Kriptomilliomosból földönfutó: egy illékony gazdagság története

A Redditen bukkantunk rá a 29 éves u/soundsoviel történetére, aki az összes megtakarítását Ethereumra váltotta még 2016-ban, majd innen az EOS, DICE szerencsejátékon keresztül mindenét elvesztette.

A Reddit bejegyzésben, Soundsoviel arról ír, hogy mialatt írja a bejegyzését, épp Kelet-Afrikában élvezi a 0.60 dolláros sörét.

Soundsoviel egy európai bankban dolgozott mikor az egyik kollégája mesélt neki az Ethereumról 2016 végén. Akkor úgy döntött, “hogy vakon befektetek a decentralizált projektbe abból a pénzből, ami a megtakarításomból maradt”.

Az első 12 hónap mesébe illő volt mert akkor indult meg a nagyi kriptopénz piaci menetelés és alig telt el idő, a 10 dollárért vett etherjei (ETH) 500-at értek.

Az első év után az önjelölt kriptotrader azt mondta, hogy a “legjobbkor váltottam Ethereumról EOS-ra”. Mindenét átváltotta EOS-ra ami 2018 májusának végére, az egy éves ICO végén már 20 dollárt ért.

>>>Vásárolj kriptókat mértékkel! Ne költs többet, mint amennyit a pénztárcád elbír!

‘1 millióm volt’

Soundsovielt idézve: “A kezdeti befektetésem a likvid piacon hirtelen közel 100x-át érte. Körülbelül 1 milliót ért. Nem mondtam el senkinek, leszámítva a szüleimet, a legjobb barátomat és a kollégát, aki mesélt nekem a kriptókról.”

Miután elmondta, “a szüleim elkezdtek segítséget kérni tőlem”. Kezdetben szívesen segített, de hamarosan már arra kérték, hogy “még több családtagnak segítsek még az országomon kívül is”.

Az apám azt mondta mindenkinek, hogy a fia gazdag. Én voltam a legjobb bankja. 5 számjegyeket adtam ki itt és ott. Nem is tudom mennyit pontosan. Egy év után semmit se kaptam vissza, és nem hiszem, hogy valaha is fogok. Már két éve várok egy kis pénzre, amit kölcsönadtam.

Az EOS és DICE szerencsejátékaiba menekül

E ponton úgy érezte, hogy “senki se ad vissza semmit, ezért magamnak kell visszaszereznem”. Ekkor “kezdtem el szerencsejátékozni a DICE és EOSbet kriptokaszinókban.

Pár hónapig jól ment neki, meglapozott stratégiájával 9 000 EOS-t nyert. Majd hirtelen “minden nyereségem elvesztettem az EOSbeten egy nap alatt”.

Addig nem volt olyan rossz. Elvesztettem, amit nyertem. De a kriptopiac komoly korrekcióba ment át és az EOS nem ért annyit, mint korábban.

Itt azt írja, hogy “érzelmessé váltam a kudarc után és rossz időben vettem DICE-t”.

A szerencsejáték egy vicces játéknak tűnt néhány számmal. Játékra ösztönöz mikor egy hónapon keresztül minden nap nyersz. Úgy játszottam, hogy legtöbbször még sorban 16 vesztes kör se dobott ki a játékból. De a végén aztán mégis.

Fedezet nélküli befektetés

Elmondása szerint “elvesztettem mindent, mert nem tettem semmit, hogy bebiztosítsam a befektetésem a medvepiacon és ami még fontosabb, életem legrosszabb ügyletét hajtottam végre a szerencsejáték veszteségek miatt”.

Egy érzelemből végrehajtott nagyon kockázatosnak tekintett token vétel volt a vadul mozgó piacon nagyon alacsony likviditás mellett. Nagyot zuhant és csak figyelni tudtam, mert nem tudtam ilyen alacsony likviditás mellett kiszállni belőle.

“Itt újfent sokat vesztettem az általános kriptopénz piaci korrekció közepette. Nagyon stresszeltem utána egy hónapon keresztül. A szüleim havi pénzügyi terheit se tudtam tovább finanszírozni.”

Ezen a ponton “úgy éreztem, hogy nem akarok többet a pénzzel törődni. Nem tett boldoggá. Egyébként se költöttem magamra. Csak problémákat kreált mert hirtelen annyi embernek volt körülöttem pénzügyi problémája és mindenki a segítségemért könyörgött.”

>>>Ne hagyd magad átverni! Kérdezz és informálódj a kriptókról a BitcoinBázison!

Hátrahagyott mindent

Ez év márciusában Soundsoviel elhatározta, hogy “hátam mögött hagyok mindent és otthagyom az országom, hogy békében éljek”. Otthagyta a munkáját, mert okozott többet örömet számára és úgy általánosságban nem törődött se a pénzzel, se a fizetéssel többet.

Záráskép, “most itt élek a világ legszegényebb emberei között Afrikában és sokkal boldogabb vagyok mint amikor azzal a sok pénzzel Európában éltem volna”.

Ez az út teljes mértékben átformálta véleményem a pénzről és a neki tulajdonított értékéről.

A kriptovaluta befektetés NEM SZERENCSEJÁTÉK! Aki nem tudja a kapzsiságát kordában tartani, maradjon távol tőle!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük