Hamarosan indul az Ethereum-idealisták várva-várt virtuális gépe!

Két évnyi fejlesztési munka után Ethereum idealisták egy csoportja nagyon közel került ahhoz, hogy elindítsák Scroll névre hallgató zéró-tudásalapú Ethereum Virtuális Gépüket. Önmagában ez nem lenne talán nagy hír, hiszen van már pár zéró-tudásos EVM az ökoszisztémában. Amiért különleges a Scroll az a tény, hogy a csapat maximálisan az Ethereum filozófiájának és elveinek szellemében fejlesztette ezt az EVM-t.

A Scroll egyedi zérótudásos virtuális gép lesz

A Scroll egyik alapítója, Ye Zhang még korábban elmondta, hogy ez egy szerelemgyerek számukra. A céljuk az Ethereum skálázása volt úgy, hogy közben maximálisan hűek maradnak a decentralizáció elvéhez. Azt is megerősítette, hogy ez egy közösségi projekt volt, amelyben leginkább az emberi érdeklődés hajtotta őket előre, nem matematikai problémák megoldása. A tervek szerint az új zkEVM néhány héten belül elindulhat, alapos tesztelések és ellenőrzések után. Az utolsó tesztek után indul a Scroll és az Uniswap vagy éppen az Aave már készen is áll arra, hogy telepítsék őket. A Scroll mögött álló csapat is hisz benne, hogy a zéró-tudásos EVM-ek a második réteges megoldások szent gráljai. Olcsók és biztonságosak.

Viszont van azért már vetélytárs bőven, például a Polygon, Immutable vagy StarkWare fejlesztése, de a ConsenSys Lineája is most indult augusztusban. Zhang szerint ez a megoldás egyedi közöttük is, mert minden része maximálisan összhangban van az Ethereummal. A két éves fejlesztés után célba érő Scroll is zéró-tudásos bizonyítást használ az adatok tömörítésére a láncon kívül. Ez azt jelenti, hogy a blokkláncra már csak a bizonyítások kerülnek fel. Értelemszerűen ez jóval nagyobb tranzakciós kapacitást tesz lehetővé. Az EVM komponens pedig teljes kompatibilitást biztosít minden létező Ethereum szoftverrel és applikációval.

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