Felszámolja működését a Blur, a korábbi legnagyobb Ethereum NFT-piactér
Cikk meghallgatása
A Blur – amely egykor a legnagyobb Ethereum NFT-piactér volt – a jövő hónapban leállítja weboldalát, miután a kereskedési aktivitás a csúcsértékhez képest több mint 99%-kal zuhant.
A piactér hétfőn jelentette be, hogy weboldala november 12-én bezár, NFT-hitelezési szolgáltatása, a Blend pedig leállítja az új hitelek közvetítését. Az adósoknak eddig az időpontig van lehetőségük visszafizetni kölcsöneiket, vagy hagyni, hogy azok nemteljesítésbe forduljanak. A Blur tervei szerint ezt követően egy külön eszközt biztosítanak majd az eszközök Blendből történő kivonására.

A Blur alapjául szolgáló okosszerződések továbbra is működőképesek maradnak az Ethereum hálózatán, ami azt jelenti, hogy a leállás nem szünteti meg a blokklánc alapú kereskedési rendszert. A BLUR tokenek birtokosai továbbra is rendelkezhetnek a díj konfiguráció (fee switch) felett. Ez egy olyan mechanizmus, amely lehetővé teszi számukra, hogy szavazzanak arról, vezessen-e be a piactér kereskedési díjakat.
A döntés azt követően született meg, hogy október 2-án bejelentették a Blast blokklánc lekapcsolását is. Ez egy szintén Roquerre (ismertebb nevén Pacman) által létrehozott és a Blur mögötti csapat által fejlesztett Ethereum Layer 2-es hálózat volt.
A Blast egykor több mint 2 milliárd dollárnyi értékű eszközt kezelt, részben a felhasználóknak kínált jutalmak révén. Ez a volumen körülbelül 32 millió dollárra csökkent a bezárás bejelentésének idejére. A végére a fejlesztők indoklása szerint a hálózat üzemeltetési költségei meghaladták az általa generált bevételeket.
A Blur felemelkedése is drámai volt
A 2022-ben indult platform az akkori piacvezető OpenSea-t versenytársa szeretett volna lenni azzal, hogy a professzionális kereskedők számára gyorsabb tranzakciókat, alacsony díjakat és tokenjutalmakat kínált.
Ez a stratégia segített a Blurnek, hogy 2023 márciusára megszerezze az Ethereum alapú NFT-kereskedelmi volumen több mint 70%-át. A DefiLlama adatai szerint a platformon zajló forgalom ekkor megközelítette az 1,43 milliárd dollárt. 2026 márciusára ez a havi volumen 7 millió dollár alá esett, azaz 99,5%-os csökkent a csúcshoz képest.
A Blur piactere azonban a hatalmas kereskedelmi forgalom ellenére sem termelt bevételt tranzakciós díjakból. A platform nem számított fel díjat a kereskedőknek, és a Token Terminal adatai szerint a protokoll bevétele az elmúlt három évben 0 dollár volt, noha az NFT-kereskedések értéke elérte a több milliárd dollárt. Ez az adat azonban nem zárja ki azt, hogy a Blur szerezhetett bevételt a hitelezési szolgáltatásából vagy egyéb tevékenységeiből.
A Blur agresszív ösztönző programjai sok kritikát kaptak, mivel spekulatív kereskedésre sarkalltak, és nyomást gyakoroltak az NFT-alkotóknak járó jogdíjakra. A kereskedelmi adatok önmagukban nem mutatják meg, mekkora forgalom származott valódi vásárlóktól, szemben a jutalmakra hajtó kereskedőkkel.
A BLUR árfolyama több mint 30%-ot esett a hétfői bejelentést követően, és jelenleg 0,011 dollár körül mozog. A Blast felhasználóinak október 26-ig van lehetőségük arra, hogy a hálózat szokásos felületén keresztül kivegyék eszközeiket. A Blur leállására november 12-én kerül sor.
Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!
MI A TEENDŐD?- Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
- Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
- Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
- Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
- Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!


