Robert Kiyosaki: Vegyél bitcoint, és mosolyogj, míg mások sírnak a dollár januári összeomlásakor

A pénzügyi mester azt tanácsolja vegyünk bitcoint, mielőtt – valószínűleg hamarosan – beüt a történelem legnagyobb gazdasági válsága. Kiyosaki az az ember, akinek sikerült több mint 44 millió példányt eladni egy könyvből, amelyben azt írja le, hogyan bánjunk a pénzzel és hogyan hozzunk helyes döntéseket a pénzzel kapcsolatban. Ezekután ha ő buzdít arra, hogy vegyünk bitcoint, akkor lehet, hogy tényleg érdemes megfontolni a tanácsát.

A Szegény papa, gazdag papa című bestseller szerzője a bitcoint az arannyal és ezüsttel egy kalap alá véve olyan “vásárlási lehetőségnek” nevezte, amely kerülőutat biztosíthat a potenciálisan bekövetkezendő válság elől. Előző megszólalásában arra emlékeztetett minket, hogy ne feledjük, a válság az, ami a gazdagokat még gazdagabbá teszi.

Kiyosaki biztos benne, hogy a dollár össze fog omlani

A pénzügyi szakértő egy október 2-i Twitter-bejegyzésében megjegyezte 2,1 millió követőjének, hogy a három – néha “biztonságos menedékként” emlegetett – árucikk árai tovább csökkennek majd, ahogy az amerikai dollár erősödik. És akkor fogják bizonyítani értéküket, amint a “FED megfordul” és csökkenti a kamatokat.

Robert Kiyosaki 

Egy előző napi bejegyzésében Kiyosaki azt jósolta, hogy ez a “megfordulás” akár már 2023 januárjában bekövetkezhet, aminek következtében az amerikai dollár ugyanúgy “összeomlik”, mint a nemrég összeomlott angol font sterling.

“Követni fogja az amerikai dollár az angol font sterlinget? Szerintem igen. Hiszem, hogy az amerikai dollár 2023 januárjáig összeomlik a FED megfordulása után” mondta Kiyosaki, hozzátéve, hogy ő “nem lesz a F*CKed FED áldozata”.

Kiyosaki már 2020 májusában is az olyan eszközosztályok híve volt, amelyeket a FED nem tud közvetlenül manipulálni. “Vegyél bitcoint és mentsd meg magad” – figyelmeztette a befektetőket miután a FED tömeges pénznyomtatásba kezdett a covid-19 járványra reagálva.

Vagy ha visszagondolunk a kriptopiac júliusi zuhanására, a szóban forgó pénzügyi specialista már akkor is igyekezte arra ösztönözni a követőit, hogy forduljanak a kriptóba. Robert nem titkolta, hogy az ingatlanpiac és a kriptopénzek árfolyamának eséséből készül profitálni. Állítása szerint eljött az idő, hogy a befektetők kihasználják az eszközök alacsony árait.

Nem elég az akarat, Robert szerint eljött az idő, hogy tényleg beszálljunk a kriptóba

Egy szeptemberben küldött előfizetőinek szóló levelében hangsúlyozta, hogy most kell befektetni a digitális eszközökbe, hogy hosszú távon kiemelkedő hozamokat érjenek el.

“Nem elég, hogy be akarsz szállni a kriptóba […] Most van itt az ideje, hogy be kell szállnod a kriptóba, még a történelem legnagyobb gazdasági összeomlása előtt”.

Az amerikai dollár az elmúlt évben fokozatosan erősödött a többi nagy globális devizával szemben: a GBP/USD, az EUR/USD és a JPY/USD 18,24%-kal, 15,54%-kal, illetve 23,33%-kal esett a Trading Economics szerint.

Ugyanakkor a FED kamatemelése, valamint a dollár erősödése egybeesett a kriptopiacok 55%-os csökkenésével az elmúlt 12 hónapban.

Nagyon volatilisnek ígérkezik az október

A múlt hónapban a fedezeti alap társalapítója, CK Zheng azt mondta, hogy októberre “nagyon volatilis” hónapot vár a BTC számára.

“Az október egy eléggé volatilis időszak, különösen a magas infláció, a sok vita, a FED és a politikai változások tekintetében. Az aggodalomra az ad okot, hogy ha a FED túlságosan szigorít, akkor az amerikai gazdaság valóban súlyos recesszióba kerülhet”.

Zheng úgy véli, hogy ez a bizonytalanság nagy volatilitáshoz fog vezetni mind a részvény-, mind a kriptopiacokon, de ez jövőre stabilizálódni fog. Ugyanakkor a következő, 2024-es Bitcoin-felezés előtti hónapokban “egy újabb bikapiac” indulhat el.