Három ok, ami miatt a kriptó legyőzi az aranyat – Buterin szerint

Aranyról és a kriptókról nyilatkozott Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója. Arról, hogy a digitális eszközök egyre szélesebb körben elfogadottabbak, és ezzel együtt hasznosabbak, mint a hagyományos eszközök, például az arany.

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója október 26-án válaszolt a Twitteren egy Zach Weinersmith által feltett kérdésre, aki az arany előnyeit ecsetelte a kriptovalutákhoz képest. A válaszban Buterin azt mondta, hogy “a kripto a jobb választás” a sárga fémmel szemben. Kijelentette azt is, hogy “az arany kevésbé elfogadott, mint a kriptó”.

Vitalik Buterin három érve

Buterin szerint az aranyat nagyon nehéz használni akkor, amikor olyan személyekkel üzletelünk, akikben nem lehet megbízni, ezen felül hihetetlenül kényelmetlen is. Megemlítette, hogy az arany nem támogatja az olyan biztonságos tárolási lehetőségeket, mint a multisig. Ez utóbbi a több aláírással hitelesíthető tranzakciókra, kriptopénz-tárcákra utal, ahol több személynek kell jóváhagynia a műveleteket.

Összefoglalva:

  1. Az arany kényelmetlen, nehéz használni.
  2. Nem támogatja az olyan biztonságos megoldásokat, mint a multisig.
  3. Jelenleg kevésbé elfogadott, mint a kriptó.

Nőtt a korreláció az arany és a kriptó között

A befektetők, akik a legmegbízhatóbb, legbiztonságosabb menedékeszközöket keresik, folyamatosan heves vitát folytatnak a kriptovaluták kontra arany témában – teszi hozzá a Finbold. A bitcoin és az arany korrelációja október 22-én 40 napos csúcsot ért el, amiből azt a következtetést vonják le, hogy a jelenlegi makrogazdasági környezetben kiéleződött a biztonságos menedékeszközért folytatott harc.

Vitalik Buterin szerint a bitcoin jobb, mint az arany.
Vitalik Buterin szerint a bitcoin jobb, mint az arany.

Az említett korreláció a napokban 0,50-nél állt, miután augusztus közepén ez az érték még csak nulla körül mozgott. Mégpedig egy olyan szakasz után, amely során a kriptopénz főként a részvényekkel mozgott együtt. Ez a bitcoint az arany digitális megfelelőjeként helyezi reflektorfénybe. (Ez a 0,5-ös korreláció ugyanakkor még mindig csak csekélynek, gyenge együttmozgásnak számít a statisztikában – a szerk.)

Arany is és bitcoin is?

A jelenlegi, magas inflációval és a kamatlábak emelkedésével jellemezhető környezet mindkét típusú eszközosztály számára hátrányos volt – emlékeztetnek rá. A “Gazdag papa, szegény papa” (Rich Dad, Poor Dad) című magánpénzügyi könyv szerzője, Robert Kiyosaki viszont fenntartja azt az álláspontját, hogy a gazdaság valószínűleg összeomlik. Így mind a bitcoin, mind az arany vagyonmegőrzőként működhet.

Bár a kriptovaluta-ipar az elmúlt években jelentős fejlődésen és elfogadottságon ment keresztül, korábban Vitalik Buterin is elmondta, hogy szerinte a kormányok által támogatott hagyományos valuták továbbra is dominánsak maradnak. Kizárta annak lehetőségét, hogy a kriptovaluták átvegyék a nemzetközi monetáris rendszer irányítását.

Kapcsolódó cikkeink:

Vitalik Buterin szerint bizonyos fokú cenzúra tolerálható

Az Ethereum alapítója, Vitalik Buterin így csökkentené a korrupciót

A fizikai ezüst iránti kereslet szárnyal, a kereskedők pedig hatalmas prémiumokat kínálnak érte

Címlapkép forrása: Pixabay.com