Ez most a 3 legjobb AI kripto?

A mesterséges intelligencia (AI) térhódítása töretlen volt az előző hónapok során, ami jelentős hatást gyakorolt a kriptopénzek világára is.

Éppen ezért írásunkban összegyűjtöttük azokat a projekteket, melyek innovatív módon képesek kiaknázni az AI-ban rejlő lehetőségeket.

Az általunk ismertetett kezdeményezések mindegyike különleges és egyedi megközelítéssel igyekszik a felhasználók számára egy egészen fantasztikus élményt biztosítani.

Meme Kombat ($MK)

A Meme Kombat egy teljesen új és innovatív projekt, aminek előértékesítése mindössze néhány nappal ezelőtt vette kezdetét.

A projekt egyik legnagyobb különlegessége, hogy a passzív jövedelem szerelmesei számára hihetetlen lehetőségeket kínál.

Ezeknek egy részét pedig már az előértékesítés ideje alatt is lehet élvezni.

Amennyiben ugyanis az $MK-ból még most vásárolsz, azokat azonnal le is tudod kötni. Ez azt jelenti, hogy a listázás idejére már tetemes profitot tudsz elérni.

Bár csábítónak tűnhet a listázás után azonnal túladni a tokeneken, mégis érdemes lehet az Meme Kombat esetében hosszú távon gondolkodni. Ha így teszel, abban az esetben az állandó, lekötéssel járó jutalmak mellett számos egyéb előnyben is részesülhetsz majd.

A Meme Kombat ahogy az oldal neve is mutatja, különböző mémek, illetve mém érmék közötti harcot tesz lehetővé. Ez a gyakorlatban különböző attribútumokkal rendelkező kártyák használatával történik. A Folyamat teljesen automatizált, és egy fejlett AI bonyolítja le a csatákat.

Ezeket te magad is tudod kezdeményezni, más játékosok vagy a akár a számítógép ellen. Minden csata után $MK érméket nyerhetsz amit ha szeretnél, azonnal le is tudod kötni.

Az ökoszisztéma továbbá lehetővé teszi a fogadásokat is, amivel csaták nélkül is gyarapíthatod a vagyonod. Ezek ráadásul nem kizárólag egy csata nyertesére, hanem egyes csatán belüli eseményekre is vonatkozhatnak.meme-kombat-stake

Mindez azonban kizárólag azok számára lesz elérhető, akik a stakelés mellett tették le a voksukat.

Vagyis állandó passzív profit mellett játékokkal további bevételre tudsz szert tenni.

A készítők célja 10 millió dollár összegyűjtése egységes, 1.667 dolláros $MK érmék eladásával.

Megnézem a Meme Kombat oldalát

YPredict ($YPRED)

A yPredict fejlesztői minél alaposabban szerették volna a mesterséges intelligenciát felhasználni, ezért létrehoztak egy egészen különleges ökoszisztémát.

A natív $YPRED érmék segítségével teljesen ingyenesen lehet majd hozzáférni különböző kereskedéssel kapcsolatos eszközökhöz és egy profi tartalomgyártó online felülethez.

A yPredict rendszere freemium modellre épül. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindössze az érmék beszerzésével a legtöbb eszközhöz hozzáférést fogsz kapni.

ypredict uj fooldal

Kaphatsz AI szignálokat, könnyedén tudod elemezni a piaci aktuális hangulatát, végezhetsz technikai elemzéseket és számos kereskedési mintázathoz férhetsz hozzá.

Ezek mellet ha téged inkább a szöveges tartalomgyártás mozgat, abban az esetben is érdemes beszerezni néhány $YPRED-et.

A készítők nemrég elérhetővé tették a WriteMingle névre keresztelt tartalomgyártó felületet. Ennek segítségével te magad, vagy akár a teljes csapatod pillanatok alatt profi írásokat készíthettek.

Nem csupán a legjobb SEO trendeket tudod követni, hanem különböző marketingstratégiákat is létre tudsz hozni vagy akár generálhatsz képeket a cikkekbe.

A WriteMinge korai verziója már most elérhető azok számára, akik rendelkeznek $YPRED érmékkel.

