Ingyen házakat osztogatnak Szicílián, Y-generáció virágoztat fel egy városkát

2019-ben a szicíliai Cammarata városkája világszerte a címlapokra került azzal a merész ötletével, miszerint 1 euróért ad el házakat az odaköltözőknek. Az olaszországi 1 eurós házprogramokról persze mindenki hallott már. Az olasz Cammarata viszont azt ígérte, hogy eltekint a szokásos jelképes összegtől is, ha a városkába életet lehelnek az új lakók. Csak egy probléma volt. Olyan sokan jelentkeztek a programra, hogy a városvezetés nem győzte a kérelmeket elbírálni. Mivel nem volt a projektre szakosodott személyzet, a projekt megrekedt, majd beütött a Covid.

A nagy nyilvánosságnak köszönhetően rengeteg kérelem érkezett” – mondja Giuseppe Mangiapane, Cammarata polgármestere, aki a járvány közepén, 2020 októberében lépett hivatalba.

“Cammarata egy lenyűgöző város, mert innen megcsodálhatjuk a sziget minden csodáját, még az Etna kitöréseit is, sok kilométerre innen. Aki idejön, azonnal beleszeret. Sajnos a projekt indulásával azonos időben megérkezett a világjárvány is, mely mindent megakadályozott.”

De ahogy a járvány kezd lecsengeni, valami elkezdődött. Cammaratában megjelent az Y-generáció. 2020-ban a világ minden táján élő emberek átértékelték az életüket, és sokan a városokból vidékre költöztek. A távmunka megjelenésével hirtelen lehetővé vált az, hogy egy világtól elzárt kis településen letelepedjenek a fiatalok. Akik korábban szerencsét próbálva nagyvárosokba mentek a kis szicíliai faluból, most visszatértek.

A 28 éves Ornella Ancona, aki külföldön tanult eddig, 2021 januárjában visszatért a városkába. “A világjárvány gyökeresen megváltoztatta az életről alkotott képünket. Ez késztetett arra, hogy visszatérjek Szicíliára” – mondta.

Ancona egyike annak a 15 cammaratai fiatalnak, akik egy új kulturális egyesületet, a StreetTo-t alapították. A kezdeményezés célja az, hogy új életet leheljen a város történelmi központjába, amelynek meredek és szűk, autókkal nagyrészt járhatatlan utcáit az elmúlt évtizedekben nem igazán taposták fiatalok. Ez pedig hogyan kívánják megoldani? Természetesen ingyen lakások osztogatásával.

A StreeTo kezébe veszik az ügyet

Az eddig megszokott programon a StreeTo azonban változtatott. A csapat célja ugyanis nem az, hogy egy szépen berendezett nyaraló legyen a város házaiból, hanem, egy teljesen új közösséget akar teremteni. Ezért a StreetTo önkéntesei kimennek a helyszínre és arról faggatják a leendő vásárlókat, hogy mit is keresnek a kisvárosban, és milyen terveik vannak a jövőre nézve.

A csapatot tolmácsok kísérik mindenhová, hogy az olaszul nem beszélők is otthon érezzék magukat. A kezdeményezés egy másik résztvevője, Martina Giracello azt szeretné, hogy a házak vásárlói tudnák, hogy a helyiek szívesen látják őket, nyitottak bármire, ami a város fejlődését hozhatja el.

Bár egyesek aggódhatnak, hogy a külföldiek beáramlása megváltoztatja egy ilyen kisváros kultúráját, Giracello szerint a kulturális csere mindig is fontos része volt Szicília történelmének.
Ez régóta a migráció szigete, ezért még a legzárkózottabb helyiek is megértik, hogy miért vannak a szigeten különféle nációk.

A már érdeklődők között sok olyan argentin van, akinek a családja két-három generációval ezelőtt vándorolt el Szicíliából, de most visszatérne a gyökerekhez. Iránból is sok megkeresés érkezett hozzájuk – olyan emberek, akik teljesen meg akarják változtatni az életüket. Van, aki argentin tánciskolát nyitna, egy amerikai olasz pizzériát szeretne. Volt, aki vegán étterem nyitásának ötletével állt elő, de azt elkeserítette a közösség, hiszen itt nem ismert a vegán étel fogalma. Néhány más várossal ellentétben, amelyek bárkinek eladják a házakat, aki csak akarja, Cammarata valódi közösséget szeretne építeni.

A felújítás költséges, de cserébe nyugodt élet jár a vásárlóknak

A fő cél az, hogy lehetőséget adjanak azoknak, akik úgy érzik, hogy Cammarata ideális hely számukra, hogy belekóstoljanak az igazi szicíliai autentikus életébe, de nyilván van hely azok számára is, akik turisztikai tevékenységbe akarnak befektetni.

A legtöbb ingyen ház komoly felújításra szorul (60 000-80 000 euró – nagyjából 21 millió – 28 millió forint), a jobb állapotban lévő házakat azonban magasabb áron, de még mindig jóval a piaci ár alatt értékesítik, például 5000 – 6000 euróért (kb. 1 750 000 – 2 100 000 forintért).

Ingyen vagy ilyen kevés pénzért házat a földön nem találni, vannak, akik azért mondanak mégis nemet a fantasztikus ajánlatra, mert 100 métert kell az autójuktól a házig gyalogolni, mivel az olasz kisvárosokhoz híven, itt is dimbes-dombos sikátorok és szűk utcácskák vannak, amelyek sokszor kocsival megközelíthetetlenek.

Az otthoni munkavégzés térnyerésével ez azonban a tökéletes alkalom a radikális változásra mindazok számára, akik szeretnének a mókuskerékből kiszabadulni. Lehet bármilyen lezárás, az ilyen apró településeken szabadon lehet barangolni a hegyekben, biciklizni, sétálgatni, veteményest gondozni, ahelyett, hogy egy panel néhány négyzetméterén lenne bezárva az ember. Itt nincs stressz, csak nyugalom.

Az önkéntesek segítségével Cammarata központja máris kezd életre kelni. Tavaly nyáron szabadtéri mozit indítottak, filmeket vetítettek egy elhagyatott ház falára, és a teraszon ültek.
Szabadtéri művészeti kiállítást is szerveztek, amely olyan helyieket is vonzott, akik még soha nem jártak az óvárosban. A településen lakók frissen sült kenyeret osztogatnak az arra járóknak, az egész települést pedig mindennap átjárja a finom pasta lenyűgöző illata.

A csapat weboldalán tanácsokat adnak a lakásvásárlással, az Olaszországba költözéssel és vállalkozásindítással kapcsolatban. Mindannyian próbálják a hely szépségeit is megosztani a világgal és minél több fiatalt a településre csábítani.

További érdekes cikkeink: