Kénytelen lesz fizetni a Google és a Facebook a tartalomkészítőknek, egyezségre jutott az EU

Az Európai Parlament és az Európai Bizottság egyezségre jutott a szerzői jogvédelemre vonatkozó szabályok kapcsán, mely arra fogja kényszeríteni a techóriásokat, mint a Googlét és a Facebookot, hogy szerezzenek be minden engedélyt minden egyes tartalom után, amit a platformjaikon aggregálnak.

“A megegyezés egy fontos lépés annak a problémának orvoslására, hogy egyes vállalatok óriási összegeket akasztanak anélkül, hogy tisztességesen kompenzálnának több ezer kreatív tartalomgyártót és újságírót, akiknek a megélhetése múlik rajta,” magyarázta Axel Voss német politikus és az Európai Parlament tagja, majd hozzátette:

“Ez az egyezség megvédi az emberek jövedelmét, őrzi a demokráciát azzal, hogy fennmarad egy választékos média, bebiztosítja a szólásszabadságot és bátorítja a startupokat és a technológiai fejlődést. Segítségével az internet készen áll a jövőre, mely egy olyan tér, ami mindenkinek hasznos, és nem csak néhány potentátnak.”

Az új törvénytervezet felelőssé tesz egyben minden tartalomaggregátort a szerzői jogsértésekért, kivéve ha azok nem kereskedelmi felhasználásúak, mint például a Wikipédia vagy nyílt forrású platformok, mint a GitHub.

“Jelenleg az internetes vállalkozásoknak zéró ösztönzőjük van hogy tisztességes licencszerződéseket írjanak alá a tartalom eredeti tulajdonosaival, mivel nem felelősek a tartalomért amit a felhasználóik feltöltenek…”

“Az internetóriások felelősségre vonhatósága növelni fogja a szerzői jogtulajdonosok esélyeit (különösen a zenészekét, előadókét és szerzőkét, a hírtartalom gyártókét és az újságírókét) hogy tisztességes szerzői jogdíjban részesüljenek,” állt egy tegnap publikált közleményben.

Nem mindenki ért egyet a módosítással, köztük Julia Reda se, aki a Kalózpárt tagja az Európai Parlamentben:

“Ha egy bíróság nem találná a licencelési és szűrési erőfeszítéseit hatékonynak, akkor az oldalak közvetlenül felelősségre is vonhatóak lennének jogsértés címén, amit maguk el se követtek. Ez a masszív fenyegetés arra fogja kényszeríteni a platformokat, hogy túlteljesítsék megfelelési eljárásaikat, hogy továbbra is biztonságban érezzék magukat, ami még tovább ronthatja a szolászszabadság kilátásait.”

Másrészről a techóriások, különösen a Google, szemérmetlenül kihasználja a tartalomgyártókat azzal, hogy ki vannak szolgáltatva a kényének-kedvének afelől, hogy a felhasználói mikor és hol láthatnak egy adott tartalmat a keresési találatokban. Az emberek milliárdjai által végrehajtott keresések során pedig a Google milliárdokat generál magának.

“Snippetek megosztása nem fogja kérdőre vonni a publikáló jogait mikor az általa készített tartalmat megosszák. Az egyezség ugyanakkor olyan kitételeket is tartalmaz, melyekkel elkerülhető, hogy a híraggregátorok visszaéljenek ezzel a támogatással. Ezáltal a ‘snippet’ továbbra is megjelenhet például a Google Hírek hírfolyamában, vagy mikor egy cikket megosztanak a Facebookon, ha az elégségesen rövid.”

“Idézés, kritika, értékelés, karikatúra, paródia vagy utánzat céljából feltöltött tartalmak védettek, azaz a mémek és a gifek továbbra is elérhetőek és oszthatóak lesznek az online platformokon,” áll az EU közleményben.

A törvénytervezet ezek után az Európai Parlament elé kerül jóváhagyásra, amit később tagországok minisztereinek vagy miniszterelnökeinek is jóvá kell hagyniuk.

A törvénytervezet elfogadása alapjaiban változtathatja meg a digitális tájképet és az egyik legfontosabb szabályozás lehet az Internet történetében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük