Kisebb a vártnál az amerikai infláció, a bitcoin megtorpant

Az Egyesült Államokban az árak októberben éves szinten 3,2%-kal nőttek, jelentette kedden az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS). Az adat elmaradt a 3,3%-os piaci várakozástól és a szeptemberi 3,7%-os inflációs értéktől. A jelentést követően csökkent a bitcoin BTC Price BTC Price árfolyama.

A fogyasztói árindex (Consumer Price Index) a gazdasági aktivitás egyik fő mutatója, ami a háztartások által saját felhasználásra vásárolt termékek és szolgáltatások árszintjének változását hivatott mérni. Az index indikálja a pénzromlás, vagyis az infláció mértékét is.

A volatilis élelmiszerek és a lakossági energia árváltozását nem tartalmazó maginfláció is kellemes meglepetést okozott. Ugyanebben az időszakban 4%-kal emelkedett, szemben az elemzők által várt 4,1%-kal.

Az energia index 2,5%-kal csökkent a hónap folyamán, mivel a benzin index 5,0%-os csökkenése ellensúlyozta a többi energiaösszetevő indexének növekedését. Októberben az energiaárak éves szinten 4,5%-al estek vissza, míg szeptemberben csupán 0,5%-al.

Októberben tovább emelkedett a lakhatási index, ami ellensúlyozta a benzin index csökkenését pont annyival, hogy a szezonálisan kiigazított index a hónap folyamán nem változott – áll a Hivatal sajtóközleményében.

Az elmúlt 12 hónapban a benzin ára 5,3%-al, a gázolaj ára 21,4%-al, míg a földgáz ára 15,8%-al csökkent. Ezzel szemben az áram ára lassuló ütemben, 2,4%-al emelkedett.

Reagált a bitcoin

A bitcoin BTC Price BTC Price 37 000 dollárt célzott meg a november 14-i Wall Street-i nyitáskor, az Egyesült Államok legfrissebb inflációs várakozásai miatt.

A többi közelmúltbeli CPI jelentéssel összhangban a bitcoin csak szerényen reagált, meglátogatva a napközbeni mélypontot. A bitcoin rövid időre 35,000 dollár alá is benézett a délutáni órákban, miután az amerikai októberi fogyasztói árindex a várakozásokkal ellentétben nem emelkedett. Arról, hogy miért erősödik a BTC volatilitás a fogyasztói árindex hatására, egy korábbi cikkünkben olvashatsz.

A piaci összetételt elemezve azonban a Material Indicators megjegyezte, hogy a likviditás összességében alacsony volt, ami a volatilitás elősegítésének kulcsfontosságú összetevője. Azonban a kriptodevizák mai nehéz menete ellenére a lassabb infláció és az alacsonyabb kötvényhozamok felnyomhatják az árakat.

Úgy véljük, hogy a kripto értékelések fellendülése folytatódhat, ha a reálkamatok elérik a csúcspontjukat, és továbbra is előrelépést látunk a spot ETF-ek jóváhagyása felé az amerikai piacon – áll a Grayscale befektetési menedzsment cég keddi jelentésében.

Fontos kiemelni, hogy a piaci korrekciók minden pénzügyi ciklus normális részét képezik, és hozzájárulnak a piac általános egészségéhez.