Íme a nap hülyéje: Észak-Koreába menekült egy személy

A dél-koreai hadsereg jelentése szerint egy férfi áttörte a szögesdrótkerítést, hogy beosonjon a Dél-Koreát és Észak-Koreát elválasztó úgynevezett demilitarizált övezetbe, hogy onnan bejusson a világtól teljesen elzárt Észak-Koreába. 

Észak-Koreát nevezhetnék földi pokolnak is, hiszem már mi is többször írtunk arról, milyen elképesztő dolgok történnek a Kim Dzsongun által irányított, a világtól teljesen elzárt ázsiai országban. Az emberek Észak-Koreából elmenekülnek, épeszű oda bejutni nem akar. Most úgy tűnik valaki mégis befelé vágyik. A dél-koreai hadsereg ugyanis azt állította, hogy egy férfi a két ország között lévő demilitarizált övezetbe jutott, hogy onnan Észak-Korea földjére lépjen.

“Megindítottuk a műveletet, hogy elfogjuk a személyt a DMZ-ben (demilitarized zone – demilitarizált övezet)”mondta a Yonhapnak a vezérkari főnökök egyesített bizottságának (JCS) egy név nélkül nyilatkozó tisztviselője. “De a különböző földrajzi körülmények, köztük a hegyvidéki terep miatt ez nem sikerült”.

A latin eredetű demilitarizált övezet olyan területet jelent, amelyben szerződés, fegyverszünet vagy egyezmény szerint tilos katonai létesítményeket fenntartani és csapatokat állomásoztatni. A demilitarizált övezetek rendszerint két vagy több katonai hatalom vagy szövetség között terülnek el.

Nagyon úgy tűnik, hogy az illető Észak-Korea felé tartott, amikor a dél-koreai hadsereg utoljára szombaton 22:40 körül látta. Szöul közölte, hogy egy katonai forródróton keresztül tájékoztatta Phenjant az esetről, és vizsgálatot indított a disszidens személyazonosságának megállapítására.

Míg az elmúlt évek során emberek ezrei menekültek el Észak-Koreából Dél-Koreába, addig dél-koreai állampolgárok nem igazán vágynak Észak-Koreába. Legutóbb 2019-ben döntött úgy egy férfi, hogy a pokol legmélyebb bugyrába vágyik. Egy volt dél-koreai külügyminiszter fia disszidált Észak-Koreába, mivel megfogadta, hogy életét a két ország újraegyesítésének szenteli. Azóta nem hallottak róla…

További érdekes cikkeink: