Justin Sun most a Genesist akarja megmenteni 1 milliárd dollárért

Még november 16-án függesztette fel a kifizetéseket a kriptovaluta kölcsönző Genesis, extrém piaci helyzetre hivatkozva. A kifizetés azóta sem állt helyre és a kölcsönző 3 milliárd dollárnál is többel tartozik az ügyfeleknek. A céget tulajdonló Digital Currency Group (DCG) körül pedig érdekes fejlemények zajlanak. A legfrissebbek szerint a Tron alapító híres-hírhedt kínai kriptos, Justin Sun 1 milliárd dollárért meg akarja szerezni az egész hálózatot.

Sun lehet, hogy csak a levegőbe beszél, de a Genesis bajban van, az tény

Egy, a Reutersnek adott interjújában Sun azt mondta, hogy az ajánlat él, de a DCG dönt majd ennek elfogadásáról. Persze azért felmerülnek kérdések. Hiszen a DCG-ről azt becsülik, hogy 50 milliárd dolláros eszközkezelő, míg Sun vagyona a hagyományos és kriptos eszközöket is figyelembe véve sem lehet több, mint 3 milliárd dollár. És azt is láttuk már, hogy a vállalkozó az FTX becsődölt kriptotőzsde kapcsán is megjelent azzal a szándékkal, hogy megmenti azt a céget is. Plusz ígéretet tett a Binance által indított Iparági Helyreállítási Alap támogatására is. A kérdés persze az megint, hogy miből. Akárhogy is, a DCG még nem mondott semmit az új ajánlatról, de az tény, hogy a cég megpróbálja menteni a menthetőt.

A Genesis alkalmazottainak 30%-át már biztosan el fogják küldeni és a DCG nekilátott az eszközeit értékesíteni is. A hírek szerint a Genesis 3 milliárd dolláros adósságát nagyjából ugyanennyi értékű saját eszköz eladásával fogja fedezni az anyavállalat. A DCG-t vezető Barry Silbert már többször próbált meg egyébként távolságot emelni a DCG és a Genesis közé, kevés sikerrel. 2023 elején a a kriptoszektorban ismert, a Gemini cégcsoportot alapító Winklevoss ikrek azt követelték, hogy a Genesis azonnal fizesse vissza a Gemini Earnnek járó 900 millió dolláros adósságot. Mivel ez nem történt meg, elkezdték követelni Silbert lemondását is. Végül a Gemini Earn január elején végleg le is húzta a rolót.

Silbert mindenesetre semmilyen opciót nem zár ki. Az is napvilágra került, hogy a csődről is tárgyalnak tanácsadókkal, miközben a Genesis megmentésére indított tőkebevonási projekt sikertelen lett. A kérdés, hogy mit fognak kezdeni most Sun ajánlatával és egyáltalán – Sun ajánlata tényleg valós, vagy csak a nevét akarja a felszínen tartani?

Jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak. Részletes jogi információ

Költs kriptóból közvetlenül a Kraken Krak Mastercarddal!

MI A TEENDŐD?
  1. Regisztrálj a Krakenre a linkünkkel.
  2. Igényeld meg ingyenesen a Krak Cardot.
  3. Add hozzá Apple Payhez vagy Google Payhez.
  4. Vásárolj közvetlenül Kraken egyenlegedről akár 400+ kripto- és fiat eszközzel.
  5. Élvezd a 2% cashback-et a vásárlások után, havi vagy éves kártyadíj nélkül!
Készen állsz a mindennapi kriptós fizetésre?

Krak Card igénylése

Értékelés

logo