Lakókocsi Cybertruck-hoz – még nem is gyártják, már rengeteg az előrendelés

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Már 50 millió dollárnyi előrendelés érkezett a Tesla Cybertruck-hoz kapcsolható lakókocsira. A dologban az az érdekes, hogy a lakókocsit még nem is gyártják, mindössze néhány render érhető el. 

A Las Vegas-i Steam It nevű vállalat bemutatta a Cybertruck-hoz kapcsolható CyberLandr lakókocsit, amely óriás népszerűségnek örvend, pedig még egyetlen darabot sem gyártottak belőle. A teherautó platójából előugró és lakókocsivá alakítható járműre már 50 milliónyi dollárnyi előrendelést vett fel a cég, mely csak render formában tekinthető meg.

Az analitikai cég által megálmodott CyberLandr-t a hétvégi kirándulásokra vagy vészhelyzetekre tervezték a Telsa Cybertruck tulajdonosai számára.

A fura megjelenésű kiegészítő rendelkezik egy speciális vízszűrő rendszerrel és Starlink műholdvevővel is, így nem probléma az internetelérés sem. A vállalat a Munro and Associates-szel dolgozik együtt, hogy segítsen “a nagy kereslet kielégítésében, miközben magas minőségű terméket értékesít”.

A vállalat április elején jelentette be, hogy már előrendelést adhatnak le a vásárlók. A kicsit sem tetszetős járgányra meglepően nagy lett a kereslet. Az előrendelés első 15 napjában több mint 1000 járműre érkezett megrendelés, ami a vállalatot is meglepte.

Lance King, a Stream It vezérigazgatója elmondta: “Óvatos becsléseink szerint a CyberLandr iránti kereslet 2022-ben meghaladja a 10 000 darabot”.

A Stream It korábban azt mondta, hogy a CyberLandr-eket Texasban fogja gyártani, ahol a Tesla is a Cybertruck-ok gyártását tervezi. Hozzátette, hogy nagyjából akkorra lesznek szállíthatóak a lakókocsik, amikor a Tesla megkezdi a CyberTruck előrendelések kiszállítását, ami az elektromos autót gyártó vállalat szerint 2021 vége felé várható.

Akit érdekel a nem mindennapi szerkezet, annak itt egy bemutató videó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.