A kis hal megenné a nagy halat: a GameStop felvásárolná az eBay webáruházat

Cikk meghallgatása

00:00 00:00

A GameStop az elmúlt néhány vált meglehetősen ismert vállalattá, miután a pandémia alatt befektetők többsége hatalmas mennyiségű részvénycsomagot adott el, majd internetes közösségek szerveződését követően felhajtották az árfolyamot. A túlélésért küzdő konzolbolt ezt követően saját bitcoin-tartalékot hozott létre, most pedig az egyik legismertebb webáruház, az eBay, megvásárlásáért küzd.

A GameStop története rávilágít arra, hogy néha nem a legnagyobb, hanem a legmeglepőbb szereplők irányítják a piacot, ugyanis ebben az esetben a kiskereskedő vásárolhatja fel a „nagy halat”. Utánajártunk, hogyan kívánja Ryan Cohen megszerezni a 2010-es évek egyik legismertebb online áruházát, és hogyan segíthet ebben a bitcoin.

Az eBay felvásárlása

A GameStop egy amerikai Fortune 500-as vállalat, amely a gaming szoftver iparágban működik, vagyis videójáték címeket, konzolokat, fogyasztói elektronikai cikkeket és kiegészítőket kínál. Az NYSE-n jegyzett vállalatot több mint 40 éve alapították, mérete pedig napjainkra elérte a tízmilliárd dolláros piaci kapitalizációt.

Forrás: Yahoo Finance

Bár nem beszélhetünk egy kis méretről, a vállalat vezetője, Ryan Cohen arról beszélt, hogy a közel 50 milliárd dolláros eBay megvásárlásáért ajánlatot kíván tenni – Cohen ezt követően megjegyezte, hogy ha az eBay nem fogadja el az üzletet, akkor közvetlenül a részvényesekhez fordul az ajánlatával.

Forrás: Yahoo Finance

„A GameStop olyan akvizíciós célpontokat keres, amelyek illeszkednek a fogyasztói stratégiánkba.”

– mondta Cohen a Reutersnek, aki kitért arra is, hogy ambiciózus kompenzációs csomagot tűzött ki a részvényesek elé, amennyiben a vállalat piaci értéke elérné a százmilliárd dollárt

A hírre mindkét vállalat részvénye megugrott: az eBay 15%-ot erősödött, jelenleg pedig történelmi csúcson kereskedik 115 dollár környékén, míg a GameStop részvénye 10%-ot ugrott, jelenleg pedig 27,5 dolláron található – idén azonban már több mint 25%-ot emelkedett.

A GameStop-jelenség és ami mögötte van

A GameStop története jóval több, mint egy egyszerű kiskereskedelmi átalakulás: a vállalat a klasszikus fizikai üzletek szűkülő világában próbált új identitást találni, miközben a közösségi média és a kisbefektetői lelkesedés miatt mémrészvényként is hírnevet szerzett. A mostani lépések azt mutatják, hogy a vállalat nem pusztán túlélni akar, hanem nagyvállalati szintre akar ugrani, még akkor is, ha ehhez egy nála jóval nagyobb szereplőt kell megcéloznia. Cohen januárban már világossá tette, hogy a cég felvásárlási lehetőségeket keres a fogyasztói és kiskereskedelmi szektorban.

Ezt segítheti a bitcoin BTC Price BTC Price (BTC), ugyanis a vállalat 2025-ben bejelentette, hogy saját bitcoin-tartalék kiépítését kezdik meg, ez pedig újraélesztette a mémrészvényesek lelkesedését. 2026 márciusában kiadtak egy jelentést, melyből az is kiderült, hogy a vállalat nem adta el 4709 BTC-jét (megközelítőleg 360 millió dollár), hanem fedezetként használják különböző akvizíciókhoz, beruházásokhoz – ez pedig jól mutatja, hogy a hagyományos kiskereskedőből egy spekulatív tőkepiaci történet vált.

Kérdés, hogy az eBay valóban nyitott lehet-e egy ilyen tranzakcióra, vagy ismét csak a közösségi médiának akart hírt szolgáltatni Cohen. Az 1995-ben alapított internetes aukciós weboldal és webáruház bármennyire is sokszoros mérettel rendelkezik a GameStophoz képest, jelen esetben a kisebb halnak van készpénze, kriptopénze és befolyása egy agresszív növekedési sztori lebonyolításához, miközben az eBaynek ott van konkurenciának az Amazon, és az elmúlt években berobbanó Temu.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