Felfüggesztették a Onecoin weboldalát a piramisjáték összeomlása után

Öt éven keresztül a Onecoin Ponzi-átverés, amit kriptovalutaként hirdettek, több mint 4 milliárd dollár befektetést szedett össze világszerte. Ezt a multi-level marketing (MLM) sémát Ruja Ignatova indította el a bátyjával Konstantin Ignatovval és Sebastian Greenwooddal közösen. A médiában már jóval korábban többször is hír volt, hogy a Onecoin egy átverés, és rá is mutattak a Ponzi-játék lényegére. Ruja Ignatova és társai azonban meg tudták győzni a befektetőket, hogy a Onecoin mögött egy blokklánc van, és valódi kriptovalutákat bányásznak. Ignatova a nagyközönség előtt még azzal is hencegett, hogy a Onecoin egy igazi Bitcoin gyilkos kriptó lesz.

Az elmúlt két év azonban nem úgy alakultak Ignatova dolgai mint ahogy eltervezte. A vállalatnál több hárombetűs nyomozóhatóság is razziát tartott, és többször megszorongatták a Ponzi-játék résztvevőit. Ruja ezek után hirtelen eltűnt a föld színéről, miután egy kisebb kastélyt és jachtot vásárolt magának.

2018. októberében Gerald Rubsam a németországi Bielefeld főügyésze, aki a Onecoin nyomozáson dolgozott, azt mondta a sajtónak, hogy nincs semmi információjuk azzal kapcsolatban, merre tartózkodhat Ignatova.

Ez év elején a Onecoin helyzete továbbromlott, amikor márciusban letartóztatták Ruja bátyját a los angelesi nemzetközi repülőtéren. Konstantin Ignatov csak októberben tudott szabadulni óvadék ellenében miután vádalkut kötött a nyomozókkal. A Onecoin társalapító beismerte bűnösségét pénzmosás és csalás vádjában. Emellett adóelkerülés miatt is bűnösnek találták. A bírósági eljárás még csak most kezdődik, és ezek alapján a vádak alapján akár 90 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

Több Onecoinhoz kapcsolódó weboldal működését is felfüggesztették

Miután megjelent a hír, hogy Konstantin Ignatov vádalkut kötött, a hatóságok lekapcsolták a onecoin.eu domaint. Ezt a weboldalt használták ugyanis a promóciós cikkek terjesztésére és a MLM rendszer új tagjainak levadászására.
A behindmlm.com értesülései szerint a weboldal’ szerverek lekapcsolva’ státuszban van, és azt is sikerült felderíteni nekik, hogy a domain Eurid név alatt van regisztrálva.

A híroldal publikációjára válaszul az Eurid jogi csapata azzal a magyarázattal állt elő, hogy a domain név saját csapatuk jogi nyomozása alatt áll. A következő napokban aztán még két Onecoinhoz kapcsolódó weboldalt lőttek le. A oneworldfoundation.eu és neacademy.eu weboldalak megszüntetése mögött ugyanaz a jogi nyomozás magyarázat áll a domainregisztrációs adatok alapján. Az Eurid arról is tájékoztatást adott, hogy a jogi csapatuk vizsgálja a kapcsolódó oldalak működését is: One Pay, Deal Shaker, One Academy és the One World Foundation.

A Onecoin királynője még mindig nincs meg

A hírportálok arról is beszámoltak, hogy Konstantin Ignatov a vallomásában arról is beszélt, hogy nővére az eltűnése előtt Szófiában élt. Elmondása szerint Ruja már nagyon belefáradt a hazudozásba, és félt tőle, hogy valamelyik társuk elárulja őket. A testvér beszámolója szerint Ruja párszor idegileg is összeomlott. Többször kérte Ruja a bátyját, hogy szökjenek el együtt. Mielőtt azonban véglegesen nyoma veszett, a bátyja beszámolója alapján Ruja Athénbe utazott, ahol oroszul beszélő ismerősökkel találkozott. Mikor a nyomozók ezekről az oroszokról kérdezték Konstantint, ő ezt válaszolta:
Ruja azt mondta nekem, hogy ismer valaki nagyon gazdagot és hatalommal rendelkezőt.

Az elmúlt hónapokban azonban a Onecoin piramisjáték működése teljesen összeomlott, miután a vállalkozás munkatársainak sikerült több mint 4 milliárd dollárnyi tőkét összeszedni a gyanútlan befektetőktől.
Ruja ‘Bitcoin-ölő‘ víziója sohasem valósult meg, hiszen semmi innovatív nincs egy hamis kriptovalutában. Ha elég ember megégeti magát, nagyon hamar el is be is dől az egész.

A Onecoin egy kolosszális méretű csalás volt globális szinten is, ami sikeresen használta ki a kriptovaluták és a blokkláncok körüli felhajtást az áldozataik átverésére.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.