Egyre többen foglalnak szobát a metaverzumon keresztül

A járvány lecsengése után az utazók jelentős többsége továbbra sem szeretne senkivel találkozni. A szállodai foglalásokat is inkább a metaverzumon keresztül oldják meg.

Új jelenség a turizmusban

Ahogy a korlátozásokat egyre több helyen feloldották, úgy indult be ismét a turizmus világszerte. Ám a várakozásokkal ellentétben az emberek úgy tűnik, hogy továbbra is inkább megtartanák egymástól a tisztes távolságot. A pandémia nem várt módon formálta át az utazók igényeit: egyre többen a minimálisra akarják csökkenteni az emberekkel való interakciójukat a nyaralás során is. Szerencsére egy érintésmentes nyaralás már könnyedén megszervezhető a metaverzumon keresztül.

Semmi se lesz már a régi

Az Oracle Hospitality és a Skift által nemrég közzétett kutatás alapján ez lesz az új, poszt-pandémiás norma. A több mint 600 szállásadó és 5000 vendég megkérdezésével készült felmérés legalábbis erre enged következtetni.

Ez a jelenség már a szobafoglaláskor tetten érhető. A megkérdezettek 73%-a a mobileszközén keresztül akarja lebonyolítani az összes szállodai hercehurcát ideértve a foglalást, a bejelentkezést, az ételrendelést, de még a fizetést is. Ugyanakkor egyre nagyobb az igény arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben a saját igényeikre szabják a szállodai tartózkodást. A metaverzum a nyaralás megszervezésében is segíti az utazókat, hiszen egyre több szálláshelyet a virtuális világban is meg tudnak nézni. A metaverzumban a vendégek a kilátás, a felszereltség, de akár az adott emelet alapján is kiválaszthatják a számukra ideális szobát. Ezzel a lehetőséggel a megkérdezettek 68%-a élni is kíván.

Egyénre szabott önkiszolgáló tech

A résztvevők 77%-a teljes egészében inkább botokon vagy más AI által kezelt felületeken keresztül szeretne hozzáférni a szállodai szolgáltatásokhoz.
A vendéget 43%-a az emberek mellett a technikával se akar közeli viszonyba kerülni ezért hangvezérelt távirányítókkal szeretnék személyre szabni a szoba kényelmi funkcióit, mint például a világítást, a szoba ajtó zárját vagy a redőnyöket.
De olyanok is vannak (45%) akik a szállodában is hozzá akarnak férni a kedvenc streaming szolgáltatójuk tartalmaihoz, vagy az online játék-profiljukhoz a szálloda által biztosított eszközökön keresztül.