A Fed kitart az alapkamat mellett: nem rendült meg a bitcoin árfolyama

Jerome Powell és az Egyesült Államok Szövetségi Nyíltpiaci Bizottsága, vagyis az FOMC, tegnap tartotta júniusi ülését, melynek legfontosabb témája az alapkamat szintjének a beállítása volt, ami 2024 decembere óta 4,25-4,50%-on áll. Bár idénre két kamatvágást árazott be a piac, könnyen előfordulhat, hogy ez nem valósul meg, hiszen a vámtarifák és a közel-keleti konfliktus közepette egyre fokozódik a gazdasági bizonytalanság.

Powell sajtótájékoztatója szintén kiemelt figyelmet kapott, ahol a „váminfláció” kifejezés rendkívül gyakran hangzott el. Ennek ellenére a kockázatos eszközök semlegesen reagáltak Fed-elnök szavaira. Míg az S&P 500 részvényindex visszahúzódott 6000 pont alá, a bitcoin stabil maradt.

A Fed döntése és Powell nyilatkozata

Az FOMC június 17-18-i ülését követően az amerikai irányadó kamatsáv változatlan maradt, mivel a gazdasági aktivitás továbbra is szilárd pályán mozog és a munkaerőpiac is erős. A 4,2-4,5%-os munkanélküliség már-már elfogadhatónak tűnik a döntéshozók számára, ugyanakkor az infláció 2,5% körüli mértékével még mindig elmarad a Fed által előirányzott 2%-os céltól. Miközben a recessziós félelmek enyhülni látszanak, a Fed előrejelzése alapján az amerikai gazdaság idén akár 1,4%-os növekedést is produkálhat, ugyanakkor az infláció akár 3%-ig is felkúszhat.

Jerome Powell az alábbiak szerint nyilatkozott:

„Bár az infláció enyhülni látszik, továbbra is szükség van arra, hogy még jobban letörjük azt. A Fed által követett stratégia óvatos kell maradjon, ugyanakkor a munkaerőpiacot semmilyen aggasztó hír nem érinti.”

Powell hozzátette, a stabil bérnövekedés és a magas foglalkoztatottság mellett ugyan látnak biztató adatokat, de ezek a jelek leginkább csak egyszeriek. Amennyiben viszont tartósan fennmaradnak, élni fognak a monetáris lazítás eszközével.

A piac reakciója

Bár az S&P 500, amerikai vezető részvényindex, az ülés előtti órákban megugrotta a 6000 pontos értéket, Powell sajtótájékoztatója közepette volatilis mozgást mutatott. Végül minimálisan, de mínuszban zárta a szerdai kereskedési napot, jelenleg pedig 5980 ponton áll. Az index határidős verziója európai idő szerint csütörtök reggel 6035 pontról kezdte a kereskedést, jelenleg pedig 6012 ponton áll.

Képernyőkép az S&P 500 index napi alakulásáról 2025. június 18-án: az index 5980,87 ponton zárt, 0,03%-os mínuszban, gyakorlatilag oldalazva a nap folyamán.

S&P 500 stagnálás: a vezető amerikai index nem tudott elmozdulni a Fed-döntés napján.

Az elmúlt 24 órában a kriptovaluták viszonylag stabil mozgást mutattak. A piac egésze ugyan 1,5%-os visszahúzódást produkált, ezzel 3,28 billió dollárra visszavetve a piacot. Ennek ellenére a bitcoin BTC Price BTC Price (BTC) és az ether ETH Price ETH Price (ETH) 0,3-0,4%-os csökkenést produkáltak. A nagyobb altcoinok közül a solana SOL Price SOL Price (SOL) és a BNB BNB Price BNB Price (BNB) is másfél-másfél százalékos visszahúzódást mutatott, míg az XRP XRP Price XRP Price (XRP) változatlan maradt.

Az AERO és a JTO 10% feletti erősödést produkáltak, míg a nap egyik vesztese a korábban Pazar teljesítményt mutató HYPE lett, ami 6%-ot vesztett az értékéből. A DOT és az AVAX szintén 5-5%-ot dobtak el értékükből.

Bár nem kriptovaluta, érdemes kiemelni az USDC stabilcoin mögött álló Circle Internet Group részvényének (NYSE: CRCL) teljesítményét, ami a 30 dolláros IPO-ját követően már 200 dolláros árfolyamnál tart. A technológiai részvény csak tegnap 33%-ot erősödött, átlépve a 200 dolláros árfolyamot. Ezzel a vállalat már 48 milliárd dolláros piaci kapitalizációt képvisel, míg stabilcoinja 61 milliárd dollárt.

Képernyőkép a Circle Internet Group (CRCL) részvény június 18-i napi árfolyamáról: a záróár 199,59 USD (+33,82%), az after hours kereskedésben 211,87 USD (+6,15%). A grafikon az egész napos, folyamatos emelkedést mutatja.

Circle részvény +34%: az erős piaci nap után is kitart az emelkedés after hours kereskedésben.

Kilátások a piac számára

A következő FOMC ülés július 30-án lesz, ahol a piac 10%-os esélyt lát a 25 bázispontos kamatvágásra. Idén még négy ülést tartanak, melyre a piac legalább két kamatvágást áraz. Ennek ellenére a monetáris tanácsban belső nézeteltérések alakulhatnak ki abból, hogy a 19 tagból heten idén egyetlen kamatvágást sem eszközölnének.

Jerome Powell felhívta arra is a figyelmet, hogy a tarifák a későbbiekben inflációs nyomást eredményezhetnek, erre pedig a Fed kénytelen lesz a kamatok megtartásával válaszolni. Elemzők szerint ameddig a BTC megtartja ezt a 100 – 105 000 dolláros árfolyamot, a következő mérföldkövet a 110 – 112 000 dolláros tartomány jelentheti. Amennyiben azonban rosszabbra fordul a helyzet, úgy akár 90 – 92 000 dollárig is visszahúzódhat a vezető kriptovaluta.