Franciaország: szükség van egy közös európai kriptovalutára

A francia pénzügyminiszter Bruno Le Maire újabb nyilatkozata szerint Európának meg kell fontolnia egy közös digitális pénz bevezetését, hogy hatékony választ adjon a Facebook Libra projektjére.

Le Maire újabb kriptókat érintő véleményét Helsinkiben fejtette ki, ahol azt is elmondta, a következő havi uniós pénzügyminiszteri konferencián felveti egy közös digitális kriptopénz tervét a kollégáinak.

Helsinkiben egyben újból kikelt a Libra stabilcoin ellen, ami szerinte a nemzetállamok pénzkibocsátásház való monopóliumának megsértése.

Le Maire szerint egy közös “eurocoinnak” az elsődleges célja az lenne, hogy lefaragja a nemzetközi utalások drága költségeit.

A kijelentés kicsit sántít, hiszen a SEPA övezeten belül már 2017 óta lehet gyorsan és relatíve olcsón eurót utalni, ám az tény, hogy eddig kevesebb, mint az uniós bankok fele csatlakozott a kezdeményezéshez, illetve elsősorban az otthoni utalások terén kerül alkalmazásra.

A francia pénzügyminiszter szerint, áll a Reuters cikkében, a gazdasági blokknak újra kell gondolnia a kriptovaluta szabályozáshoz való hozzáállását és tető alá kell hoznia egy egységes regulációt.

Helsinkiben a pénzügyminiszter megismételte álláspontját a Facebook digitális pénzéről, amiről tegnap a következőt nyilatkozta:

“Mindez az aggodalom a Libra körül nagyon is komoly. Szóval szeretném a lehető legtisztábban kifejteni: abszolút tisztán szeretnék fogalmazni: ilyen körülmények között nem engedélyezhetjük a Libra fejlesztését európai területen.”

A jelen kondíciók között nem lehet eldönteni milyen szabályozási keretrendszerbe fér be a Libra, és pontosan emiatt Le Marie sürgeti az uniós országokat, hogy pontosan definiálják és tegyenek különbséget a változatos kriptovaluta típusok között, méghozzá uniós szinten.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük