Ennyi volt a Bitcoin? A Bloombergnél kongatják a vészharangot

A decemberi mélypontot követően, mostanáig gyakorlatilag egy megállás nélküli bikafutam szemtanúi vagyunk. A Bitcoin az év kezdete óta 31%-os hozamot termelt, aminek hatására a teljes kriptoszektor felélénkült. Érthető módon ennek kapcsán sok kriptoszakértő egészen odáig merészkedett, hogy azt mondja: vége a kriptotélnek.

A mostani helyzettel kapcsolatban viszont nem mindenki ennyire bizakodó. Mike McGlone, a Bloomberg egyik vezető elemzője szerint még koránt sincs vége a nehéz időszaknak, sőt. Mike, aki korábban az ETF Securities kutatási és stratégiai részlegének vezetője volt úgy vélekedik, a szektorra nehéz idők várnak.

A Bitcoin bikák könnyen falba ütközhetnek

A Bloomberg elemzője Twitteren mutatta be kutatását, ami alapján valóban úgy tűnik, hogy a kockázati eszközökre igen nehéz időszak vár. Kutatásának legfontosabb részét a magas kockázattal járó befektetésekkel (ilyen a kriptoszektor is) kapcsolatos piaci aggályok teszik ki.

„Az elsődleges Q1 kockázati eszköz opciók éppen egy visszapattanó medvepiaci trendet mutatnak, vagy most érik el a mélypontot.”

„Könnyen lehet, hogy a Bitcoin beszakad – a BTC-vel kapcsolatban előfordulhat, hogy nem lesz képes átlépni a korábbi ellenállási szintet.”

Ha megnézzük a BTC februári teljesítményét, valóban úgy tűnik, hogy nincs könnyű helyzetben a népszerű kripto. Miután az árfolyam sikertelenül próbálta átlépni a 24 000 dolláros szintet, gyakorlatilag azonnal visszaesett 21 750 dollárra.

Bár sok befektető úgy véli, hogy a mostani árszint ideális a belépéshez, McGlone óva int, hiszen diagramján egyértelmű fej-váll minta (head shoulder pattern) alakult ki.

Milyen hatása van a Fed februári bejelentésének a mostani Bitcoin árfolyamra?

McGlone elemzése azt sugallja, hogy jelentős, mivel az amerikai jegybank folyamatos nyomás alatt tartja a teljes szektort.

„A Federal Future Funds első negyedéves várható alapkamat növekedésről tett bejelentése, illetve a tavalyi évhez képest gyengébb piacok meghatározzák a szektor hangulatát.”

„Nem érdemes harcolni a Feddel” – tette hozzá.

A kamatemeléssel kapcsolatos aggályok valóban, már 2021 vége óta gyakorlatilag állandó jelleggel gyakorolnak nyomást a teljes befektetési szektor hangulatára. Ennek ellenére 2023-ban úgy tűnik, csendesednek a hullámok, amit igazol a Fed elnökének, Jerome Powellnek a korábbi, kevésbé agresszív, úgynevezett “dovish” bejelentése.

Érthető módon a befektetők, látva növekvő piaci bizalmat nem kizárólag az S&P 500-nak szavaztak bizalmat, hanem a Bitcoinnak is.

Jelenleg az egyértelműen látszik, hogy a BTC válaszút előtt áll a 200 napos MA alapján. Abban az esetben, ha az árfolyamnak nem sikerül áttörni a korábban említett ellenállási szintet, abban az esetben könnyen eshet – akár jelentős mértékben is – a Bitcoin értéke.

A héten talán egy kicsit többet fogunk megtudni, miután a Fed közzéteszi a legfrissebb CPI (fogyasztói árindex) adatokat. Az elemzők éves szinten 6.2%-ra számítanak, míg az éves alapbecslés 5.5%. Ettől jelentősen eltérő adatok, minden bizonnyal jelentős hatást gyakorolnak majd a kriptoszektor hangulatára.

Létezik alternatíva

Ahogy az McGlone elemzéséből is látható, a szektor nehéz időszakon megy keresztül, és egyáltalán nem biztos, hogy ennek egyhamar vége lesz.

Ennek ellenére viszont léteznek olyan alternatívák, amik nincsenek állandó jelleggel kitéve a piacok szeszélyeinek. Ilyenek például az olyan projektek, amik még éppen előértékesítési fázisban vannak.

Mivel az előértékesítés során az elérhető tokenek ára lépcsőzetesen emelkedik, így a befektetők a listázásra viszonylag alacsony kockázat vállalása mellett tudnak profitra szert tenni.

Írásunk hátralévő részében két olyan projektet is bemutatunk, melyek innovatív jellegükből adódóan minden bizonnyal hosszú ideig a hétköznapok részét fogják alkotni.

Meta Masters Guild (MEMAG) – forradalmasítja a P2E szektort

A Meta Masters Guild fejlesztőinek célja, hogy szórakoztató és izgalmas játékokkal forradalmasítsák a play-to-earn ágazatot.

Míg a legtöbb P2E játék unalmas és ismétlődő feladatok elvégzésére kényszeríti a felhasználókat, addig a Meta Masters Guild és a Gamearound által közösen készített digitális alkotások elsődleges célja a lebilincselő játékmenet lesz.

Ez azonban nem minden. A játékok egyszerre lesznek elérhetőek ingyenes és P2E verzióban is, tehát mindenki lehetőséget fog kapni a szórakozásra. Mivel a P2E verzióban a nem blokklánc-technológiára épülő GEMS kerül kiosztásra, ezért minden játék elérhető lesz iOS és Android platformokon is.

meta masters utolso szakasza

A GEMS pontokból a Meta Masters Guild weboldalán keresztül lehet MEMAG-ot, illetve különböző NFT-tárgyakat vásárolni. Kezdetben három játék lesz elérhető, melyek minden jel szerint még idén meg fognak jelenni.

Először a versenyzős Meta Kart Racersnrm mérhetik össze tudásukat a játékosok, majd elérhetővé fog válni a körökre osztott stratégiai játék a Raid NFT. Végezetül a kreatív kalandok szerelmesei elmerülhetnek a Meta Masters World kalandjaiban.

A Meta Masters Guild előértékesítése páratlan sebességgel halad előre

A gyűjtés január végén indult, mostanra pedig a kitűzött 4.97 millió dollárból már 4.65 millió össze is gyűlt. Tehát a fejlesztőknek gyakorlatilag 2-3 hét leforgása alatt közel 5 millió dollárt sikerült gyűjteni. Az elmúlt években hasonló sikerekre csak a legritkább esetekben volt példa.

A mostani, utolsó szakaszban a MEMAG ára 0.023 dollár, de várhatóan a listázást követően az árfolyam jelentősen fog erősödni.

memag nft jatekok

Ezzel kapcsolatban több szakértő is úgy véli, hogy egy tízszeres árfolyamnövekedés sem elképzelhetetlen.

Ha te sem szeretnél lemaradni az év egyik legjobb projektjéről, látogass el a Meta Masters Guild magyar nyelvű weboldalára, még ma!

MEMAG token vásárlása

Fight Out (FGHT) – Kerülj formába és keress!

A Fight Out egy move-to-earn (M2E) rendszerre épülő fitnesz alkalmazás és edzőteremlánc. Az ökoszisztémában két digitális fizetőeszköz is elérhető, az ERC-20 FGHT, illetve a nem blokklánc-technológiát használó REPS. Míg az FGHT-val elsődlegesen az előfizetés díját lehet kiegyenlíteni, addig a REPS jutalomként kerül kiosztásra különböző végrehajtott feladatokat követően.

A platform piacterén keresztül a REPS pontokkal nem kizárólag NFT-tárgyakat, hanem valódi tárgyakat vagy akár előfizetést is lehet vásárolni.

fight out uj szakasz

Az elérhető edzések igen változatosak lesznek. Az előfizetők kipróbálhatják magukat MMA, ökölvívás, jóga vagy Hiit edzéseken, melyekből egyaránt elérhető lesz élő, illetve előre felvett változat.

Ezek mellett a Fight Out kiterjedt metaverzum világgal is rendelkezni fog, amiben az előfizetők különböző próbákat és versenyeket teljesíthetnek REPS pontokért cserébe.

Ezek mellett az ökoszisztéma rendelkezik egy sportnagyköveti programmal is. A kezdeti sikereket látva a projekthez csatlakozott Amanda Ribas és Taila Santos MMA harcosok, Savannah Marshall világbajnok ökölvívó és Tremayne Dorth fitnesz influenszer.

Segítségükkel számtalan exkluzív tartalom válik elérhetővé, amikkel mi is úgy tudunk majd edzeni, mint a profik. A fejlesztők tervei szerint a mobilalkalmazás 2023 közepén, míg az első valódi Fight Out edzőtermek 2023 végére várhatók. A Fight Out érmék eladásából származó bevétel jelenleg meghaladja a 4.2 millió dollárt, így akik szeretnének csatlakozni, nincs vesztegetni való idejük.

Az FGHT érmék április 5-én kerülnek listázásra az Uniswap, LBank BifForex, BKex és a Changelly Pro kriptotőzsdéken.

FGHT token vásárlása

További hírek: