Bitcoin és az orosz szankciók

A héten minden szem az orosz-ukrán konfliktusra szegeződött, miközben a globális piacok és a kriptovaluták árfolyam változékonysága sosem látott magasságokba szökött.

Múlt héten ezidőtájt viszonylag nyugodtnak tűnt a Bitcoin helyzete az Oroszország és Ukrajna között zajló háború ellenére. Abban az időben a nagy gazdasági erők, mint például az EU és az USA, még nem léptettek életbe komoly szankciókat, ezek többségéről még csak tárgyaltak. Mindez azonban megváltozott hétfőn, amikor világossá vált, hogy számos orosz bank kikerül a SWIFT rendszerből, amivel lényegében teljesen megszakadt a kapcsolatuk a nyugati világgal. Oroszország fiat valutája, a rubel a helyzetre válaszul összeomlott, és értékének jelentős részét elvesztette.

Ez fellendítette a Bitcoin-piacokat, mivel a kereskedési volumen megugrott Oroszországban és Ukrajnában is. A kriptovaluta hétfőn már elkedzett emelkedni, kedden pedig 38 ezer dollárról 44 ezer dollárra ugrott. A következő napokban az árfolyam e szint körül konszolidálódott, a hétvégére visszacsorgott 41 000 dollárra az árfolyam, ahogy megjelentek a nukleáris katasztrófa körüli hírek.

Az ukrán nukleáris infrastruktúra biztonságával kapcsolatos félelmek nemcsak a kriptovaluta szektort, hanem a hagyományos piacokat is lejjebb húzta pénteken, miközben az európai indexek után az S&P 500 is csökkent.

A hét legfontosabb kriptovaluta hírei egy helyen

A múlt héten még arról volt szó, hogy az EU betiltaná az összes proof-of-work konszenzuson alapuló kriptovalutát, köztük a bitcoint is. A törvényhozás a környezetszennyezést hozta fel érvként, azaz véleményük szerint a kriptovaluta bányászat túl sok energiát használ fel amennyiben a tranzakciók ellenőrzését a proof-of-work mechanizmus látja el. Mostanra viszont eltűnt a törvényjavaslatból az a passzus, amellyel ezen kriptopénzeknek leáldozott volna az Unióban.

Egy nemrégiben adott interjújában az eBay vezérigazgatója, Jamie Iannone arról beszélt, hogy rövidesen a kriptovalutás fizetések is megjelenhetnek a platformon. Az amerikai online piactér egy ideje már elérhetővé tette az NFT-ket, a kriptos fizetésekkel pedig szeretnék a fiatalabb generációkat is még inkább becsábítani a platformra.

A svájci Lugano egyik célja, hogy Európa Bitcoin-fővárosává váljon. Ennek érdekében most partnerséget kötött a stabilcoin kibocsátó Tetherrel, hogy a Bitcoin, a Tether és a Lugano saját LVGA Points tokenje lényegében törvényes fizetőeszközzé váljon a városban. Lugano önkormányzata azt szeretné, ha a vállalkozások elfogadnák a kriptót a mindennapi tranzakciókban.

Bitcoin és az orosz szankciók

A bitcoin hétfőn napon belül majdnem 20%-ot emelkedett, miután az Európai Unió, az Egyesült Államok és számos más ország is elfogadta azt a javaslatot, hogy Oroszországot vágják le a SWIFT bankközi rendszer hálózatáról. A bitcoin és a szélesebb kriptopiac a múlt héten meredek és hirtelen esést szenvedett el, miután Oroszország megszállta Ukrajnát, fokozva a geopolitikai feszültséget. Azonban a nyugati szankciók miatt a hagyományos banki és pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés nehézségekbe ütközik, így a zűrzavar a kormányok által nem ellenőrizhető decentralizált valuták irányába terelt sok befektetőt.

Miközben a BTC árfolyama magabiztosan növekedni tudott az utóbbi napok során, az adatok szerint ez a bitcoin felhalmozás adatain is látszódni kezdett. Vagyis egyre többen veszik az érméket és egyre kevesebben adják őket el.

Ukrajna azonban szerette volna, hogy ne csak a hagyományos pénzügyi világtól, hanem a kriptovilágtól is zárják el az oroszokat. Mykhailo Fedorov, Ukrajna digitális átalakulásért felelős minisztere az elmúlt héten intézett hangzatos felhívást a kriptoközösséghez, melyben a kormány nevében kérte az orosz és a fehérorosz politikusok kriptotárcáinak azonosítását. A feladattal megbízott ügyvéd már lecsapott néhány szereplőre, és arra számítanak, hogy a tárcák alapos átvizsgálása után még több bűnös kerülhet fel a listára. Céljuk, hogy blokkolják azon orosz politikusok kriptotárcáit, akik megpróbálnak a Kreml és a szövetségesei pénzügyi elszigetelésre irányuló szankciók alól kibújni. Azonban több kriptopénz tőzsde is jelezte, hogy ezt a kérést nem tudja teljes mértékben teljesíteni. Sem a Coinbase nem blokkolja az orosz felhasználókat, sem pedig a Binance, ezutóbbi szerint nem lenne etikus az orosz felhasználók teljes kitiltása a platformról.

Az orosz rubel értéke valóságos zuhanórepülésbe kezdett miután Oroszország megtámadta Ukrajnát a múlt héten. Az elmúlt héten több mint 1,5 milliárdnyi rubel (4,86 milliárd forint) került befektetésre BTC-be. A bitcoin és az orosz valuta közötti kereskedés növekedése a konfliktus kitörése óta 8,6-szorosára nőtt. Az ukrán valuta, a hrivnya esetében is hasonló a helyzet, a bitcoin kereskedelme 8,2-szeresére nőtt ebben az időszakban.

Oroszországban a szankciók bevezetését követően már jelentős prémium mellett lehetett csak bitcoinhoz jutni. Míg a nemzetközi piacokon 44 ezer dollár körül volt a BTC árfolyama, az orosz P2P tőzsdéken már 57 ezer dollárnál járt a bitcoin ára. A matrjoska prémium lett az új kimchi prémium.

Az orosz-ukrán háború véget vethet a dollár világuralmának is

Az egész világ sorsát hosszú évekre meghatározó konfliktus miatt komoly pénzügyi szankciókkal sújtották Oroszországot. A szankciók rendkívül súlyosak, meg is mutatták ezzel a globális bankrendszer erejét, ugyanakkor előrevetítik egy olyan világ képét is, ahol ez a globális hálózat jóval kisebb hálózatokra fog szétválni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy véget érhet a dollár globális dominanciája.

Ezt az elméletet erősíti az is, hogy az ukrán kormány kijelentette, hogy airdropot ad azoknak, akik kriptovalutát adományoztak az országnak. A tokenosztásra március 3-án, csütörtökön, kijevi idő szerint este 6 órakor került sor. Az adományozók globális közösségének potenciális jutalma előrevetíti a kriptovaluták új lehetséges felhasználási eseteit a mainstream közönség számára.

Altcoin hírek

A Project North Star néven is ismert egyezség eredményeként a JPMorgan végül jelentős tulajdonrészt szerzett a ConsenSys két legismertebb termékében, a MetaMaskban és az Infurában is. Ezek pedig az Ethereum ökoszisztémájának kritikus részét képezik. Ennek megfelelően a projekt nagyon jövedelmező üzlet lett a JPMorgan számára. Az egykori dolgozók, akik a cég részvényeseinek több mint a felét jelentik, a JPMorgan Chase 2020-as bevásárlásának jogosságát kérdőjelezik most meg.

Miután múlt héten a Terra LUNA tokenjének az árfolyama jelentős emelkedést mutatott be, a LUNA lett a második legnagyobb értékben stakeelt kriptovaluta. Nagyjából 30 milliárd dollár körül van stakelve a LUNA hálózatán a Staking Rewards oldal szerint, ezzel pedig bőven túlléptek az Ethereum 2.0 hálózatán stakelt összegen.

A napokban indult egy őrülten nagy kamatokat ígérő online tanfolyam, mi pedig utánajárunk, hogy mi is az igazság: átverés-e a DeFi Kurzus 60% Defi-NFT kamat tanfolyama. A kurzus készítője ugyanis azt állítja, hogy 60% éves kamatot lehet elérni NFT alapú kölcsönökkel, ráadásul Ethereumban.

A nem helyettesíthető tokenek (NFT-k) népszerűsége és felhasználása tovább növekszik, mivel a technológia kínálta előnyöket egyre több iparág, a sporttól kezdve az ingatlanszektorig sok mindenki kezdte el felismerni. Február 28-án az egyik szegmens, a szurkolói tokenek lőttek ki. Ezek a tokenek olyan protokollok, amelyek lehetővé teszik, hogy tulajdonosaik részt vegyenek kedvenc sportmárkáik irányításában. Közben pedig speciális NFT-ket és más egyedi beváltható termékeket kaphatnak.