Elon Musk cége, a The Boring Company Dogecoin-ért árul parfümöt
A The Boring Company legfrissebb bejelentése után a Dogecoin árfolyama 2%-kal megugrott – sokakat meglepett a hír. Az Elon Musk által alapított infrastruktúra- és alagútépítési vállalat ugyanis elfogadott fizetőeszközzé tette a mémcoint platformján.
A cég meglehetősen érdekes lépést tett, mivelhogy saját parfümöt dobott piacra. A The Boring Company ezzel egyidejűleg hírül adta, hogy vevőik legújabb terméküket Musk kedvenc kriptójával is megvásárolhatják.
Nem titok, hogy a világ leggazdagabb embereként számon tartott Elon Musk mennyire odavan a kriptovilág első mémcoinjáért. Az elmúlt években többször is szót ejtett arról, hogy személyes vagyonával is befektetett a szóban forgó kriptoeszközbe. Emellett pedig több alkalommal is magasztalta a DOGE eredményeit.
Augusztusban például azt ecsetelte, hogy a Dogecoin sokkal jobban teljesít tranzakció feldolgozásban, mint a Bitcoin. Igazát azzal próbálta bizonyítani, hogy míg a DOGE tranzakciók mindössze 60 másodperc alatt végbemennek, addig ez a BTC esetében körülbelül 10 percet vesz igénybe.
Ezek tudatában nem meglepő, hogy a The Boring Company mellett Musk további vállalatai, a Tesla és a SpaceX is támogatja a DOGE használatát.
A vállalat tavaly októberben megkapta Las Vegas városának jóváhagyását egy földalatti alagútrendszer kiépítésére. A rendszer Tesla-taxi szolgáltatásként működik és 2022 július 1-je óta már Dogecoin-nal is fizethetnek az utasok.
Egyébként a parfüm forgalmazásának hírét az üzletember a mai napon, azaz október 12-én jelentette be a Twitteren. A Burnt Hair (vagyis égett haj) fantázianévre hallgató illatszer aromája „a vacsoraasztalnál égő gyertya” illatára hajaz.
A Dogecoin-nal való fizetési lehetőség beharangozását követően a kriptó árfolyama növekedésbe kezdett. A tegnapi nap értékeihez képest körülbelül 2,3%-kal emelkedett, jelen pillanatban 0,059915 dollár a piaci értéke. A hirtelen jött fellendülés ellenére a DOGE még mindig messze jár a valaha volt legmagasabb árszintjétől, ami 0,74 dollár volt tavaly tavasszal.
Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!
MI A TEENDŐD?- Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
- Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
- Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
- Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
- Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
