Márciusban indul a Fidelity Investments bitcoin letétkezelője

A Bloomberg számolt be róla először, hogy a 2500 milliárd dolláros eszközvagyont kezelő Fidelity Investments márciusban elindítja bitcoin letétkezelő szolgáltatását:

“Három az ügyben járatos személy szerint, a Fidelity Investments márciusban tervezi elindítani Bitcoin letétkezelő szolgáltatását … mely révén az alapkezelő segíthet eloszlatni a kriptopénz kereskedés körüli félelmeket.”

“Momentán csak a kiválasztott ügyfelek sorát szolgáljuk ki, miközben továbbépítjük a kezdeti megoldásainkat,” állt a vállalat közleményében.

Egy az ügyben járatos személy elmondása szerint a Fidelity hidegtárca funkció új bitcoin letétkezelői szolgáltatása már aktív, néhány vagyonkezelés alatt álló eszközzel.

A több mint 27 millió ügyféllel rendelkező Fidelity múlt év októberében jelentette be a kriptopénz piacokra vonatkozó terveit. Akkor a közleményükben arra hivatkoztak, hogy megnőtt az intézményi kereslet a kriptovaluták iránt.

A vállalat külön erre a célra egy céget alapított, a Fidelity Digital Assets-et, aminek az élére Tom Jessop-ot nevezték ki, aki 17 éves pénzügyi tapasztalattal rendelkezik, dolgozott a Goldman Sachs-nál, a blokklánc startup Chain-nél és a Fidelity-nél.

A Fidelity CEO-ja Abigail Johnson már régóta a digitális eszközök hangos szószólója, mellyel nagyban eltér versenytársai vélekedésétől. A vezetése alatt a cég már 2015-ben elkezdett bitcoint bányászni. Szerinte a Fidelity Digital Assets nagyon is kívánatos lesz a jövőben a Wall Street-i befektetőknek.

A Fidelity több mint 13 000 intézményi ügyfélt tudhat kliensei között és a reputációját igyekszik felhasználni, hogy intézményi ügyfeleket nyerjen meg digitális eszköz vállalkozásának, beleértve a bitcoin letétkezelést, amit később altcoinokkal is kiegészítene.

CEX - bitcoin, ethereum és digitális eszközvásárlás bankkártyával

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.