6.9 millió hátrányos helyzetű brit állampolgár adatait értékesítette egy magáncég a tudtukon kívül

Közel 6.9 millió brit állampolgárt követett egy korábban a Cambridge Analytica-val összefüggésbe hozható cég.

A Brave böngésző frissen kiadott jelentésében azt állítja, hogy több mint 400 önkormányzat az Egyesült Királyságban legalább egy magántársaságnak lehetővé tette, hogy nyomon kövesség a böngészési szokásaikat, illetve az adatokhoz pénzért cserébe hozzáférhessenek.

A helyi önkormányzatok által üzemeltetett oldalak egyik feladata, hogy tanácsokkal lássa el a hátrányos helyzetű, szegénységben élő vagy éppen drogfüggőséggel küzdő állampolgárokat. A Brave szerint 23 önkormányzati honlap lehetővé teszi az adatbrókereknek, hogy adatot bányásszanak a látogatókról és az így sütiken keresztül gyűjtött adatokat harmadik feleknek értékesítsék. Mindezt a látogató beleegyezése nélkül.

A szóban forgó UK önkormányzati honlapok 6.9 millió állampolgárt szolgálnak ki. Egyetlen adatbróker, a LiveRamp pedig a felhasználók tudomása nélkül hozzáfért a személyes böngészési adataikhoz. A LiveRamp korábban az Acxiom Group része volt, ami a Cambridge Analytica-nak értékesített adatokat.

“Ezeknek az oldalaknak a jellege miatt ez nagyon érzékeny tulajdonságokat fedhet fel az ember pénzügyi helyzetével és egészségi állapotával kapcsolatban” – nyilatkozta Johnny Ryan, a Brave irányelvekért felelős vezetője. “Megbocsáthatatlan, hogy az önkormányzatok honlapján azok a személyek, akik függőség, fogyatékosság és szegénység miatt segítséget keresnek privát cégek profiljába kerülhetnek.”

A Brave megjegyzi, a top 5 önkormányzati oldalakra beágyazott elem tulajdonosa a Google, ami a big tech cég esetében annyit jelent, hogy lényegében mindenkiről tudja az Egyesült Királyságban, ha egy önkormányzati oldalt keres fel.

“Riasztó az ekkora méretű nyomon követés, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ezek az emberek pénzügyi segítségre szorulnak”, véli Damien Mason, a ProPrivacy oldal privát adatok felhasználásával foglalkozó szakértő. “Ennek eredményeként kaphatnak például gyorskölcsön oldalaktól hirdetéseket?”

“Az ország önkormányzatai ezzel rossz precedenst teremtenek a személyes adatvédelem területén. A személyes adatokkal kapcsolatos ilyenfajta tudatlanság már elfogadhatatlan a magánvállalkozások számára, ám a közszféra nagyobb felelősséggel tartozik a magánélet alapvető emberi jogának tiszteletben tartásában, akár valós, akár online,” tette hozzá.

Ryan egyébként már 2018-ban felhívta az adatvédelmi biztos figyelmét az adatszivárgásra, de azóta se történt előrelépés az Egyesült Királyságban. Vajon mi lehet a helyzet Magyarországon az elavult önkormányzati oldalakkal? Mekkora mennyiségű privát adatot osztanak meg harmadik felekkel?

A Brave böngésző köztudottan nem gyűjt privát adatokat a felhasználóiról, tiltja a kéretlen sütiket és harmadik felek nyomonkövető szoftvereit. Helyette – szemben a Google, és a többi bigtech vállalat böngészőivel – csak akkor mutat hirdetéseket, amikor abba a felhasználó beleegyezik, és ezért még token jutalomban is részesíti.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük