Kimchi-prémium után vodka-prémium – a Binance mint hrivnya- és rubelpiac

Az ukrán hrivnya és az orosz rubel forgalma megélénkült a háború kitörése óta a kriptodeviza-tőzsdéken, bár a teljes devizapiaci forgalomtól még messze lehet. A Binance árfolyama eltér a hivatalosan rögzített ártól, mégpedig felfelé. Ennek oka a devizakorlátozásokban lehet keresendő, ahogy a bitcoin híres Kimchi-prémiumánál is.

Magyarország két-három évtizeddel ezelőtt sokat szenvedett azzal, hogy a fizetőeszközét konvertibilissé tegye, azaz szabadon átválthatóvá más devizákra. Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) honlapjának tanúsága szerint ez nekik is céljuk volt. Dehát jött a háború.

A február 24-i orosz invázió után az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) egyik első intézkedése volt a hrivnya árfolyamának befagyasztása és devizakorlátozások bevezetése. Egy euró ekkor hivatalosan 33,1707 hrivnyát, egy dollár pedig 29,2549-et ért. Azóta az euró árfolyamát lebegtetik, alighanem főleg a dollár erősödő tendenciája miatt. A hrivnya dollárhoz kötése viszont megmaradt, ugyanez az ár érvényes ma is.

Az ukrán hrivnya hivatalos átváltási árfolyamai (forrás: NBU)

Miért kell devizakorlátozás a háborúban?

A piacszerűtlen devizakorlátozás persze a háborúzó országok esetében logikus, mondhatni, szükséges lépés, nagyon gyakori. A háború egyben gazdasági harc is, egy megtámadott országból jó eséllyel menekül külföldre a tőke, gazdasága zsugorodik, így fizetőeszköze lassan vagy gyorsan, de elértéktelenedik.

A költségvetés hiánya elszáll, a hadikiadásokat sokszor fedezetlen pénzkibocsátásból fedezik, aminek a vége többnyire durva infláció. (Ahogy az Első Világháború és a Második Világháború után Magyarországon is.) Ezért is nyúltak sokan azonnal kriptodevizák után mindkét fél polgárai közül.

A devizakorlátozások egy részét Ukrajnában azóta kissé lazították, például emelték a külföldre utalható pénz összeghatárát. Megállapodást kötöttek Lengyelországgal, amelynek értelmében az ukrán menekültek bankjegyeit – korlátozott mennyiségben – beváltják a lengyel bankok, és a hivataloshoz közeli áron felvásárolja az NBU. Állítólag az ukrán bankközi devizapiac is életjeleket mutat.

„Az ukránok hrivnya készpénzüket lengyel bankokban válthatják majd át szükségleteik fedezésére. Fontos, hogy Ukrajna hős védői tudják, hogy gondoskodunk a családjukról” – írta a nemzeti bank.

A piaci árfolyam nem halt meg

A devizakorlátozások és a hatóságilag megállapított árfolyam ellenére azonban az ukrán hrivnyának maradt szabadpiaca is, vélhetően főleg külföldön, a bankok és brókercégek közötti kereskedelemben. Ahogy a magyarországi nemzeti ünnepek alkalmával is szokott lenni a forintnak árfolyamjegyzése a külföldi rendszereken, a hrivnyával is kereskednek, a hivataloshoz viszonylag közeli áron. Ezt több árfolyamadat-szolgáltató rendszer tanúsítja.

Az ukrán hrivnya a Tradingview.com rendszerében, és a hivatalos árfolyam (kék vonal).

Másrészt azonban nem tudni, ez mennyire jelent komoly kereskedési mennyiséget – lehet, hogy árjegyzés ugyan van, de a forgalom alacsony. Az említett rendszerek nem közölnek forgalmi adatokat, bár a Reuters vagy a Bloomberg méregdrága fizetős termináljain valószínűleg ilyen is van.

Hrivnya-kereskedés bitcoinban és USDT-ben

A háború kezdetekor többszörösére ugrott az ukrán hrivnya és az orosz rubel forgalma a kriptodeviza-tőzsdéken – derül ki a Kaiko.com elemzőcég havi jelentéséből. Az orosz deviza forgalma azóta visszasüllyedt, amit a jelentés az orosz bankkártyák letiltásával magyaráz. Az ukrán fizetőeszköz volumene azonban magas maradt, annak ellenére, is, hogy legalább egy ukrán nagybank megtiltotta az átutalásokat a kriptodeviza-tőzsdékre. (Mivel az NBU intézkedéseire hivatkoztak, valószínűleg a többi is korlátoz.)

Az ukrán hrivnya és az orosz rubel forgalma bitcoinban és USDT-ben (Kaiko.com)

Miután mindkét országban devizakorlátozásokat vezettek be, és mindkettőből sokan akarnak távozni, valamint mindkét devizát az elértéktelenedés fenyegeti, most különösen jól megmutatkozik a kriptodevizák előnye. Aki külföldre készül vagy a fiat pénze leértékelődését kerülné el, az kriptót vehet. Aki pedig esetleg bevételek nélkül marad, vagy másokat támogatna a nehéz helyzetben, az eladhatja korábban vett befektetését.

A háború végére spekulálni

De lehet a devizakereskedésnek egy másik vonzata is. Ha valaki arra szeretne spekulálni, hogy a háború véget ér és az ukrán (esetleg az orosz) gazdaság felépül, akkor kevés lehetősége maradt. Az orosz részvények kereskedelmét a legtöbb fejlett országban teljesen beszüntették a szankciók nyomán. Egyes ukrán részvények megvásárolhatók ugyan Londonban és Varsóban, de ez nagyon kockázatos, mert termelésük leállhatott, eszközeik megsemmisülhetnek.

Így marad spekulációként a devizák megvásárlása. A kriptodeviza-tőzsdéken ez az út lényegében mindenki számára járható, míg például a magyarországi befektetési lehetőségek között hiába keresünk ilyet. Esetleg készpénzt vehetünk a pénzváltóknál.

Mennyit ér egy hrivnya, egy rubel?

A magyarországi pénzváltók jelenleg 7000-8300 forintot adnak ezer hrivnyáért, ami 19,0-22,5 euró. Tehát mélyen a 32,3281 eurós hivatalos középárfolyam alatt. Persze nagy különbség lehet a készpénz – valuta – és a számlapénz – deviza – felhasználhatósága között az ilyen rendkívüli helyzetekben. Készpénzből a menekültáradat miatt nyilván nagy túlkínálat van.

Készítettünk egy árkörképet az ukrán hrivnya és az orosz rubel árfolyamairól különböző adatszolgáltatóknál.

A hrivnya és a rubel árfolyama különböző rendszereken
USD/UAH USD/RUB UAH eltérés RUB eltérés USD/UAH USD/RUB UAH eltérés RUB eltérés
(a hivatalostól) (a hivatalostól) (a hivatalostól) (a hivatalostól)
Ápr. 5. Ápr. 5. Ápr. 5. Ápr. 5. Ápr. 6. Ápr. 6. Ápr. 6. Ápr. 6.
Hivatalos (jegybank) 29,25 83,59 0,0% 0,0% 29,25 83,35 0,0% 0,0%
Stooq.com 28,79 83,38 -1,6% -0,3% 29,04 83,13 -0,7% -0,3%
Investing.com 29,40 83,28 0,5% -0,4% 29,52 81,67 0,9% -2,0%
Tradingview 29,38 83,33 0,4% -0,3% 29,25 81,70 0,0% -2,0%
Binance 31,88 86,33 9,0% 3,3% 32,07 85,70 9,6% 2,8%
Bloomberg.com 29,40 83,37 0,5% -0,3% 29,43 82,26 0,6% -1,3%
(Kora délután, egy-egy véletlenszerű időpontban.)

Az európai bankokat nyilván nem kötelezi az ukrán hivatalos árfolyam, a Binance és más kriptodeviza-tőzsdék pedig még inkább mentesek a központi beavatkozásoktól. Mégis eléggé közel járnak a hrivnya- és rubelárak a hivataloshoz, és nincsenek igazán nagy különbségek. (Ezek egy részét egyébként magyarázhatja az ingyenes szolgáltatásoknál gyakori késleltetés az adatszolgáltatásban.)

De a Binance kilóg a többi közül, itt észrevehetően, 9-10 százalékkal többet adnak a hrivnyáért és 3-4 százalékkal a rubelért, mint másutt. Mi lehet ennek az oka?

Az ukrán hrivnya a Binance rendszerében, USDT-ben, és a hivatalos árfolyam (kék vonal).

A Binance, mint devizatőzsde

Valószínűleg két dolog van mögötte. Egyrészt az, hogy a Binance-on olyanok is vásárolhatnak ezekből a devizákból, akiknek erre másutt nincs lehetőségük a devizakereskedelem szerteágazó globális korlátozásai miatt. Sokan gondolhatják úgy, hogy háború idején kell olcsón venni, majd ha megjön a béke, drágán eladni az adott devizát. Ez növeli a keresletet.

Másrészt pedig ahogy említettük, az ukrán bankok korlátozták a tőke átutalását a kriptodeviza-tőzsdékre. A rubelnél is hasonló a helyzet, legalábbis ami a nemzetközi cégeket illeti, mint a Binance. Így alacsonyabb lett a devizakínálat. A külföldön kriptovalutákba fektető oroszok számára nagyon nehézzé vált, hogy kivonják pénzüket, átváltsák fiat pénzre – írja a Bitcoin.com. Márpedig akkor beutalni sem igazán érdemes, azaz további rubelt befizetni, hacsak éppen nem emigrál valaki. (Ami azonban egyre nehezebb, ahogy nemrég a CNN jól körüljárta.)

Kimcsi-prémium után vodka-prémium

Hasonló jelenséget, a globálistól eltérő árfolyamokat azonban már sokszor megfigyeltek a nemzetközi pénzpiacoktól valamiért elzárt kriptodeviza-platformokon. Ilyen például a híres kimchi-prémium, ami azt jelzi, amikor a Koreában forgó bitcoin drágább (ritkábban esetleg olcsóbb), mint a világpiacon. Ez is a devizakorlátozások miatt van. A kialakuló árkülönbség ugyanis nem tud kiegyenlítődni, ha a külföldről “behozott” bitcoinok ellenértékét az eladó nem tudja kivinni egy másik országba.

ukrán hrivnya rubel

Az orosz rubel a Binance rendszerében, USDT-ben.

Valami hasonló történhet a Binance piacain is, azzal a különbséggel, hogy itt inkább a hrivnya és a rubel beutalása lehet korlátozott. Így a kínálati oldalon van némi szűkösség, bár valószínűleg nem túl nagy. A háború kitörése után egyébként a bitcoin oroszországi árfolyama is elvált a nemzetközi ártól, ahogy írtuk, a matrjoska-prémium lett az új kimchi-prémium.

Mekkora lehet a forgalom?

A Binance ábrái szerint a hrivnyának az utóbbi pár hétben jellemzően napi 4-8 millió dollár volt a forgalma, a rubelé mintegy 3-7 millió, nagy szórással. Sok-e ez, vagy kevés? Lehet-e a Binance-ból a nemzetközi devizakereskedelem központja?

Bár amint említettük, fontos forgalmi adatok hiányoznak, de valószínűleg rövid távon semmiképp. Elsősorban azért nem, mert a hagyományos pénzügyi szférában a devizakereskedelem nagy részét hatalmas pénzintézetek, intézményi befektetők és vállalatok adják (a lakossági kereslet mellett). Ekkorák a kriptodeviza-piacokon még egyáltalán nincsenek jelen.

Hogy csak egy példát mondjunk, Európa naponta több százmillió eurót fordít energiahordozók vásárlására, ezt az euró- és dollármennyiséget pedig valahol valaki átváltja majd rubelre vagy más devizára. És ez a kereskedelemnek is csak egy kis része. A Binance és más kriptotőzsdék forgalma így egyelőre nem lehet igazán jelentős az összforgalomhoz képest, bár biztatóan alakul.

Az FX-kereskedelem központja?

Hosszú távon azonban praktikus megoldás lenne a devizakereskedelemben, ha bárki, bármely országban bármely devizát meg tudna venni USDT-ért, USDC-ért, bitcoinért vagy etherért. (Majd azt át tudná utalni bárhová, ahová szeretné.) A Binance-on ma is sok egzotikus deviza van, mint a török líra (TRY), a brazil reál (BRL), a nigériai naira (NGN) vagy az ugandai shilling (UGX). A kriptodeviza-, illetve blokklánc-elszámolással sok költséget és fáradságot meg lehetne takarítani.

De ez nem holnap lesz, ehhez még valószínűleg az államoknak, jegybankoknak is lesz egy-két szavuk.

Valentin-napi hrivnyamánia

Érdekesség, hogy a jelek szerint a Binance-on a rubelből és a hrivnyából már korábban is hiány volt – vagy csak az ezekkel fizető ügyfelekből szerettek volna többet. Az orosz invázió előtt két héttel, február 10-én ugyanis akciót hirdettek, a 200 dollárt elérő rubel- és hrivnyatranzakciók végrehajtói között húszezer BUSD szétosztását ígérték.

Oroszországban egyébként vita van a kriptodevizák jövőjéről, de úgy tűnik, szigorú állami felügyelet mellett legalizálhatják a szektort. A nyugati szankciók miatt ehhez kiépítenék a belföldi kriptodeviza-infrastruktúrát – írta a Bitcoin.com.