El Salvador felmentené a külföldi befektetőket a bitcoin adó alól

A külföldi befektetők számára nem lenne adó tárgya a Bitcoin befektetésekből realizált profit El Salvador kormányának legújabb javaslata szerint. A nemrégiben egy kormánytanácsadó által felfedett törvénytervezettől azt várják, hogy még több kriptovaluta befektetőt csábít a pöttöm közép-amerikai országba. A kérdéses tanácsadó, Javier Argueta azt is közölte, hogy az ország együtt dolgozik a nemzetközi szervezetekkel, a kriptovaluta befektetésének jobb átláthatóságának megteremtésén.

El Salvadorral szemben sokan éles kritikákat fogalmaztak meg, miután az ország bejelentette, hogy bevezeti a bitcoint, mint hivatalos fizetőeszközt. Az IMF (nemzetközi valutaalap) például ismét a  kriptovaluta tranzakciók nehéz követhetőségére, és a kriptovaluta befektetésekbe beáramló, majd innen kiáramló pénzösszegek kétes eredetére hívta fel a figyelmet. Bár a bitcoin hivatalos fizetőeszközként történő bevezetése még csak az elején jár, El Salvador már komoly gondokba ütközött. Ezen problémákat természetesen a helyi politikai ellenzék is kihasználta a szavazóbázisának növelésére, így az is kérdéses, hogy kormányváltás esetén például meddig maradna egyáltalán hivatalos fizetőeszközként meg a BTC.

Döcögősen indul a dolog

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a projektnek ne lennének támogatói. Sok külföldi befektető izgatott érdeklődéssel figyeli a projekt kimenetelét, és az EL Salvador kormánya által most bejelentett bitcoin adó alóli felmentés feltételezhetően még tovább fogja növelni az ő érdeklődésüket. El Salvador bitcoin kalandjának sikeres végkimenetele kulcsfontosságú az egész kriptó iparág számára. Ez az első nagyobb állami kezdeményezés, ami ha rosszul sül el, hosszú évekre visszavetheti a kriptó érmék globális elfogadottságát.

El Salvador hivatalos kriptotárcája a Chivo Wallet, amely szeptember 7.-én indult, minden új felhasználónak 30 dollárnyi BTC jutalmat kínálva, számtalan BTC ATM telepítésével. A kormány körülbelül 400 bitcoint vett a lépés finanszírozására, ami azért nem olyan égbekiáltóan sok a maga 17 millió dollár körüli értékével. Ez is jelzi, hogy még ha sikeres is lesz az egész, mindenképpen egy hosszabb folyamatról lesz szó.

Azonban a nemzetközi hatóságokon kívül is vannak ellenzői a projektnek. Többen utcára menve tüntettek,  az általuk borzasztónak vélt gazdasági döntés ellen, másik lakosok technikai problémákról számoltak be a Chivo Wallettel kapcsolatban, míg civilek egy csoportja, még perbe is fogta a helyi kormányzatot.

Bár kétségtelenül kérdéses, hogy van-e egyértelmű összefüggés a kettő között, de mióta előző héten megtörtént a kicsit döcögős bevezetés, azóta a BTC árfolyama több, mint 15 százalékot esett.

( Forrás )

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük