Holtan találtak egy ismert Bitcoin kereskedőt Thaiföldön

Holtan találtak egy ismert kriptokereskedőt – a Twitteren @ActualAdviceBTC néven ismert Ben halálának oka egyelőre ismeretlen.

Egy volt kriptotréder, CryptoCobain elmondása alapján Ben az utóbbi pár napban hunyt el, álmában. Azt is megosztotta, hogy az elhunyt halálakor vélhetően Thaiföldön volt: Bangkokban van Chiang Mai-ban.

Többek szerint Ben egy igazi kultikus figura volt a Bitcoin közösségben: azzal vált népszerűvé, hogy dollármilliókért kereskedett Bitcoinnal és más kriptovalutákkal. A kriptoközösség aktív tagja volt 2014 óta.

Egy igazi legenda volt. A kripto Twitter lelke is távozott vele” – nyilatkozta CryptoCobain.

A határidős ügyletekkel foglalkozó bitcoin tőzsde, a BitMEX ügyvezetője, Arthur Hayes is részvétét nyilvánította:

Nyugodjék békében @ActualAdviceBTC. Egy igaz barát és micsoda legenda volt. A varázs-internet pénz ökoszisztémánk nem lesz ugyanolyan nélküle.

2014 körül azt hiszem, túl sok shitcoinunk volt, ami akkor szinte semmit nem ért a piacon. Én le is írtam, mint veszteséget. Ben nem. Azt mondta “Bassza meg. Ez elfogadhatatlan. Találni fogok vevőt.” Aztán felült egy repülőgépre és elment Tel Avivba, azt hiszem. A következő héten egy OTC vevő felvásárolta az egészet. Micsoda gyerek.

Egy másik kereskedő, fedőnevén I am Nomad azt mesélte el, amikor Ben 2 Bitcoinért (ma kb. 19.400 USD) rendelt egy BitMEX paródiát a South Park stílusában.

A Bitcoin Twitter szimpátiáját fejezte ki

A Twitter Bitcoin részét elárasztották a részvétet kifejező üzenetek:

“Hiányozni fogsz, @ActualAdviceBTC,” írta a népszerű kereskedő és fejlesztő, Romano, aki 2013 óta volt Ben barátja.

Diana Biggs, az HSBC innovációért és privát bankolásért felelős globális vezetője Ben közeli barátja volt.

“Amikor nem figyeltem Benre, mert a telefonomon lógtam, mindig küldött egy szelfit. Ez egy jó emlékeztető, hogy amíg a szeretteiddel vagy a való életben, addig ne a telefonoddal foglalkozz, ki tudja meddig vannak még velünk.”

— Diana Biggs (@DianacBiggs) May 19, 2020

“Nyugodj békében, Ben. Teljesen megváltoztattad az életemet. Köszönöm, hogy a barátom voltál és segítettél a kriptós utamon, amikor még kezdő voltam.” – írta CryptoCobain.

A kiemelt képen: balra Jordan Fish (CryptoCobain) jobbra Ben (ActualAdviceBTC). Forrás: Twitter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük