Zöld autó mellé zöld kripto

A legjobb kriptoprojektek ismérve kétségtelenül az, hogy hétköznapi problémákra kínáltak megoldásokat a blokklánc-technológia felhasználásával.

Ebből kifolyólag az újszerű és innovatív kezdeményezések előtt szinte kivétel nélkül fényes jövő áll. Ennek tudható be, hogy a C+Charge fejlesztőinek már 1.1 millió dollárt sikerült gyűjteni, és az előértékesítés pillanatok belül a következő, harmadik fázisba fog lépni.

A hiányzó összeg mindössze 500 000 dollár, így akik szeretnének még kedvezményes áron, mindössze 0.0145 USDT-ért hozzájutni az ökoszisztéma natív tokenjéhez, a CCHG-hez, azok jobban teszik, ha sietnek.

Ha esetleg lemaradtál volna, és már csak a harmadik szakaszba tudsz csatlakozni, akkor sem kell búsulni. Az előértékesítés összesen nyolc szakaszból fog állni. Míg a következő szakaszban az érmék ára 0.016 USDT lesz, addig az utolsóban 0.0235 USDT. Vagyis, ha lemaradtál a második szakaszról, abban az esetben is a március végére tervezett listázásra jelentős haszonra tudsz majd szert tenni.

A csatlakozás mellett szól, hogy a fejlesztők által kitűzött cél csupán 6.85 millió dollár, emellett pedig nincs semmilyen megszolgálási időszak, amit teljesíteni kell.

Az előértékesítés gyorsuló üteméből arra lehet következtetni, hogy a kis- és nagybefektetők egyre nagyobb arányban ismerik fel a C+Charge-ban rejlő úttörő elképzeléseket.

Írásunkban megvizsgáljuk, hogyan válhat a C+Charge az elkövetkezendő évek egyik legsikeresebb zöld kezdeményezésévé.

A C+Charge visszaadja az EV-használók kezébe az irányítást

Az olyan karbonkredit-értékesítő vállalatok, mint amilyen a Tesla is, évente több milliárd dollár bevételt köszönhet a karbonkreditek eladásából.

Kizárólag 2022-ben a cégnek 1.78 milliárd dollár bevétele származott a zöld kreditek eladásából, amiből azonban az EV-tulajdonosok semmit nem kaptak vissza.

ccharge-fooldal-feb-8

Többek között ennek a rendszernek a forradalmasítására jött létre a C+Charge. A fejlesztők által létrehozott ökoszisztéma segítségével ugyanis a CCHG tulajdonosok könnyedén juthatnak majd jutalomhoz, karbonkreditek formájában.

Ez azért lesz lehetséges, mert a fejlesztők szerződést kötöttek a Flowcarbon csapatával, így a használatot követően minden alkalommal Goddess Nature Token (GNT) kerül jóváírásra a felhasználók számlájára.

CCHG token vásárlása

Megoldás egy égető problémára

Mivel a globális felmelegedés egyre súlyosabb problémát ró az emberiségre, így érthető módon az elektromos járművek eladása rohamosan növekszik.

A Virta által készített kutatásból látható, hogy a szektor piaci részesedése mindössze két év alatt, 2019 és 2021 között megduplázódott.

Minden jel szerint ez a növekedés csak tovább fog gyorsulni, hiszen mára az Európai Parlament is elfogadta azt a javaslatot, miszerint az EU területén 2035-öt követően kizárólag elektromos autók értékesítése lesz lehetséges.

Az egyre nagyobb számban megjelenő EV-k töltéséhez viszont jelenleg nem létezik egységes, könnyen skálázható és rugalmas fizetési rendszer. Itt jön a képbe a C+Charge.

Ráadásul, bár egyre több EV-töltőállomás érhető el, ezeknél sokszor nem lehet előre tudni a töltések árát, a várakozási időt, vagy ellenőrizni az állomás állapotát.

ccharge karbonkredit audit

A C+Charge segítségével viszont ezek a problémák egycsapásra orvosolhatók lesznek.

A fejlesztők egyre több EV-töltőállomás-szolgáltatóval szerződnek le annak érdekében, hogy az állomásokon a CCHG is elfogadott fizetési eszköz legyen. Ennek köszönhetően az érme tulajdonosai pillanatok alatt, a mobiljuk segítségével végre fogják tudni hajtani a fizetéseket.

Ez azonban még nem minden!

A minden jel szerint még idén megjelenő mobilalkalmazás lehetővé teszi az általunk birtokolt CCHG érmék számának ellenőrzését, az összegyűjtött karbonkreditek eladását, a közelben lévő állomások feltérképezését, továbbá a töltés várható árát.

