Egyre több műhold röpköd a fejünk fölött

Habár nem látjuk őket, mégis ott vannak. Műholdak ezrei röpködnek a föld körül és évről évre egyre minőségesebb képeket tudnak készíteni a föld felszínéről. Vajon van okunk az aggodalomra?

Már a kisebb vállalatok is megengedhetik maguknak a műholdfelvételeket

Néhány évtizeddel ezelőtt még csupán állami szervek engedhették meg maguknak azt a privilégiumot, hogy saját műholdakat küldjenek az űrbe. Manapság azonban már más a helyzet. A technológia számos más területéhez hasonlóan, az egykor elérhetetlennek látszó műholdfelvételek készítése ma már vállalatok ezrei számára váltak elérhetővé. Némelyikük térképeket készít különböző alkalmazásokhoz, még mások a meteorológia területén tevékenykednek. A műholdak között természetesen szép számmal akadnak olyanok is, amelyeket különböző kormányok használnak az egymás utáni kémkedésre. Felhasználásuktól eltekintve, a szomorú igazság az, hogy ma már nem létezik olyan pont a világon, amelyről ne lehetne bármikor képet készíteni, függetlenül az ott élő emberek beleegyezésétől.

Christopher Johnson, a Secure World Foundation űrjogi tanácsadója a következőket nyilatkozta a helyzetről a Telegraphnak adott interjújában:

„Kisebb cégek is képesek rá és kisebb csapatok is képesek rá. Ez megváltoztatja a játékot, hiszen már nem csak a kormányok rendelkeznek azzal a lehetőséggel, hogy pillantást vessenek a Földön lévő dolgokra, hanem már magánszereplők is, és ez a trend addig fog folytatódni, még egy napon már rengeteg embernek lesz lehetősége, hogy saját műholdfelvételeket készítsen”

Nem csak a műholdak száma ad okot az aggodalomra

A jelenleg körülbelül 2000 működésben lévő műhold több mint egyharmada szolgál a Föld megfigyelésére. Azonban nem ez az egyetlen ok az aggodalomra. A mai kereskedelmi műholdak már egy kosárlabda méretű tárgyat is észlelni tudnak az űrből. Ezek a képek persze nem elég élesek ahhoz, hogy meg kelljen gondolnunk mit is csinálunk saját udvarunkban, azonban elég élesek ahhoz, hogy például egy nem bejelentett épületrészt észleljenek. Szerencsére – elméletben – léteznek olyan előírások, amelyek megtiltják a magánélet ilyen formájú megsértését, azonban nem biztos, hogy ez teljes lelki nyugalmat biztosít. Ha belegondolunk, a privát kézben lévő vállalatok műholdas felvételeihez csupán ők férnek hozzá, és soha nem tudhatjuk, hogy éppen miről készítenek felvételeket.

Vajon tényleg jó ötlet ekkora hatalmat adni egy állam vagy egy vállalat kezébe? Nem elég, hogy általános gyakorlattá vált a számítógépek kamerájának leragasztása, oda jutunk, hogy az udvarra is esernyőben kell majd járni a műholdak miatt? A decentralizáció persze erre a problémára is megoldást kínálna, hiszen ha a műholdak is konszenzus alapon és transzparens módon működnének, nem kellene tartanunk attól, hogy a privát szféránk megsértésére használják őket. Lehet, hogy a műholdakat is a blokklánc technológia fogja helyes útra téríteni?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük