Jön a Bitcoin kiutalás lehetősége a Revolutra, elszólta magát a szóvivő

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Egy véletlenül idő előtt kikerült bejelentésből derült ki, hogy a Revolut következő hét csütörtökön, azaz május 6.-án elérhetővé fogja tenni a mobilos alkalmazáson keresztüli bitcoin utalásokat. Bár a cég weboldalára tévesen nyilvánosan is elérhető módon kikerült posztot nagyon rövid idő múlva törölték, addigra már túl sokan látták azt, így nem volt értelme a lépést tovább titkolni. Nem sokkal baki után a Revolut szóvivői hivatalosan is megerősítették, hogy valóban hamarosan indulnak a bitcoin utalások a népszerű fintech alkalmazásban, később pedig a szolgáltatást további érmékre is tervezik kiterjeszteni.

Bár a Revoluton keresztül már eddig is 22-féle kriptovalutával lehetett kereskedni, ezeket csak spekulatív jelleggel adni és venni lehetett az appon belül, a tárcák közötti utalásra – különösen a nem-Revolut kriptotárcák között – nem volt lehetőség.

A népszerű neobank alkalmazást, amely költséghatékony pénzügyi megoldásokat kínál elsősorban hagyományos utalásokra és valuta-deviza pénzváltáshoz, már több mint 15 millión használják a világ 35 országában. A honlapja szerint a vállalaton keresztül havonta 100 millió pénzügyi tranzakciót bonyolítanak le, Magyarországon legalább 370,000 ügyfele van.

A Revolut mobilbank az elsők között a lépéssel

A PayPal, amit annak ellenére a Revolut egyik fő versenytársának szokás tekinteni, hogy a szolgáltatás portfóliójukban sokféle különbség fellelhető, nem elég, hogy csupán négyféle kriptovalutához biztosít hozzáférést a felhasználóinak (Bitcoin, Ethereum, Litecoin, Bitcoin Dash), de azt is jelenleg csupán amerikai állampolgárok számára. Továbbá a PayPalon keresztül ugyanúgy nem lehetséges kriptotárcák között utalni a digitális érméket, ahogy az eddig a pontig a Revoluton sem volt az.

Bár a spekulatív célból érméket tartó befektetők között nagyon népszerű platformnak bizonyult a RobinHood, amelyen különböző derivatívák és részvénypiaci opciók mellett több száz kriptovalutával is van mód kereskedni, kriptovaluta utalásokra itt sincsen lehetőség.

Összességében kriptovaluta utalások jellemzően csak a kifejezetten kriptotőzsdék felületein keresztül lehetségesek, mint például a nemrég tőzsdére is bevezetett Coinbasen vagy Binance-on keresztül, így a Revolut mainstream pénzügyi szolgáltatók közül az elsők között nyithat ebbe az irányba.

A hírt mind a Revolout felhasználói, mind a kriptoközösség nagy lelkesedéssel fogadta, és kíváncsian várják, hogy nemsokára a gyakorlatban is kipróbálhassák a szolgáltatást.

(Forrás: BeinCrypto)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.