A fizetések során pedig nem lesz szükség bank- vagy hitelkártya használatára, amivel így a töltőállomások üzemeltetése és karbantartása is jelentősen egyszerűbbé fog válni.

Amennyiben az C+Charge elterjed, abban az esetben nem lesz szükség az állomásokhoz kártyaolvasó terminálok telepítésére, amivel a töltőállomás tulajdonosának költségei is jelentősen csökkenthetők lesznek. Ezen túl, a töltőállomás üzemeltetője az állomás minden adatát ellenőrizni tudja, tehát egy esetleges meghibásodás esetén azonnal értesül a problémára, így rövid időn belül képes is lesz azt megoldani.

A C+Charge csapatának már sikerült leszerződni Törökország legnagyobb EV-töltőállomás üzemeltetőjével, a Perfect Solutions Turkey-el. A közös munka fényében, a cég által üzemeltetett töltőállomások 20%-ban CCHG érmék használatával is lehetőség lesz a fizetésre.

CCHG token vásárlása

Több mint egy fizetőeszköz

A projekt fejlesztői nem kizárólag egy innovatív fizetési rendszeren dolgoznak.

Az EV-k elterjedését erősen hátráltatja az a tény, hogy a nagyvárosokon kívül igen nehézkes az állomások telepítése, elektromos hálózat hiányában.

Erre válaszul a csapat folyamatosan tárgyalásokat folytat a legnagyobb napelemgyártó cégekkel.

Céljuk, hogy az elektromos hálózattal nem rendelkező területeken, például sivatagokban, a töltőállomásokat telepített napelemparkok segítségével lássák el energiával.

Amennyiben sikerrel járnak, abban az esetben a C+Charge jelentős mértékben hozzá fog tudni járulni az elektromos autók elterjedéséhez, hiszen így már hosszabb utakra is bátran lehet EV-t használni.

Nem csak az elképzelés, a csapat is profi

A C+Charge társalapítója, Ryan Fishoff nem új a kriptovilágban, mivel ő az American Wealth Mining Corporation vezérigazgatója. Cége a kriptoszektor különböző területein (fenntartható befektetések, fintech, wellness, táplálkozás) nyújt változatos szolgáltatásokat.

Fishoff a C+Charge csapatán belül elsősorban, mint stratégiai tanácsadó van jelen. Hála kemény munkájának és a projekt előremutató jellegének, a csapat 250 000 dolláros kockázati tőkefinanszírozást kapott a 360° Crypto Economy jóvoltából.

CCHG token vásárlása

Nem érdemes kihagyni!

Ahogy az látható, a C+Charge sokkal több egy hétköznapi projektnél. A CCHG tokenek által működtetett ökoszisztémának köszönhetően az elektromos autók száma jelentős növekedésnek indulhat.

Emellett pedig az állomások nem csupán könnyebben ellenőrizhetővé és olcsóbbá válhatnak, hanem egyúttal olyan helyeken is elérhetők lesznek, ahol korábban ilyesmiről álmodni sem lehetett.

Ennek megfelelően pedig az érme várható értéke is a listázási árnál sokkal magasabb lesz. Sok szakértő osztja azt a véleményt, miszerint a listázási ár akár tízszeresét is elérhetik majd a CCHG érmék árfoyama.

Ennek megfelelően azok a befektetők, akik még a mostani második, illetve harmadik előértékesítési szakasz során vásárolnak CCHG-t, tetemes profitra számíthatnak a listázást követően.

Ha úgy érzed, szeretnél te is részese lenni a zöld forradalomnak, az érméket egyszerűen meg tudod vásárolni.

Bár lehetőséged van bank- vagy hitelkártya használatára a vásárlásnál, olcsóbb és biztonságosabb megoldás lehet a kripto használata. Ha az utóbbi mellett döntesz, az alábbi egyszerű lépéseket kell követni.

Első lépésként nincs más dolgod, csak létrehozni egy MetaMask vagy Wallet Connect kriptotárcát. Ezt követően vásárolj BNB vagy USDT (Tether) érméket valamelyik megbízható kritpotőzsdén, például a Binance-en, majd utald ki a tokeneket a kriptotárcádba.

Ha ezzel megvagy, csak látogass el a magyar nyelven is elérhető C+Charge weboldalra, majd csatlakoztasd a tárcádat. Végezetül válaszd ki, hogy mennyi CCHG-t szeretnél vásárolni, ellenőrizd a megadott adataidat, és kattints a vásárlás gombra.

Vásárolj CCHG-t, még ma

További hírek: