Milyen tanulságokat vonhat le a kriptoszektor a Coinbase tőzsdei bevezetésből

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Történelmi eseménynek lehettünk tanúi a héten. Egy kriptocég, a Coinbase tőzsdére ment a mainstrem pénzügyi világ egyik legnagyobb tőzsdéjén, a Nasdaq-on.

A COIN névre keresztelt részvények 381 dolláros áron nyitottak, ami jóval túlteljesítette a Nasdaq által kijelölt 250 dolláros referencia árat. Volt olyan időszak is, amikor az árfolyam 430 fölé is benézett, ekkor a Coinbase elmondhatta magáról, hogy igazi “centakornissá” vált, azaz a vállalat értéke meghaladta a 100 milliárd dollárt. Aztán a medve elrontotta a partit, a nap végére az árfolyam 328 dollárra esett vissza, és az első hetét pénteken 342 dolláros árfolyamon zárta a COIN.

Coinbase árfolyam
A nyitó napon elért kezdeti árfolyamcsúcs, majd az azt követő árfolyamesés egy techunikornis belistázásának egy általános receptje. Még ennek függvényében is egy nagyon sikeres debütálásnak könyvelhetjük el a Coinbase alakítását, még akkor is, ha a 100 milliárd dolláros értékelést csak pár percig tudta tartani a társaság. Nagyon nagy a valószínűsége, hogy ez nem egyszeri alkalom volt, és a legtöbb tőzsdei elemző szerint az árfolyam hamarosan megérkezhet 500 dollárhoz, és mindenki tartja a vételi ajánlást a részvényre.

Tekintsük most át, mit is jelent ez a történelmi esemény a kriptoszektorra.

1. A Coinbase bebizonyította, hogy készen áll a Wall Street-re.

Habár az elmúlt éveket vezetőségváltás és belső kultúrharc/politikai harc is jellemezte a vállalat falain belül, ennek ellenére a Coinbase összeszedte magát a pandémia alatt, és mindent megtett azért, hogy a tőzsdei belistázás sikeres legyen.

2. A Wall Street is bebizonyította, hogy készen áll a Coinbase-re és a teljes kriptoiparágra.

Chris Burniske, kriptoveterán jegyezte meg a téma kapcsán, hogy a bankároknak és elemzőknek most olyan új dolgokat kell majd megtanulniuk mint a protokollok és DeFi. Nagy változás lesz a mainstream piaci elemzőknek az is, hogy a gyomrukat hozzá kell majd szoktatniuk az egyedi teljesítmény mérőszámokra és a nagy volatilitásra is.

3. A profit egy nagyon jó dolog.

A Coinbase ugyanis nem olyan mint a többi régebbi techunikornis, ugyanis már most szép eredményeket termel. Uber, Lyft, Slack, Spotify, DoorDash és a többi techcég úgy lépett piacra, hogy masszívan veszteségesen működtek. A Coinbase rögtön azzal tűnt ki a tömegből, hogy nyugodtan bejelentheti, hogy az első negyedévben 730-800 millió dollár közötti profitot termelt.

4. Bejött a direkt belistázás.

Ugyanis ez lerázza magáról az olyan drámát és hájpot, mint a road show-k, bankárok meggyőzése, és piacot befolyásoló pletykát. Nagy valószínűséggel a direkt belistázás népszerűsége növekedni fog a következő években. Sokan megkérdőjelezték, hogy miért kellett a Coinbase-nek tőzsdére menni, és miért nem bocsátanak ki inkább saját tokeneket a tradicionális részvények helyett. A Coinbase-nek eredetileg ez volt a terve, de a szabályozói környezet nagyon megváltozott, és a jogi problémák elkerülése végett inkább a tőzsdei részvények mellett döntött a vezetőség.

Coinbase CEO

5. A Coinbase CEO-ja leszámolt a becsmérlőivel.

Őt ugyanis sok éven keresztül alábecsülték. A kritikusok ugyanis egy karizma nélküli különcnek tartották, és sokan még a Coinbase-n belül is arra számítottak, hogy a vezérigazgatói székben lecserélik őt egy ‘valódi CEO‘-val. Armstrong mindenkire rácáfolt, és a Coinbase-t egy részvénytársasággá formálta, miközben ő a világ leggazdagabb emberei közé került.

6. A kriptovilág vad és ellenséges törzsei most egyesültek (legalább is egy rövid időre).

És egy emberként gratuláltak a Coinbase sikerének, ugyanis mindenki felfogta, hogy ez egy valódi mérföldkő az iparág történelmében.

7. A valódi teszt azonban még hátravan.

Ugyanis a wall street-i cápák étvágyát az teszteli le majd igazán, amikor a kriptopiac lefelé fordul, és a Coinbase ilyen medvepiacon is kijön a számaival. Hogyan döntenek a mainstream befektetők, ha a kriptovaluta árak beesnek mondjuk 20%-ot a Dogecoin és a többi shitcoin körül kialakult buborék kirobbanása miatt. Meg fogják tartani a Coinbase részvényeket a befektetők, ha a Coinbase-n bonyolított tranzakció száma a felére esik vissza?

Végezetül. Egy azonban biztos, a héten egy történelmi tettnek voltunk tanúi a kriptovilágbam. Most egy brit államférfi, Winston Churchill szavait tudjuk csak idézni:
Ez nem a vég. Nem is a vég kezdete. De talán ez a kezdet vége.

Ledger Nano X - The secure hardware wallet
Kövess minket Facebook, Instagram és Twitter oldalainkon, hogy mindenről percre pontosan értesülj.😉

premik

Közel 10 éves IT tapasztalattal rendelkezek nagyvállalati fizetési rendszerek és fizetési megoldások fejlesztésében. A kriptók által képviselt érték mellett érdekel a mögöttes technológia is, és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan épül egymásra a mainstream és a kriptovaluták világa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.