Kína: soha nem tiltottuk be a Bitcoint

A Pekingi Döntőbírói Bizottság egy friss cikkben arról értekezik, hogy Kínában a Bitcoint soha nem tiltották be, hanem mint virtuális terméket használják. Meglepő fejlemény, különösen ha visszagondolunk 2017. szeptemberére, mikor Peking egy az egyben betiltotta a kereskedelmét.

Kína elismeri a Bitcoint, de mint virtuális termék

Az említett pekingi nonprofit bizottság, ami döntőbíráskodást, vitarendezést és közvetítést vállal, cikkében a Bitcoin jogi státuszát boncolgatta.

A cikk szerzője, a közgazdász Wang Jin, aki a bizottság egyik döntőbírója, írja, hogy „a bitcoin jogi természetét illetően továbbra is vannak különbségek a jelen szabályozási rendszerben”, ezért is zajlok több jogi vita az országban a Bitcoint illetően.

Wang szerint Kína jelenlegi bitcoin felügyeleti politikája két meghatározó közleményen alapul. Az egyik a kínai jegybank által publikált ‘Értesítés a Bitcoin-kockázatok megelőzéséről’ még 2013. december 3-án, a másik pedig a 2017. október 4-én kiadott ‘Közlemény a tokenkibocsátás finanszírozás kockázatainak megelőzéséről’, amit hét minisztérium és a kínai jegybank közösen adott ki. Ez a két dokumentum Wang szerint kiválóan illusztrálja Kína ambivalens hozzáállását a kriptodevizákhoz.

Egyrészt Kína többször is leszögezte, az országban a Bitcoin nem minősül hivatalos fizetőeszköznek, de közben azt is hangsúlyozza, hogy belefér a virtuális termék jogi kategóriájába. Egy harmadik lényeges aspektusa a Bitcoin kínai jogi megítélést illetően, hogy az állam tiltja a tokenkereskedelmi platformokat, illetve a pénzügyi és nembanki utalási szolgáltatók se direkten, se indirekten nem vehetnek részt tokenkibocsátási projektekben, nem nyithatnak számlát a projektnek, nem végezhetnek elszámolást, a kereskedelmük és a klíring egyaránt tiltott. A biztosítótársaság azonban e téren kivételt élveznek, ugyanis felvehetnek tokeneket és virtuális pénzeket a biztosítási kötelezettségeik sorába.

Így tehát márt érthető, hogy miért is vannak jelen még mindig a kriptovaluta piacokon a kínai kereskedők, mert a bitcoinjaikat vagy egy offshore kínai tőzsdén keresztül vásárolják, vagy Kínában regisztrált virtuális termékek kereskedésével foglalkozó szolgáltatóktól.

Kapcsolódó:

(Forrás: Bitcoin.com)