Ez az érme akár 100-szorosra is duzzadhat 2023-ig

A kriptopiac 2022-ben medvés körülmények között, az energiaválság árnyékában próbált talpon maradni. Ennek az időszaknak is megvan azonban a varázsa, hiszen a befektetők ilyenkor tudnak olyan új és ígéretes projektekre bukkanni, amelyeknek előértékesítési fázisában kiváló pozíciókat lehet megszerezni. Ilyen lehet például egy zöld kriptovaluta, amilyen az IMPT.

Az előértékesítések és az első érmeajánlatok (ICO) általában kedvező belépési árfolyamot ígérnek, mivel az új projekteknek szükségük van tőkére a további fejlesztésekhez.

Klasszikus példa erre az Ethereum, amely az ICO idején csak 0,31 dollárba került, a legfrissebb adatok szerint pedig a Tamadoge is hasonlóan jövedelmező lehet. A TAMA-t mindössze 0,01 dollárért lehetett megvenni az előértékesítésen 2022 nyarán, és október elejére máris 0,19 dolláros csúcson állt, ami 1900 %-os emelkedést jelent.

A legújabb zöld kriptovaluta, az IMPT ezen a héten indította el az előértékesítésének 1. fázisát, és máris 1 millió dollárnyi összeget produkált mindössze három nap alatt. Mi a legjobb zöld kriptovalutának kiáltottuk ki, amibe idén mindenképpen érdemes beszállni.

Mi az IMPT, és miért nevezzük zöld kriptovalutának?

Az IMPT egy új kriptoprojekt, amelynek célja, hogy megkönnyítse a vállalatoknak és a magánszemélyeknek a szén-dioxid-kibocsátásuk figyelemmel kísérését. A befektetőket környezettudatosabb életre ösztönzi azzal, hogy egy-egy vásárlás után jutalmat ad nekik. 

Az IMPT projekt csapata a karbonkreditek láncon belüli kezelésének javítása érdekében tett erőfeszítései széles körű támogatást élveznek. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a zöld kriptovaluta az előértékesítés első két napjában több mint 500 ezer dollárt gyűjtött össze.

A projekt arra törekszik, hogy a blokklánc-technológia segítségével mindenkinek nyitottá, biztonságosabbá és átláthatóbbá tegye a szén-dioxid-kibocsátási kreditek kereskedelmét.

A befektetők szempontjából az is fontos, hogy az IMPT olyan vezetőkkel dolgozik, akik többéves vezetői tapasztalattal rendelkeznek különböző távközlési és kereskedelmi cégeknél.

Ha szeretnél még többet tudni a zöld kriptovaluta működéséről, akkor további információkért olvasd el az IMPT fehér könyvét, és csatlakozz a hivatalos Telegram csatornájához!

Ha pedig szeretnél bekapcsolódni az IMPT elővásárlásába, akkor az IMPT weboldalán megtalálod a most is zajló előértékesítés részleteit.

Hogyan könnyíti meg az IMPT a karbonkreditek kereskedelmét?

A karbonkrediteket arra használják fel, hogy ösztönözzék a vállalatokat a szén-dioxid kibocsátásuk mérséklésére. Ahelyett, hogy pártatlanul szennyeznék a környezetet, államilag meghatározott szén-dioxid kibocsátási egységeket, valamint úgynevezett „szennyezési jogot” kell megvenniük.

Úgy tűnik, hogy ez a modell sikeres lehet, ugyanis a felépített rendszer segít csökkenteni a szén-dioxid kibocsátását anélkül, hogy túlságosan beavatkozna a szabad piac folyamataiba. A vállalatokat ugyanakkor nem egyértelműen a szennyezésben korlátozzák, hanem költségeket szabnak ki rájuk, ha szénlábnyomuk növekedni kezd.

mi az impt token - csatlakozó cégek

Az persze okoz némi nehézséget, hogy a szén-dioxid-kibocsátási egységek megszerzése és kereskedelme meglehetősen bonyolult. Az IMPT fejlesztői ezért azt remélik, hogy a blokklánc technológia automatizáltabbá teheti ezt a folyamatot, az idő múlásával pedig még javíthatják is.

A szén-dioxid-kibocsátási kreditek NFT-vé alakulnak át

Az IMPT zöld kriptovaluta forradalmasítja a szén-dioxid-kibocsátási krediteket oly módon, hogy azokat NFT-vé alakítja át.

zöld NFT piactér IMPT

Attól pedig, hogy az elavult, túlságosan bürokratikus infrastruktúra helyett a szén-dioxid-kibocsátási egységeket NFT-ként birtokolják a befektetők, a fejlesztők azt remélik, hogy a teljes folyamatot sokkal hatékonyabbá tehetik.

A zöld kriptovaluta a partnerkapcsolatokra is épít

Az IMPT weboldalán arról tájékoztatnak minket, hogy több mint 10 ezer vállalat csatlakozik majd az IMPT ökoszisztémájához. A befektetőket pénz-visszafizetési jutalmakkal kecsegtetik, amennyiben az IMPT partnereinek oldalán vásárolnak.

A partneri cégek közé tartoznak olyan nagyvállalatok, amilyen például az Apple, az Adidas, a Microsoft, a Virgin és a Hugo Boss.

IMPT vásárlása

Az IMPT előértékesítésén máris 1 millió dollár gyűlt össze

Csak az előértékesítés első 48 órájában az IMPT-nek több mint 500 ezer dollárt sikerült összegyűjtenie. Az ESG iparág (Environmental, Social, Governance, vagyis környezetvédelmi, társadalmi és kormányzati) hatalmas terület. A Broadridge Financial Solutions adatai szerint az ESG-cégek összértéke 2030-ra meghaladja majd a 30 billió dollárt.

Az IMPT október 3-án indította el az előértékesítés első szakaszát, és alig három nap alatt már több mint 1,5 millió dollárnyi befektetést könyvelhet el.

Jelenleg 600 millió token áll rendelkezésre 0,018 dolláros áron, az 1. fázis november 25-ig tart. Illetve addig, amíg el nem fogy a megvásárolható készlet.

Ezután további két fázist terveznek a zöld kriptovaluta értékesítésére, és további 1,2 milliárd tokent dobnak majd piacra. A 2. fázisban 660 millió tokent szeretnének eladni 0,023 dollárért, a 3. fázisban pedig 540 millió tokenhez lehet hozzájutni 0,028 dollárért.

Természetesen nehéz megmondani előre bármely kriptovaluta árát, de sok jel utal arra, hogy az IMPT zöld kriptovaluta kiváló helyzetben van ahhoz, hogy szép nyereséget produkáljon, amikor majd a tőzsdékre kerül.

Még nem lehet tudni, hogy az IMPT milyen áron kerül ki a tőzsdére, de az biztos, hogy nem lesz kevesebb az előértékesítési árnál. Az viszont egyértelmű, hogy az 1. fázisban vásárolt érmékkel 55 százalékos nyereséget lehet elérni a 3. fázisban meghatározott árhoz képest.

További kedvező összetevő, hogy az IMPT egy olyan területen építkezik, amely egyre fontosabb lesz a befektetőknek, a vállalkozásoknak és a kormányoknak is.

A márkákra, a vállalkozásokra és a kormányokra nehezedő, környezetvédelmi nyomás még soha nem volt ilyen nagy. Az IMPT zöld kriptovaluta pedig jó pozíciót vett fel ahhoz, hogy mindezzel hatékonyan éljen.

Hogyan tudok IMPT-t vásárolni?

Azoknak, akik kedvet kaptak ahhoz, hogy beszálljanak ebbe a zöld kriptovaluta projektbe, összeállítottunk egy segédletet. Alább olvasható egy teljes útmutató arról, hogyan lehet az előértékesítésen megvásárolni az IMPT tokent.

IMPT vásárlása

1. lépés: Regisztrálj a MetaMaskra!

Az IMPT vásárlásához először egy kriptotárcára van szükséged. A MetaMask ingyenes, könnyen használható és cross-chain támogatással is rendelkezik, vagyis lehetővé teszi a különböző láncok közötti átjárást.

metamask regisztráció

Látogass el a MetaMask weboldalára, töltsd le a böngészőbővítményt vagy az alkalmazást, és végezd el a regisztrációs folyamatot.

2. lépés: Vásárolj ETH-t vagy USDT-t!

Az IMPT zöld kripto nem vásárolható meg közvetlenül fiat valutával, ehelyett először meg kell szerezned a szükséges ETH-t vagy USDT-t, és ezt kell majd átváltanod IMPT-re.

Ha ezen a módon nem szeretnél vásárolni, van másik lehetőség is: csatlakoztasd a MetaMaskot az IMPT weboldalához, és válaszd az “ETH vásárlás kártyával” lehetőséget.

Fizesd ki a megrendelést bankkártyával vagy hitelkártyával, és várj a tranzakció megerősítésére, ami megjelenik a MetaMaskban.

3. lépés: Az IMPT vásárlása

Amint a kívánt kriptó megjelenik a MetaMaskban, válaszd a “Buy IMPT with ETH” vagy a “Buy IMPT with USDT” lehetőséget. Majd kövesd az utasításokat.

IMPT vásárlása

IMPT token előértékesítés

A sikeres tranzakció után a tokenjeidet a projekt weboldalán tárolhatod.