Itt lenne a vég? Már a kínai gyárakban is munkerőhiány van

A nyugati országokhoz hasonlóan a Covid és a munkaképes korúak számának csökkenése Kínában is megváltoztatja a munkaerőpiac arculatát. A kormány kénytelen a lakosság új igényeire reagálni, és a javak jobb újraelosztását ösztönözni a vállalkozások, az oktatási rendszer és a közösségek bevonásával.

Kínában lazán válogathattak a gyárak a kétkezi munkások között, akiknek néhány dolláros napi díjjal is kiszúrhatták a szemét, most nagy bajban vannak. A kínai cégek ugyanis arra panaszkodnak, hogy már nincs elég munkaerő a megrendelések teljesítéséhez. Eddig erről csak Európában és az Egyesült Államokban lehetett hallani, de most úgy tűnik a világ legnagyobb termelő országát is elérte a munkaerőhiány. De mi lehet a gond?

A probléma az, hogy sok fiatal már nem akar a gyártósor mellett éjjel-nappal néhány garasért dolgozni, inkább irodai munkát szeretne, vagy a szolgáltatási szektorban helyezkedne el. Sorra mondják vissza a kínai fiatalok a gyárak állásajánlatait, ennek viszont az a következménye, hogy a szalag mellett nincs munkás, a fiatalok körében pedig megugrott a munkanélküliség.

A COVID csak tovább rontott a helyzeten

A kínai fiatalok azzal védekeznek, hogy ők nem lusták és nem akarnak otthon a tévé előtt tespedni, egyszerűen csak jobb életre és kiszámíthatóbb jövőre vágynak.

Már 2018-ban a Nemzeti Statisztikai Hivatal megállapította, hogy a fiatal munkavállalók körében a szolgáltatási szektor vált a leggyakoribb foglalkoztatási forrássá, megelőzve a feldolgozóipart és az építőipart. A rendelkezésre álló munkaerő csökkenésének oka többek között az volt, hogy sokan a COVID-járvány kitörése után nem tértek vissza a gyártóközpontokba, mert féltek a megbetegedéstől. A Wall Street Journal jelentése szerint 2020-ban a mingongok (vidékről a nagyvárosokba települő kínaiak) száma egy évtized óta először több mint 5 millióval, 285,6 millióra csökkent. Ma már több mint felük 41 év feletti, a 30 év alattiak aránya pedig a 2008-as 46%-ról 23%-ra csökkent. Röviden, a fiatal vándorló munkások egyre kevesebben vannak, és nem hajlandók gyárakban dolgozni. Ez részben magyarázza az ipari munkaerőhiányt. A COVID-effektus és a szolgáltatások fejlődése mellett azonban a feldolgozóipari munkaerő csökkenésének van egy hosszú távú oka is: a demográfia.

A legutóbbi népszámlálás szerint Kína munkaképes korú, azaz 15 és 59 év közötti népessége 2020-ra 894 millióra, azaz a teljes népesség 63%-ára csökkent. 2010-ben 939 millió volt. A hivatalos becslések szerint a következő öt évben a munkaképesek száma további 35 millióval fog csökkenni. A csökkenő munkaerővel szembesülve a feldolgozóipari vállalkozóknak nincs más választásuk, mint emelni a béreket és csökkenteni a hasznukat.

2018-ban Yiwuban, a világpiacokat elárasztó olcsó áruk kereskedelmi csomópontjaként ismert városban egy karácsonyi díszeket készítő vállalkozó már az emelkedő exportköltségekre és nyersanyagárakra panaszkodott, miközben Donald Trump kereskedelmi háborúja is fenyegetett. Kész volt a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni a haszonkulcsot, hogy dolgozóinak legalább egy részét megtarthassa. A hátramaradt munkásokat bejelentette, és havi 4000-5000 jüan (175000-22000 forint) közötti bért fizetett, ami kínai viszonylatban jónak mondható. Azok a vállalkozók, akik nem hajlandóak ezt az áldozatot meghozni, bizony pofára esnek.

De hova lesznek a munkások?

Úgy tűnik, hogy a kétkezi munkások elfogynak, helyettük diplomások árasztják el a kínai nagyvárosokat. Csak idén 9 millió új diplomás lesz az ázsiai országban, akik közül nem valószínű, hogy mindannyian az elvárásaiknak megfelelő állást találnak. A városi munkanélküliség jelenleg 5,1%, de a 16 és 24 év közötti munkavállalók körében eléri a 16,2%-ot. Ez a munkanélküliségi ráta kínai viszonylatban magas. Ezenkívül a technológiai ágazat egészét – amely túl sok éven át szabályozás nélkül, exponenciálisan növekedett – érintő, nemrégiben bekövetkezett megszorítások további nyomást gyakorolhatnak a munkaerőpiacra.

Bár a munkerőhiány negatív hatásait sok cég a gyártósorok további automatizálásával próbálja meg csillapítani, a fiatalkori munkanélküliségen ez nem segít. A kínai kormány a 2025-ig szóló ötéves tervben szereplő politikával próbál válaszolni a problémára. Egyrészt megpróbálja az innovatívabb termelést ösztönözni, hogy munkát szerezzenek a képzett fiatalok, és növeljék a Made in China versenyképességét a globális piacokon. Emellett viszont az állam kénytelen a jövedelmek igazságosabb elosztásával is foglalkozni. Na, nem a Robin Hood-politika megy, amely a gazdagoktól vesz el, hogy a szegényeknek adjon, hanem egy új eszközön töri a fejét a mindenki fejlődéséhez.

Peking szerint a kevésbé stresszes és gazdaságilag biztonságban élő kínaiak több gyermeket vállalnak, ha pedig több a gyerek, több lehet a kétkezi munkás és hopp, már meg is oldódott a gyárakban lévő munkaerőhiány. Bár valljuk be őszintén, a kínai kormány gondolkodása túl egyszerű…