriptopénz csak tanulhat a dogecoin közösség szervező erejéből.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük