Így kerülheted el a TikTokon terjedő csalásokat

A TikTok manapság tele van olcsó és szórakoztató termékeket hirdető boltokkal. Ezzel párhuzamosan a csalók is megvetették a lábukat a platformon, így fennáll a veszélye, hogy a felhasználók hamis termékeket vásárolnak a kamuhirdetőktől.

2020-ban a TikTok bekapcsolta vásárlási funkcióját, amely lehetővé teszi az üzleteknek, hogy a platformhoz kapcsolják webáruházaikat. Azóta a Better Than Business Bureau (BBB) jelentése szerint a felhasználók 48%-a vásárolt már olyan terméket, amit a TikTokon látott.

A QRFY szakértői pedig megállapították, hogy a TikTok felhasználóinak legnagyobb demográfiai csoportja 10 és 19 év közötti, ami azt jelenti, hogy a fiatalok vannak a legnagyobb kockázatnak kitéve a csalásokkal szemben. A QRFY QR-kódok létrehozásával foglalkozik, lehetővé téve a felhasználók számára, a QR-kódok generálását, kezelését és az azokkal kapcsolatos statisztikák nyomon követését.

A QRFY több módszert azonosított az egyének védelmére a közösségi médián terjedő csalásokkal szemben.

Ellenőrizd az eladót és vásárolj hitelesített forrásból

A hiteles eladóknál elérhetőnek kell lennie a kapcsolatfelvételi információknak, például az e-mail cím, telefonszám és üzleti weboldalak, és válaszolniuk kell, ha kapcsolatba lépnek velük. Nézz utána az eladónak, keresd meg a kapcsolatfelvételi információkat, és figyeld meg, hogyan kommunikál a bolt a vásárlókkal a közösségi csatornáján. Ez segíteni fog az eladó hitelességének ellenőrzésében. A platform által ellenőrzött eladók neve mellett egy kék pipát is láthatsz, amely bizonyítja hitelességüket.

Fontos: mindig olvasd el az adott eladóra vonatkozó értékeléseket, és kerüld azokat, akik nem rendelkeznek hiteles felhasználók által írt véleményekkel.

Ne higgy el mindent, amit látsz

A boltok gyakran fizetnek termékek promóciójáért a népszerűbb TikTok-felhasználóknak – ezek a hirdetések azonban nem feltétlenül tükrözik az értékelést végző felhasználó valódi véleményét, ezért félrevezetőek lehetnek.

„A TikTokon értékeđítők teljes átláthatóság mellett működnek, ami azt jelenti, hogy a hirdetések megfelelően vannak címkézve” – állítja a QRFY.

A csalók azonban megkerülik ezt a lépést, ezért fontos, hogy a vásárlók felismerjék, hogy melyik valódinak tűnő tartalom lehet valójában fizetett hirdetés, és tartózkodniuk kell az impulzív vásárlástól. Ha egy termék túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, mindenképp járj utána a részleteknek, és ne vásárolj impulzívan.

A TikTok védelmi mechanizmusa és korlátai

A vásárlóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy meddig terjed ki a TikTok által ígért védelem, és meg kell érteniük, hogy az illegitim eladók sajnos könnyen megkerülhetik a platform által bevezetett védelmi mechanizmusokat. A TikTok állítólag átvizsgálja az eladókat, de egy hamis bolt létrehozása túl könnyű, teszi hozzá a QRFY.

„Az alkalmazás 30 napon belüli visszatérítést kínál azokra a termékekre, amelyek soha nem érkeznek meg, hibásak, vagy nem felelnek meg a leírásuknak” – írja a QRFY.

A felhasználóknak a vásárláskor biztonságos fizetési módszereket kell használniuk, például a PayPal-t vagy hitelkártyákat, mivel ezek a módszerek egy bizonyos szintű védelmet nyújtanak.

Magas kockázat

Bizonyos termékek – például az elektromos eszközök – magas kockázatot jelentenek, mivel ezek a hagyományos környezetben értékesített termékekhez képest nem feltétlenül felelnek meg a szabványoknak, ezáltal veszélyesek vagy hibásak lehetnek. Ráadásul ezek a termékek gyakran drágák is, és a felhasználók sok pénzt bukhatnak, ha kiderül, hogy nem valódiak.

A romlandó termékek, mint például az egészségügyi és szépségápolási termékek is veszélyesek lehetnek, mivel előfordulhat, hogy nem estek át az értékesítéshez szükséges ellenőrzéseken és nem rendelkeznek a megfelelő engedélyekkel.

Vásárolj tudatosan – ha egy esetleges csalás nagy kárt okozhat, fontold meg, hogy máshonnan vásárolsz.

Hallgass a megérzéseidre

Ha drága terméket találsz elképesztően alacsony áron, az valószínűleg túl szép, hogy igaz legyen. Hallgass az ösztöneidre, és kerüld a dizájner vagy drága termékek vásárlását, ha fennáll a veszélye, hogy hamisak lehetnek.

Ha egy TikTok-bolt nem tűnik hitelesnek vagy a professzionalizmusával kapcsolatban aggályaid vannak, válassz inkább egy másik eladót.

Egy szó mint száz, mindig mérd fel a kockázati tényezőket, és értékeld az adott termék hitelességét. Vásárolj józan ésszel, így az esetleges csalások kockázatát minimálisra csökkentheted. Ha viszont úgy gondolod, hogy egy eladó csaló, lépj kapcsolatba a TikTokkal, és jelentsd a fiókot.