Az ingyenes eszközök mellett a yPredict felületén továbbá elérhető lesz egy AI kereskedési modelleket kínáló részleg is. Itt külső, illetve a yPredict saját csapata által készített különböző kereskedési-előrejelzési rendszerekre tudsz majd előfizetni.

Ezek más és más szempontot összevetve igyekeznek megállapítani, hogy egy kripto értéke milyen irányba fog elmozdulni. Minden modell esetében látható lesz az eddigi sikerességi arány, így biztos lehetsz benne, hogy nem vásárolsz zsákbamacskát.

A yPredict előértékesítése idáig a célul kitűzött 6.5 millió dollárból 4 millió dollárt gyűjtött össze, így várhatóan a közeljövőben listázásra fognak kerülni a tokenek.

Amennyiben kedvet kaptál a projekthez a vásárlást nem csupán ETH és USDT-vel, hanem MATIC-kal, BNB-vel és bankkártyával egyaránt el tudod majd végezni.

yPredict token vásárlás

Launchpad XYZ ($LPX)

A Launchpad XYZ-ről két lényeges dolgot érdemes tudni.

Az egyik az, hogy az előértékesítés során a vásárlásod mellé további érméket fogsz kapni ajándékba. A bónusz mértéke jelenleg 16%, azonban minden héten 1%-kal csökken a megszerezhető extra $LPX mértéke.

A másik lényeges dolog az, hogy az előértékesítés ideje alatt teljesen ingyenesen lehetőség van csatlakozni a szignálokat megosztó Launchpad XYZ Telegram csoporthoz. Itt a készítők által fejlesztett mesterséges intelligencia által készített előrejelzéseket lehet bármilyen befizetés nélkül megkapni.

Launchpad XYZ főoldal

Mostanáig a múltban számtalan 100%-nál nagyobb kereskedés került megosztásra. Egyes esetekben pedig még 5000%-nál magasabb hozamot ígérő kereskedéseket is el lehetett csípni.

A csoport viszont kizárólag a gyűjtés ideje alatt érhető el díjmentesen, ezt követően már csak az $LPX tulajdonosai férhetnek hozzá az oldalhoz.

Jó hír azonban ezzel kapcsolatban, hogy a csoporthoz már a “Doge” szintű NFT tulajdonosai is hozzáférést nyernek. Ehhez nem kell mást tenni, csak legalább 50 dollár értékben vásárolni az ökoszisztéma natív érméiből.

A Launchpad XYZ viszont sokkal több mint egy egyszerű szignálszolgáltató.

A csapat célja a projekt létrehozásakor az volt, hogy mindenki számára elérhetővé tegyék a legjobb Web3-as kezdeményezéseket.

Ez azt jelenti, hogy a Launchpad XYZ-n keresztül hozzá tudsz majd férni előértékesítésekhez, illetve kereskedhetsz kriptoval és NFT-kkel egyaránt. Továbbá játszhatsz a legújabb play 2 earn játékokkal és akár töredékvásárlásokat is el tudsz majd végezni.

Az elérhető tartalomról szintén egy AI fog gondoskodni. A több szempont alapján összeválogatott Web3 projekteket végül a fejlesztők fogják alaposan átnézni. Ennek köszönhetően biztos lehetsz benne, hogy valóban mindig a legjobb tartalmakhoz férsz majd hozzá.

Végül, de nem utolsó sorban a Launchpad XYZ-hez csatlakozók saját kriptotárcával is gazdagodni fognak. Ennek köszönhetően az elérhető összes projekthez $LPX érmékkel és egyetlen kriptotárcával tudsz majd csatlakozni.

Launchpad token vásárlás

Ez is érdekelhet:

**Figyelem! Fenti írásunk egy vendégtartalom, és nem minősül befektetési tanácsnak. A BitcoinBázis szerkesztősége nem vállal felelősséget a leírtakért és fokozott óvatosságra inti minden Olvasóját a kriptovaluta, CFD, token, kriptokaszinó, metaverse, DeFi, play-to-earn és ICO/STO/SAFT befektetések kapcsán. Egyéni kutatás és az állítások alapos ellenőrzése maximálisan javasolt. Kereskedj és játssz felelősségteljesen.**