Leáldozhat a legkisebb altcoinoknak, a BTC-vel nehéz versenyezni

Az altcoinok medvepiaca jelentősen csökkentette az árakat, mivel több érme elérte a bitcoinnal (BTC) szembeni legalacsonyabb árat.

A kisebb altcoinok és tokenek piaci kapitalizáció dominanciája csökken, amely azt jelzi, hogy ezeket az eszközöket a medve piac elég komolyan sújtotta. Az irántuk, illetve a kisméretű tőzsdék iránti bizalom elveszett, ami elég keményen lenyomta az árakat. A kisebb altcoinok már egy jó ideje nem tudnak a BTC-vel versenyezni. Az 1 illetve 2 Satoshi értékű eszközök most is a padlón vannak. Még egy kismértékű emelkedés is 100%-os nyereséget jelent az esetükben.

Ismert eszközök a nullához közel

A PumaPay (PMA) például egy korábban erősen túlmisztifikált token volt, amely most mindössze 2 Satoshi-t ér. A PundiX (NPXS) ugyanott áll ahol a PumaPay. Mindkét eszköz rendkívül ingatag. Néha viszont rendelkeznek némi kiugrásokkal a magasabb tartományokba. Elméletileg az is lehetséges, hogy ezek az eszközök komoly emelkedéseket produkálnak, az áruk azonban mégis stagnál, a volumenük pedig közel áll a nullához.

A legtöbb 5 Satoshi-nál kevesebbet érő altcoin és token viszonylag ismeretlen. A legismertebb talán a Bytecoin (BCN) ami jelenleg 4 Satoshi-nál van. A BitTorrent Token (BTT), a Binance egyik kiemelkedő IEO-ja, szintén 4 Satoshi-nál horgonyzott le. Ennél alacsonyabb áron mozog a HEX, amely 1 Satoshi-nál helyezkedett el és  ciklikus növekedést mutat, valamint a WINk (WIN), mely szintén mindössze 1 Satoshi-n áll.

Bár ezek az altcoinok elég kockázatosak, hiszen könnyen veszíthetnek a már amúgy alacsony értékükből egyik napról a másikra, beszerzésük viszont rendkívül egyszerű. Ezen eszközök egy része a Binance-en alapul, amelynek köszönhetően az áruk bármikor magára találhat.

A rendkívül alacsony értékű altcoinok-nak ugyanakkor sok haszna is van. Értelmet adnak a Satoshi mérés számára, ezzel pedig a BTC értékelésének. Ugyan nincs garancia arra, hogy 2020-ban a legkisebb altcoinok (5 Satoshi-nál kevesebbet érők) fennmaradnak e vagy sem, kockázatos kereskedés mellett ugyan, de komoly növekedést produkálhatnak.

Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a cikk nem minősül befektetési tanácsnak!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük